A tegnapi egész napos esőzés során nem is gondolhattam madarászásra. Ma viszont már nem jósoltak esőt, így végre felkereshettem a Tócó-Kösely menti tározót. Bár hűvös volt és erős szél, mégis érezhető már a tavasz közelsége. Ha nem is tizenhét, de jónéhány pillanatát tetten értem a kikeletnek. Már útközben láttam például egy szarkát fészekanyaggal a csőrében repülni. (1. pillanat:-)
A Városrétig csak hatalmas sár várt, de a legelőn már tetten érhető volt a kikelet: bíbicek jajgattak, pacsirták énekeltek, seregélyek röpködtek. (A tavasz második, harmadik és negyedik pillanata:-)). A nagy vízálláson pedig egy öreg és egy imm. bütykös hattyú úszkált. Továbbsétálva újabb tavaszi hangulatnak lehettem szemtanúja: a mezei nyulak kergetőzésének (5. pillanat):
Sokáig ügyet sem vetettek rám, sajnos a borult idő miatt mégsem sikerült jobb képet készítenem róluk:
A tározón néhány tőkés réce, egy csapat fütyülő réce és egy pár kerceréce tartózkodott. Kilenc, majd később nyolc szárcsa hozott még némi életet a tájba. A gáton fenyőrigók szedegettek, majd közeledtemre felrebbentek. Ugyanitt egy csillaggombát is felfedeztem, sajnos még nem sikerült meghatároznom, de dolgozom az ügyön... (Aki tudja, az persze megírhatja a faj nevét!)
A Városréti legelőn látott - majd onnan elszállt hattyúk - is megkerültek. Nem sokkal később még a nap is kisütött, de az alábbi röpkép még borult időben készült:
Sajnos kis idő múlva a nap újra elbújt... Mivel az autó messze volt, a sártenger pedig sok idővesztességet okozott, ideje volt visszafelé vennem az irányt. A tározó előtti csatorna mellett érdekes kompozícióra bukkantam:
Ez a népnyelv által békanyálnak hívott képződmény (fonalas zöldmoszat) minden csúfsága ellenére szerintem hordoz magában valamilyen esztétikumot. Talán a tegnapi eső hatására jelentek meg rajta ezek a körkörös nyílások, ami most ennyire izgalmassá tette a békanyálat az objektíven keresztül.
Ha már lehajoltam, mást is észrevettem: Harmatcseppeket. Mivel víz folött álltam, nem volt mód arra, hogy lehasaljak, állványra szereljek, így csak kézből exponálva próbáltam megörökíteni az apró szépséget:
Kevésbé szép, de érdekes látvány (és a tavasz 6. pillanatának is beillik) a következő:
Ez a tavaszi esőzésekkor nyálkás masszává duzzadó kékmoszat, a Nostuc communae telepteste. Nyári kánikulában ez fekete "pernyeként" tűnik fel a szikes gyepeken, most azonban a fenti képet mutatja.
A Városréten még két átszálló daru okozott némi meglepetést. (7. pillanat), majd egy újabb madarat megpillantva egy fejtörő jutott eszembe:
Nevezetesen az, hogy ha az ember tél végén, őszülő fejjel meglát egy nyári ludat, azt lehet-e a tavasz jelének tekinteni....??!
Amint a 47-esen autóztam hazafelé, még a hosszúpályi leágazás előtt volt egy érdekes élményem: Az út melletti belvízen két öreg hattyú úszkált méltóságteljesen. Ők is bütykösök voltak, így nem álltam meg fotózni, de láttam, hogy a többi autós is felkapja a fejét a közúton nem mindennapi látványra:-)
Délelőtt még nagyapámhoz is átsétáltunk a lányokkal. Csak azért, hogy legyen még egy igazi tavaszi pillanat, megörökítettem a kertben nyíló hóvirágot is: (A tizenhéthez hiányzó pillanatokat pedig keressék meg az olvasóim!)
