Rétisas és vadludak

E két szóval összefoglalhatnám a mai madarásztúrám legizgalmasabb élményeit. A helyszín ezúttal ismét a Tócó-Kösely menti tározó volt, ez a Mikepércs határában található tórendszer. Korábban a szennyvízülepítésben volt szerepe, mára azonban igazi természetközeli élőhellyé vált és gyakran szolgál madártani meglepetésekkel. A legnagyobb dilemmát az jelentette, hogy merről is közelítsem meg a tavakat. Szívem szerint Debrecen felől céloztam volna meg az élőhelyet, így a gyakran kimaradó északi medencéket biztosan végigjártam volna, ráadásul a Szepes határába eső szikeseket is vizsgálhattam volna. Az olvadásnak köszönhető nagy sár azonban a klasszikus megközelítés mellett szólt, így Sáránd felől "támadtam". A kocsit a sárándi tsz-út szélén hagyva gumicsizmában nekivágtam a sártengernek. A Városréten új juhász fogadott, akivel váltottam pár szót és tovább ballagtam a tavak felé. A tórendszer előtti csatornában úgy meggyűlt a víz, hogy majdnem rövid volt a gumicsizma! Miközben átevickéltem, a nagy hápogás máris előrevetítette, hogy van élet a vízen. Százával voltak a tőkés récék, de más vízimadár nem mutatkozott. Mégis biztató volt, hogy jégmentesnek láttam a területet. Hamarosan nagy szárnysuhogással egy bütykös hattyú is elém került. Amikor legutóbb a környéken jártam, már nem találkoztam vadlibákkal, ehhez képest ma a leggyakrabban szem elé kerülő madarak voltak. Nem túl nagy csapatokban, de rendre feltűntek a hangosan kiáltozó nagy lilikek, időnként pedig néhány nyári lúd is közéjük vegyült. A képen az előbbi faj egyedei láthatók:

A fények még egészen jók voltak, így jó fotótémát jelentettek a vadludak. Sajnos igazán közeli rárepüléssel nem örvendeztettek meg, de azért így is élmény volt a találkozás:

A tervem az volt, hogy végigjárom a tározót, ám az elképzelés lassan meghiúsulni látszott. A sáros, mély talajon nehezen haladtam, és még a gátőrházat sem értem el, amikor már negyed tízet mutatott az óra. A tórendszertől nyugatra lévő távoli facsoporton ekkor egy nagy ragadozót vettem észre. A rétisas errefelé ritka vendég, így különösen megörültem az adatnak, főleg amiatt, hogy ma van az országos sasszinkron! Bár messze volt a madár, azért egy dokumentumképet még itt is megérdemel:

A gátőrházhoz érve már biztosnak látszott, hogy elfogyott az időm. Mivel a legalább egyórás visszafelé vezető utat a kocsihoz még meg kellett tennem, úgy döntöttem, hogy nem caplatok tovább a sárban, így a tórendszer északi tavait ezúttal is kihagytam a megfigyelésből. (Az még plusz 1-1,5 órát igényelt volna...) Viszont egy érdekes dolog még történt velem. A gáton a magas fűből szinte a talpam alól apró madárka rebbent fel és néhány méterre tőlem a nádban bújt meg. Nádi sármány volt, de olyan érdekes fizimiskával, hogy a biztonság kedvéért végiglapoztam otthon a határozókönyvet:

A Városréten aztán újra beszédbe elegyedtem a juhásszal, aki elmesélte, hogy 1-2 héttel ezelőtt, a még jég alatt lévő vízen a tanyája előtt furcsa, fekete-fehér színű, piros csőrű madarak szálltak le, "amik olyanok vótak, mint a níma ruca". (Néma ruca vagy kacsa=pézsmaréce). A leírás alapján valószínűleg bütykös ásóludakat láthatott a juhász, ami azért érdekes, mert nekem még téli adatom nem is igen volt a fajról! A pozitív élményeknek itt aztán vége is volt, ugyanis a kocsihoz érve észrevettem, hogy a bal hátsó kerék gumija teljesen lapos. Felfújtattam, aztán miután hiába próbáltam szerelőt találni (vasárnap lévén), igyekeztem haza, hogy mielőtt újra lenged, hazaérjek... Végül sikerült és e kellemetlen epizódtól eltekintve úgy érzem jól sikerült a mai délelőtt. Legközelebb meg valahogy be fogom járni a teljes tórendszert!!!

Újra sirályok

Jó ideig hiába kerestem a sirályokat, még december közepe táján elhagyták a szeméttelepet. Most, hogy már felolvadtak a vizek, már mindig várom, hogy felbukkannak a csapataik és tovább gyakorolhatom a sirályhatározás cseppet sem egyszerű menetét. A hétvégén már a Tócóvölgy állomás fölött is láttam keringő sirályokat, így joggal reménykedtem, hogy a szeméttelep környékét újra meglepték. Tegnap azonban nem mertem munka előtt erre kanyarodni - a kocsi motorja meglehetősen furcsa hangokat adott ki magából... Ma még a napsütés is ideális volt a fotózáshoz, úgy tűnt, hogy az autóval sem lesz gond, így adtam egy félórát magamnak. Először egy nádi sármány került szem elé:

A vízállásról épp akkor rebbentek fel a sirályok, amikor odaértem. Így csak röpképekkel próbálkoztam.

Itt van például ez az immatur viharsirály:

Ez pedig egy öreg példány:

Voltak nagy sirályok is! Ez a sárgalábú

Ismét egy másodéves viharsirály:

Egy öreg, de még kiszínezetlen csuklyájú dankasirály:

És még egy "nagy":

(Mindkettőt sztyeppinek gondolom a sötét szem és a viszonylag egyenes, hosszú csőr alapján.)

Miután kifotóztam magam, beültem az autóba, indítottam...

.. és semmi. Nem indult! Gyanítottam, hogy az önindítóval lesz gond, de azt nem sejtettem, hogy épp ma hagy majd cserben a kocsi. Majd egy félóra múlva mégis sikerült, ígaz, a vonatot így már rendesen lekéstem....

A sárszürkétől a hófehérig

Bár két napja még ragyogó napsütést jósoltak az időjárásjelentésben, még időben visszakoztak és tegnap már borús, erősen felhős eget jövendöltek. Be is jött. Pedig csak ebéd után vágtam neki a sárándi határnak, a nap csak nem akart kibukkani a vastag takaró alól. A kocsit is jó messze le kellett tennem, mert a Városrétre vezető út így nézett ki: Elkelt a gumicsizma! A legelőn rögtön egy bíbic fogadott. Az idén az első - mondhatnám - de volt ugyebár egy január 11-i megfigyelésünk Sorosi Petivel. Viszont az a szennyvízzel terhelt csatornában próbált áttelelni, ez meg egy igazi természetes környezetben várt. Mégiscsak ez az igazi. Később még két példány repült át felettem. A Tócó-Kösely menti tározón is kezd megindulni az élet. Csak vadászok ne lennének... Most szerencsére nyomukat sem láttam, ha az őszi mészárlások nyomait, a sok elhagyott töltényhüvelyt nem számítom... A hó ugyan sok helyen elolvadt, ám volt ahol még most is térdig ért. A széliránytól és a napsütéstől függően néhol egészen furcsán húzódott a hóhatár:

A tavakon még csak gyülekeznek a vízimadarak. Nem csoda: néhány nappal ezelőtt még nem találtak volna annyi vízfelületet mint most. De ma olvadt rendesen. 20 példány fütyülő réce, kb. 200 tőkés- és egyetlen magányos barátréce került elém. No meg egy pár bütykös hattyú. Többször is felrepültek, most sajnáltam igazán, hogy nem volt jobb fény. Így csak ezen a szürke képen örökíthettem meg a hófehér madarat.


Felriadt a tavakról még 14 nyári lúd is, őket később a tározótól nyugatra elterülő szántóföldeken láttam szedegetni. A borús időben hamar sötétedett, így csakhamar hazafelé kellett vennem az irányt.

Jó fényben a Tócó-partra...

Péntek délután valamivel hamarabb értem Debrecenbe. A gyerekek még alszanak ilyenkor az oviban, van tehát egy jó félórám egy kis madarászatra. Irány a szeméttelep... A csöppet sem barátságos környezet így hóval borítottan egész elviselhető. Ráadásul a be nem fagyott Tócó-szakasz mágnesként vonzza a madarakat.

A kocsiból például ezt a szürke gémet sikerült lencsevégre kapni... Ő bizony (egy másik társával együtt) itt telelt át.

A vízen még néhány tőkés réce úszkált, a fáról meg egerészölyv rebbent fel.

Az egész rövid megfigyelésben a fények voltak a legcsodálatosabbak. Hirtelen még egy gyönyörű kékes rétihéja hím is rámrepült, sajnos azonban csak a faágak takarásában tudtam fotózni, így ezt a kéet meghagyom dokumentumnak. Nagy fejtörést okozott azonban egy sármány. Mivel teleszkóp nem volt nálam, csak a teleobjektívre hagyatkozhattam. Otthon sokat agyaltam a képet nézegetve, hogy vajon biztosan nádi sármányt fotóztam-e? Sajnos nem látszik minden bélyeg tökéletesen (a gally épp a szárnyát takarja), de sokáig nem tudtam kizárni, hogy nem egy erdei sármányba futottam-e bele. Más madarászoktól is kértem segítséget, de a kérdést nem sikerült egyértelműen eldönteni. Természetesen a nádi valószínűbb, a csőre is elég szürkésnek tűnik. Az apró világos folt a pofa hátulsó részén azonban még most is elbizonytalanít...

Voltak még csókák, kb. 10 ezer vetési varjú, havasi pityerek is. Egyszóval: megérte ez a kis kitérő...