Mint a ma született bárány...

... mondhatnánk a képen látható kis bégető jószágról, de rögtön tévednénk. Az alábbi bárányka ugyanis nem ma, hanem tegnap született... Így is nagy teljesítmény, ahogy az anyját és a nyájat követve járja a Városrétet és a Tócó-Kösely menti tározó gátját.

       

Amikor már nagyon elfáradt, akkor megesett a juhász szíve rajta, és némi pihenőt biztosított neki:

Gyönyörű fények, nem túl hideg és aránylag szélcsendes idő fogadott ma a sárándi és mikepércsi határban, mégsem volt valami nagy madárbőség a tavakon. A bütykös hattyú és az ásólúd pár szerencsére megvolt, meg örömmel nyugtáztam, hogy a foltos nádiposzáta és a nádirigó is megérkezett, de egyébként semmi extra nem akadt. Így miután a tározó déli tavait körbejártam, visszafelé vettem az irányt. A Városréten azonban nem tudtam ellenállni kedvenc vadkörtefámnak, amely virágzás közben mutatja meg igazi szépségét:

A virágok közelről is mutatósak, így az objektívem biztosította lehetőségeken belül makrózhattam is.

Ezután már nem is tettem fel újra a teleobjektívet, nem tűnt túl valószínűnek ugyanis, hogy az autóig hátralévő néhány száz méterig még szükségem lenne rá. És milyen nagyot tévedtem... Alig hagytam el a Kösely hídját, amikor egy ragadozó repült "rám". Egy gyönyörű hamvas rétihéja hím! Persze próbáltam összeszerelni gyorsan a madárfotózásra alkalmas optikát, de már hiába, mire fenn volt a teleobjektív, addigra a rétihéja szépen eltűnt...

Délután családi programként apósomékat látogattuk meg. A fényképezőt nem hagytam otthon, így - tavaszi képként - a kertben virító magnóliát is megörökítettem:

A szomszédos telkek között meg a csicsörkék voltak nagy éneklésben. Megpróbálkoztam hát az ő fotózásukkal is.

Sajnos vagy az ellenfény...

... vagy a nagy távolság miatt nem lettek igazán jók a képek:

Na, de majd egyszer ez is sikerülni fog!

Gatyás ölyv és vörösnyakú vöcsök

A reggeli köd felszállta után a Tócó-Kösely menti tározó felé vettem az irányt. Bár jó hírek érkeztek a Fancsika felől - még itt a két sarki búvár, ráadásul esély van rá, hogy közelről is fotózhassam őket - ma mégis inkább a sárándi, mikepércsi határt választottam. Reméltem ugyanis, hogy a TKM tározón is felbukkan majd valami téli vendég, de nem volt ekkora mázlim... Errefelé különben hatalmas esőzés lehetett, mert a dűlőúton még gumicsizmában, gyalog is nehéz volt becaplatni. A vízen nem volt nagy élet, a kevés szárcsán kívül négy kárókatonát sikerült csak felzavarni.

 Íme egyikük:

A szürke gémek és a nagy kócsagok is kitartanak, most az előbbi fajhoz egy "illusztráció":

Bármilyen jó idő is van - talán ma utoljára... - kétéltűekre azért nem számítottam.

Ezzel a zöld levelibékával azért összefutottam:

Bár a barna rétihéja novemberben még nem ritkaság, de már ritkábban bukkan fel a nádasok fölött, mint a nyári időszakban:

Gatyás ölyvvel viszont még nem találkoztam idén. Most jó nagy távolságról, de azért sikerült látnom egyet, és hogy a blogban is megörökíthessem a téli vendéget, egy dokumentumfotót is készítettem róla:

Nagy élmény volt megpillantani az alábbi madarat: Egy vörösnyakú vöcsök téli ruhában. Idén nem is költött a faj a tározón, nem is túl sokszor került elém. Még mindig bízom benne, hogy egyszer füles vöcsökkel vagy valamelyik búvárral is összeakadok majd itt, de egyelőre vele kellett beérnem. 

Azért november vége táján ő sem túl gyakori madár:

A Városréten a közelben legelésző birkák adtak még némi fotótémát, hogy aztán a sártengeren újra átvergődve véget vessek a mai madarásztúrának. 

Érdekesség, hogy nagyon kevés a tavakon a réce (fajszámban és összmennyiségben is) valamint az, hogy ezúttal egyetlen egy libával sem találkoztam.