Itt van a tél, itt van újra...

... s szép, mint mindig énnekem. Petőfi halhatatlan sorait kifacsarva vallom, hogy a télnek is megvannak ám a maga szépségei. No nem a párás, hűvös, esős időnek, hanem az igazi, mínusz 10 fokot közelítő időnek, amikor a fák ágain mindenütt zúzmarák csillognak és a teljesen derült téli égboltról mindent beragyognak a napsugarak. Ma éppen ilyen idő volt, így aztán lyukasórámban tettem egy újabb sétát Bocskaikertben. 

A hideg az alábbi csendéleten is tapintható:

A zúzmara mindig hálás téma. Ha nagyobb köd lett volna az éjszaka, akkor még látványosabb lett volna a mai reggel, de azért nekem ez is tetszett:

Az elmaradhatatlan süvöltők is előkerültek. Sajnos most sem öreg hím került elém (pedig ő mutatott volna csak igazán a fagyott ágon!), de azért mégis lett valami hangulata az alábbi képnek:

Egyszerre egy közép fakopáncsot vettem észre. Egyetlen képet tudtam róla készíteni, ahol nem takart be sem a fatörzs, sem az ág, ehhez képest nem is lett rossz az eredmény. A téli hangulat itt is tetten érhető:-)

A múltkor hiányolt fenyőrigók is mutatkoztak néhány tucatnyian. Itt a kihívást a fény/árnyék folyamatos játéka és a takarás nélküli felvétel készítése jelentette. Végül csak sikerrel jártam:

Számomra az alábbi lett az a kép, ami a leginkább visszaadta a mai szikrázóan szép délelőtt élményét!

 Ez még akkor is igaz, ha itt a madár nem a legjobb szögben látható, mert a zúzmarás ágak, a kék égbolt és a közeli téma engem kárpótol mindezért: