Októberi vörösgém

A sárándi határban csípős hideg és deres táj várt ma reggel. Későn kel fel a nap, így aztán, ha 9-10 óra körül haza akar érni az ember, nem sok ideje marad egy kiadós madarászatra. Hát még ha a hideg és a napkelte által létrehozott csodákra is figyelmet próbálunk fordítani. Márpedig én a dérlepte bogáncsoknak nem tudtam ellenállni:

Fotóznom kellett...

Még a fűféléket is. 

(Ujjasmuhar:)

A tározón kevés madár mozgott. Ám rögtön az elején egy fiatal vörös gém repült fel, amin igazán meglepődtem, hiszen októberben már ritkán lehet találkozni e fajjal!

Végre egy igazi téli vendég is előkerült: az első kékes rétihéja, amit az idén láttam, mégpedig egy tojó. Remélem, lesz még ennél jobb képem is a fajról!

A kócsagok a szürke gémekkel együtt most is elmaradhatatlanok voltak. Ha pedig repültek, próbáltam lencsevégre kapni őket.

Hol ellenfényben:

Hol meg szemből:

Legalább húsz cigányréce is mozgott a tavakon. Elég hamar felrepültek, így csak az alábbi "hangulatképet" sikerült róluk készítenem:

Újra előkerült a hattyúcsalád is, mind az öt fiatallal. 

Bár egy magányos énekes vagy kis hattyúnak is örültem volna :-)

Végül két sárgalábú sirály is berepült a tó fölé, és a  hőlégballon-verseny egyik résztvevőjét is sikerült velük egy képen megörökíteni... (Debrecen felől hatalmas csapat hőlégballon jelent meg, amelyek egyre közeledtek, de még nem voltak zavaróak a madarak számára, amíg ott voltam.)

Téli kócsagok

Most végre nem lehetett okom a panaszra. Remek téli napsütésben jártam végig a Tócó partját a Vértesi úttól a Szikgátig. Kemény fagy volt, de nem bántam a didergést sem, mert abban bíztam, hogy a be nem fagyott vizű patak ezúttal is oázist jelent a madarak számára. Nem is tévedtem. Először ebbe a kékes rétihéjába futottam bele. Elég váratlanul, de azért így is jobb kép lett, mint legutóbb..

A leggyakoribb ragadozó persze az egerészölyv. Mindenfelé látni üldögélő vagy átrepülő példányokat.

Az elmaradhatatlan erdei cankók legtöbbször úgy tűnnek csak fel, amint hangos kiáltással nekiiramodnak előttünk és már csak a fehér farcsíkjuk villan...

Egy csapat seregély most is megörvendeztet. Fenyőrigókkal együtt jöttek egy kis mirelit-zsúrra: A fákon megült havat úgy csipegették, mintha ez lenne a világ legjobb eledele.

Ezúttal két kócsag is a Tócóban múlatta az időt. Milyen ritkaságszámba ment még akár néhány éve is egy-egy kócsagot megpillantani Debrecenben! Most meg már rendszeres telelővé válnak városunkban. Január 17-én, amikor a Tócó felsőbb szakaszai sem voltak befagyva, egy példány a Bartók Béla út közelében halászott a patakban. Innen korábban még nem volt adata a fajnak. Most meg még röpképeket is tudok készíteni erről a példányról. Ez sem rossz...

... de ennek a képnek örültem igazán:
Aztán a kócsag téma még egy új elemmel is gazdagodott:

Végül legyen még egy fenyőrigó is búcsúzóul. Az elmúlt szombaton (16-án) Nyírábrányban lepett meg bennünket több ezer példány a téli vendégből. Tegnap óta pedig már a Tócóskertben vendégeskedik legalább ezer madár. A Vértesi út környékén csak egy kisebb, 80-100 példányos csapat mozgott, varjakkal illetve a már említett seregélyekkel. Az autóhoz gyalogolva aztán a híd alól még a hegyi billegető is előkerült. Bár semmi extra, de szép reggel volt így is!

Oázis a fagyban

Az igen kemény fagyban azt hihetnénk, hogy nem találkozhatunk áttelelő madarakkal. (Csak azokkal, amelyek egyébként sem számítanak vonulónak.) Éjjel például -19 Celsius fokot mértek Debrecenben, de amikor 8 óra után a Tócó Vértesi úti szakaszához érek, még mindig kemény fagy fogad. (-11 C) Itt azonban egy különleges élőhelyet találunk télen, hiszen a szennyvíztisztító "jóvoltából" a patak ezen szakasza nem fagy be, menedéket nyújtva számos madárfajnak. A hóban a Tócó partján sétálok észak felé, és nem győzöm a madárfajokat feljegyezni. Rögtön egy csapat seregély a túlparti fákon. Vannak vagy ötvenen, időnként le-leszállnak a vízhez is, majd ismét az ágakra.

Aztán a szeméttelep varjúi méltatlankodnak valamin: Egy kékes rétihéja hímet űznek, hajtanak jó messzire. Sajnos nem felém, így csak egy távoli képen sikerül dokumentálni a Debrecenben ritkán megfigyelhető fajt:
A kékes rétihéja persze téli vendég, megjelenése nem rendkívüli, legfeljebb örömteli. A fütyülő réce azonban el szokott tűnni a fagyokkal, ez a példány meg úgy tűnik, itt a Tócón akar telelni!
Az erdei cankók már-már megszokottá válnak ilyenkor télen a Tócó mentén, egyikükről sikerül most kissé közelebbi képet is készíteni.

Nem könnyű a fotózás, mert a víz fölötti párafelhőt a szél rendre függönyként sorolja az objektív és a téma közé. Sok "fátyolos" kép között egy-egy "napsütéses" is akad azért. Még a cankóval bíbelődöm, amikor észak felől legalább kétszáz sötét madár közeledik. Messziről libásnak tűnnek, de gyanús, hogy nem hallani a hangjukat. A távcsőbe pillantva kiderül az oka is: ezek nem libák, hanem kormoránok! Sajnos csak későn kapok észbe, így a nagy tömeget nem sikerül dokumentálni, csak néhány példányt belőlük. (Pedig még átrepülve sem sok adat van Debrecen területéről e fajból!)

Aztán a legszebb élmény a mai napon. Ez a sárszalonka egészen sokáig hagyta magát fotózni. Csak a párafelhővel kellett megküzdeni, meg az időnként elbújó nappal. Végül mégiscsak sikerült egy elfogadható képen megörökíteni a fajt, amellyel korábbi teleken egyáltalán nem találkoztam még. Mindent összevetve, megérte a reggeli kitérő, meg a majdnem lefagyott kezem. Egy igazi oázisban járhattam ma reggel!