A blognak folytatódnia kell...

Folytatódik is. Azt nem mondom, hogy közkívánatra, mert nem hemzsegnek a visszajelzések az olvasóimtól és senki sem követelte türelmetlenül, hogy majd' egy hónapig nem volt bejegyzésem. Közben Szolnokon jártam továbbképzésen, majd a Zemplénben erdei iskolában. Utóbbi helyen készültek fotók is, de időm nem volt felrakni az ottani élményekből. (Ha valaki nagyon kíváncsi rá, akkor rá tud venni a pótlásra, de addig inkább az aktuálisabb dolgokkal folytatom.)

Szóval ma végre kijutottam a sárándi-mikepércsi határba. A Városréten búbosbankák, kis őrgébicsek jelentették az első élményt, majd továbbhaladtam a tározó felé. Ahogy lenni szokott, minden cucc benn volt az autóban: távcső, teleszkóp, állvány, fényképező, teleobjektív, etc., csupán a gumicsizmát felejtettem el. Így aztán egy sportcipőben vágtam neki a vizes terepnek, ami azonban csak az elején volt kellemetlen. (Később már annyi víz volt a cipőmben, hogy nem zavart az újabb merülés...)

A tározó déli zsilipje mellett az alábbi, nem túl szép látvány fogadott:

Ez a hab a Debrecen felől érkező szennyvizek hatása. Nagyobb esők után még mindig nem megoldott a csapadékvíz és a szennyvíz szétválasztása: ilyenkor tisztítás nélkül, csupán némileg hígítva kerül a Tócóba a szennyvíz. Azért a mai nap a szépségek domináltak: Mint ez a repülő nagy kócsag:

Vagy ez a szürke gém:

Barátréce-pár:

Előkerült idén is egy fészakaljnyi hattyúfióka:

       

Cigányrécéket aránylag ritkán sikerül lencsevégre kapni, pedig az egyik legértékesebb fészkelő a tározón:

A Városréten pompázó kammilamező is képre kívánkozott:-)

A Városréten legeltető juhász tanyája melletti kis facsoport pedig a legszebb madarakat tartogatta. Egy búbos banka pár is itt mozgott, de őket nem sikerült megörökítenem.

Ez a sárgarigó sem mutatkozott meg teljes szépségében:

Egy kis őrgébics pár viszont annál inkább. 

A hímet sikerült végre a madár szépségéhez már illőbb módon megörökítenem:

Egyedüli hiányossága az volt a mai napnak, hogy bütykös ásóludakkal nem találkoztam. 

Gyurgyalagok nyomában

Tegnap az óvodából hazafelé menet szüleim meglehetősen elhagyatott Tócó-völgyi kertje felé vettük az irányt. Miután a tolvajok korábban mindent elloptak már, ami mozdítható volt a telken - ami nem, azt előbb mozdíthatóvá tették - nem sok mindent lehet ma már itt találni. Csak elvadult pöszmétebokrokat, no meg némi - garantáltan bio! - meggy és cseresznyetermést, ami azért megörvendeztette a lányokat. És persze szólt a fülemüle és a barátposzáta! Sőt: ahogy a dűlőúton hazafelé gurultunk, a közelben gyurgyalagok pihentek az egyik vezetéken! Ide vissza kell majd jönnöm fényképezővel is - gondoltam rögtön - és a kedvező pillanatra egészen ma reggelig kellett várnom:-)

Először egy cigánycsukot fotózhattam elég közelről. A nap közben hol kisütött, hol elbújt, a gyurgyalagok sem akartak mutatkozni a tegnapi helyükön. A közeli erdőben már nagyobb mozgás volt. Először - sajnos nem túl közelről -egy fülemülét kaphattam lencsevégre:
Azután egy olyan fajt, amit még több mint húszéves madarászpályafutásom alatt soha: egy sárgarigót! Nem ritka faj itt Debrecenben sem, de nem az a "kiülős" típus. (Mint a Tegez utcán voltak annak idején az öregasszonyok. Igaz utóbbiakat sem fotóztam, pedig ma már ez is dokumentum lenne...) Ugyan nem a legideálisabb távolságról, de ma végre megörökítettem a csodaszép madarat:

Visszafelé egy másik úton mentem, és nemcsak a gyurgyalagokra, de fészkelőhelyükre is rábukkantam. Jó pár évvel ezelőtt itt már tanúja voltam, hogy egészen talajközelben ásták meg költőüregüket a "földirigók". (Jó száz éve nevezték így a debreceniek a gyurgyókát...) Azóta a város számos pontján fészkelőfaj már, "bugyborékoló" hangjuk májustól sokfelé felhangzik Debrecenben. Mégis örömteli, hogy itt is - remélhetőleg zavartalan - költőhelyet találtak.

Az autóból aránylag nyugodtan fényképezhettem is a kiülő példányokat, egyikükről ez a kép sikerült: (A maiak közül a legjobban.)