Hantmadár Bocskaikertben

Ma reggel körülnéztem Bocskaikertben. Rengeteg tavaszi élményt nyújtott ez az egy óra. Örvös galambok hangos, szárnycsattogtatós viadala és egy szép pöfeteg gomba-csoport után az állomás közelében mókusok bukkantak fel. Most végre fényképezni is tudtam őket, ráadásul még a nap is remekül sütött:

Nem sokkal később már egy leendő fészkénél szorgoskodó kék cinegepár kötötte le a figyelmemet. Egyikük egy közeli gallyra szállva mintha azt mondaná: - Pedig itt volt a lakáskulcsom valahol...

A tsz-úthoz közeli szántó belvizéről ezúttal kilenc bíbic kelt szárnyra egyszerre!!! Közben kissé magasabban vagy 300 nagy lilik húzott kelet felé. Egy távoli földkupacon pedig üldögélt valami. Nem láttam jól, így megpróbáltam közelebb jutni felé. Miközben megkerültem egy nagy kőrakást, feltárult annak hátoldala, telis-tele martilapuval. Egy méhecske is szorgoskodott rajtuk, így bár nem túl régen fotóztam Debrecenben ezt a korai sárga virágot, most újra képre kívánkozott:

Amúgy tényleg nem csúnya növény, még különösebb beállítás nélkül is. Ezen keresztül igazán jól lehetne szemléltetni a "sugarasan részarányos" fogalmat:-)

Bár félig ellenfényben, de mégis közelebbről vehettem újra szemügyre a rejtélyes madarat. Hantmadár! Nem emlékszem, hogy Láttam volna már a településen, így ismét új fajjal gazdagodott Bocskaikert. Sajnos közelebbi képet nem tudtam róla készíteni:

Annál inkább a virágzó salátaboglárkáról:

.. amit még makrózni is próbáltam, persze a rendelkezésre álló optikával:-)

A szintén sárga tyúktaréj virágai mellett (amit ma nem fényképeztem) a kékeslila ibolyák kínáltak még fotótémát:

Miközben a virágokra koncentráltam, még vagy ötven daru is megjelent az égen, így igazi tavaszi hangulatot varázsolt Bocskaikertbe.

Csonttollúaktól a fekete harkályig...

Ha csak rövid időre jut ki az ember madarászni, akkor célirányosan kell közlekedni... A Lehel u. 14. alatti háztömbön például idén is gyülekeznek a csonttollúak (forrás: http://www.birding.hu/ ) - gondoltam ma végre én is megézem őket. A "selyemfarkú locskák" tényleg ott cirregtek az antenna vezetékein, sajnos jó magasan, így csak dokumentum kép készülhetett róluk:
Ráadásul a csonttolúak szépen sorban (kisebb csapatokra oszolva) elindultak észak-északnyugati irányba. Talán a Nagyerdő felé? Volt még egy órám, gondoltam, keresésükre indulok. De sem a Komlóssy utcán, sem az egyetem környékén nem volt szerencsém. (Egyes években itt biztosan bele lehetett futni táplálkozó csapatokba.)
A Békás-tó még hátra volt. Itt azonban nem tollas, hanem bundás jószággal hozott össze a sors. Egy mókussal! Nem ritka a Nagyerdőn, én mégis mindig örülök, ha meglátom. Főleg, ha ilyen közelről hagyja fotózni magát...














De az igazi meglepetés még ezután következett: egy kiáltással árulta el magát. Fekete harkály. Bár ma már ő sem ritka errefelé, ilyen közelről én még nem figyelhettem meg. Most azonban annyira el volt foglalva valamivel, hogy rám ügyet sem vetett.
Nagy elánnal próbált valamit kiszedni az öreg tölgyből, hamarosan az is kiderült, hogy mit:

Ekkora lárvát én még nem láttam (talán hőscincéré?), de a fekete harkály is meg lehetett elégedve, mert alig bírta lenyelni a "munka gyümölcsét". Egészségére!