2011. május 30., hétfő

Ezek a fiatalok...

Régen tettem már sétát lyukasórán Bocskaikertben. Ma reggel végre akadt egy kis időm, így szemügyre vehettem a terepet. A téesz-tó felé ballagva a vasúti sínek és az út között az alábbi érdekes növényre bukkantam:
Bevallom, nem ismertem a fajt, ezúton is köszönet Bőhm Éva Irénnek, aki segített a határozásban. Ez az üstökös gyöngyike! (Rokonát, a fürtös gyöngyikét vadon már jó néhány éve Tatabányán láttam, kertekben pedig nálunk is sokfelé ültetik. Ezt a fajt viszont most láttam először.
A mai bejegyzés címe pedig arra utal, hogy jó pár madárfaj fiataljával találkoztam. Itt van mindjárt az év madara, a széncinege. Jól látszik, hogy még nincs fekete sáv a hasán és az egész madár sokkal fakóbb színű, mint az öregebb példányok:

Bár sokszor találkozom őszapóval, eddig nem tűnt fel a madár piros "szemüvege". A fiatalok sötét színű fején viszont jóval hangsúlyosabb az élénk színű szemgyűrű, ami az alábbi képen is megfigyelhető:
A kék cinege fiataljai is másképp festenek, mint az "ősök". Ezen a példányon például egy szemernyi kéket sem fedezhetünk fel, pedig ugyebár ez lenne a faj névadásának alapja:-)

Hogy ne csak fiatal madarak kerüljenek ma megörökítésre, arról ez a szürke légykapó gondoskodott: Ha madarász sulis gyerekek is olvassák ezt a blogot (remélem!), akkor figyeljenek a madár jellegzetes csíkos fejtetőjére, ami a faj jó bélyege az egyéb jegyeken (testalkat, színezet) kívül.

2011. május 29., vasárnap

Lepkék, legyek, bogarak

Ma a Mindennapi Madaraink Monitoring program keretében végeztem felmérést. A megfigyelési pontok között ismét alkalmam volt néhány rovarfajt lencsevégre kapni. Aki tud a pontosabb határozásban, az segíthet. Ahogy az időm engedi, én is megpróbálom beazonosítani a "modelljeimet", aztán bővítem e bejegyzés információtartalmát...
Ez valami ormányosbogár faj lesz:


Ez boglárkalepke:
Ez pedig a ma már jól ismert skorpiólégy egy példánya:

Ha minden igaz, ez pedig a kétpettyes katicák nagy egyedi változatosságot mutató hajának egy sajátos képviselője. Ezen fekete alapon látunk nagy piros foltokat, nem úgy mint a klasszikus két- (- és hétpettyes) társain.

2011. május 26., csütörtök

A gerinctelenek világa

A mai ökológia szakkör célja az erdőszéli kis vízállások gerinctelen állatvilágának vizsgálata és vízminták gyűjtése volt. Közben persze figyeltünk a szárazra is. A nagy csalán levelein a nappali pávaszem hernyói nyüzsögtek. (A szép lepke lárváinak ugyanis ez a tápnövénye.)
Ez a légivadász igazán mutatós, ha közelről megfigyeljük (és ugyancsak fotogén!)

A vizeket vizsgálva ez az álkérész-lárva volt talán a leggyakoribb. (A keringőbogarakon és a hanyattúszó poloskákon kívül) (Aki tudja, hogy ez melyik faj, segítsen!)
Itt az árvaszúnyog lárvája:
Egy még pontosabb határozásra váról lepkefaj:
És a skorpiólégy hímje, amelyik elég fantasztikus kinézetű rovarfaj:

2011. május 21., szombat

Énekes nádiposzáta

Ma hallottam (és láttam) az első énekes nádiposzátát Debrecenben a Tócóvölgy állomás mögötti Laposon.

2011. május 20., péntek

Aprónépek



A múltkor arról panaszkodtam, hogy majdnem odalett a fényképezőgépem. Illő hát, hogy most viszont beszámolja arról az örömteli dologról, hogy egy kérdőívet kitöltve nyertem a TIPA által rendezett sorsoláson  - mint a Digitális Fotómagazin olvasója - egy cserélhető objektíves Olympus PL-1-es kompakt gépet. A maga kategóriájában igen sokat tudó masina persze madárfotózásban nem vetekedhet a Pentax-szal, viszont családi fényképezésben jó szolgálatot fog még tenni. A ma délutáni tesztelésen meg a makrózást próbáltam vele elsősorban. A levéltetvek édes harmatát csapoló hangyáról ilyen képet sikerült készítenem:

A múltkor már bemutatott tajtékos kabócákat az udvari kis fűzfán is sikerült megtalálni. Íme:
És az a bizonyos "habfészek", amiről a faj a nevét is kapta:

2011. május 15., vasárnap

Városrét, Szikgát, Citromsziget

Néhány hete nem jártam már a Városréten és a TKM-tározónál. A legnagyobb újdonság talán az volt, hogy közel négy év után végre megjavították a kút gémjét, így a jövőben újra készülhetnek jó tájképek a Városréten. 
A mai borongós égbolt előtt inkább csak kísérleteztem:
A tározón csak egy bütykös hattyú, egy kendermagos réce-pár meg néhány cigányréce mutatkozott. Ennél azért többre számítottam, visszafelé legalább megpillanthattam (a Városréten) az első kis őrgébicset is. Az eső lába is folyamatosan "lógott" így aztán nem mertem megkockáztatni, hogy a tározó északi felét is bejárom. Ehelyett Debrecenben a szeméttelep melletti vízállásra néztem rá hazafelé menet. Itt láttam öt fattyúszerkőt (ezzel a fajjal egyébként már a TKM-tározón is találkoztam ma), illetve három pár gólyatöcsöt:
Érdekes módon sirályok sincsenek nagy számban. Egy példány a kevés "nagysirályból":

És egy "idilli" állapot. Fokozottan védett madarak életképe:

2011. május 13., péntek

Szatmár-beregi pillanatok

Négy napot tölthettünk Tivadaron az Erdei Iskola programunk keretében. A számtalan élmény közül itt és most az út során és a helyszínen látott természeti szépségekből mutatok be néhányat.
Egy szitakötő faj a túristvándi vízimalom hídján.
Csendélet Tiszakóródon:
A Túr-bukó ugyanott:
Egy látogató a táborhelyen (zöld varangy):
Egy tajtékoskabóca faj alkotása (talán az égerfa-kabóca műve):
A tivadari Tisza-part:
Egy keresztespók munka közben:
Naplemente előtérben a pókkal, háttérben a Tiszával:
Margitvirág:
Tivadari naplemente:
Csarodai csendélet:

2011. május 7., szombat

Barázdák között

Ha a fényképezőgép kéznél van, akkor még egy hétvégi családlátogatás alkalmával is van lehetőség természetfotók készítésére. Így történt ez most is, amikor Nyírábrányban jártunk. A kerti munkákat kíváncsian figyelő barázdabillegető mellett még a szomszédos mocsárrét-szerű élőhelyen virító réti kakukkszegfű is képre kívánkozott:
Azért a barázdabillegetővel is próbálkoztam. A korábbi szántásokkor felforgatott föld vonzotta az amúgy sem ritka madarakat, így egész nap a szemünk előtt mozogtak. Már csak ki kellett várni, míg megfelelő közelségbe és eléggé homogén háttér előtt állapodik meg valamelyikük. 
Íme az eredmény:

2011. május 6., péntek

Váratlan szökevény

A mai bocskaikerti Fülemülék Éjszakája előtt volt még néhány óra szabadidőm. Dorkával tettünk egy kis sétát az iskola környékén. Miközben felmértük a lehetséges fülemüle revíreket, más madarakra is figyeltünk.
 Az erdő széli dűlőúton egyszer csak valami kék villant:
Nem az első eset, hogy fogságból megszökött papagájt látok valahol. Nimfapapagájt legalább kétszer, hullámos papagájt eddig egyszer láttam "terepen". Most a hullámosok kiegyenlítettek:-)) A madár egyébként a fűmagvakat szedegette és ha feltűnő színe miatt nem esik áldozatul valami ragadozónak, akkor a tavaszi-nyári időszakot ilyen táplálkozással akár át is vészelheti. Hacsak addig be nem fogja újra valaki...