Fagyos reggel

Megjósolták a ma reggeli kemény hideget, ám itt, az ország keleti felére csak -5 C körül jövendöltek. Mivel tegnap még nem fagyott, bíztam benne, hogy még a fancsikai tavakon találok majd nyílt vízfelületet és akár még búvárral is összehoz majd a jósors. Bár ez utóbbi nem jött össze, mégsem bántam meg a mai fagyos kirándulást, mert számtalan élménnyel gazdagodtam.

Igazi, csípős reggel volt, szerintem -7 C körüli hőmérséklettel. De jól fel voltam öltözve, a kezdődő náthámnak meg még jól is esett az egészséges hideg. A teljesen felfagyott gáton kocsival is végig lehetett volna haladni, én mégis inkább kiszálltam, már csak azért is, mert az útszéli fasorokon százas madárcsapat nyüzsgött. A reggeli derengő fényben nem volt könnyű kiszúrni, hogy mik azok, végül mégis sikerült rájuk ismerni. Csízek voltak, de én még ilyen nagy csapatban nem láttam téli vendégeinket! Közben hollók károgtak mögöttem és a Panoráma út felett meg is láttam három példányt Mátyás királyunk címermadarából. Itt Debrecenben még ma sem számít gyakorinak a holló, ezért különösen örültem a velük való találkozásnak. 

Úgy tűnt, hogy a Fancsika I. teljesen jég alatt van. Itt-ott azonban akadtak még be nem fagyott vízfelületek. Az egyik ilyen, partközeli lihogón két kis vöcsök úszkált, és még a fotózkodás sem volt ellenükre:

Ahogy javultak a fényviszonyok, úgy sokasodtak a fotótémák: kárókatonák, búbos vöcskök, szárcsák kerültek lencsevégre, sajnos a nagy távolság miatt nem élvezhető minőségben. (De mivel ma nem hoztam magammal teleszkópot, ezért a határozásban legalább segítségemre voltak a dokumentum-képek.) Hamarosan a csízeket is sikerült megörökíteni:

A Fancsika II. ma is teljesen "madármentes" volt, néhány tőkés récét leszámítva. A tó tápcsatornáján viszont valami furcsaságot észleltem. A beeresztő nyílás előtt kb. félpercenként apró gejzírként bugyogott fel a víz.

 A part menti fűszálakra, apró növényzetre fröccsenő cseppek persze azonnal megfagytak, újabb fotótémát adva. Az alábbiakban néhány kép következik e furcsa "jégvilágból":

Hogy mi okozhatta a felbugyogást, a víz gáztartalma, vagy valami elzáródást okozó jégdugó, azt nem tudom. Ha sikerül, hamarosan felrakom még ide a telefonnal készült videót is, hátha valaki segít a kérdés megválaszolásában.

Poros országutakon

Ecsedi István nagyszerű könyvének címe nem véletlenül jutott eszembe... Az egykori téglagyár kubikgödreit csak ilyenkor, száraz időben célszerű autóval megközelíteni. Most viszont akkora a csapadékhiány, hogy ez már túlzás, az autó mögött vágni (belül meg nyelni) lehetett tegnap délután a port, amikor rövid terepszemlét tartottam: érdemes-e ma hajnalban besátrazni ide. Miután úgy döntöttem: megkísérlem, ma már óvatosabban haladtam a kiszemelt cél felé. A néhány megmaradt vízállás oázisként vonzza a madarakat. Mégsem volt igazán szerencsém, legalábbis a madarakkal. De azért ez a nyúl okozott némi vidámságot: Mintha azt kérdezné: - Kinek van nagyobb lába?

Aztán végre kissé közelebb jött és egy gyors portréképet is vállalt...A kis lilék évek óta jó költőhelyet találnak itt. Régebben jobb képet is sikerült róla készítenem, ma ez volt a maximum. Azért a kora reggeli fény miatt hangulatosra sikeredett.

Még egy őzcsapat is megjelent váratlanul. Az egyik sutát sikerült lencsevégre kapnom, aztán gyorsan továbbnyargaltak:

Persze voltak a megszokott madarak is: mezei- és búbos pacsirta, sárga- és barázdabillegető, réti cankó, egerészölyv. Aki messziről egy pillantást vet erre a kietlen, holdbéli tájra, az nem is gondolná, hogy még madarászni is lehet egy ilyen helyen. Pedig igen!

Villámlátogatás a vízimadarak között

Miután az eleve is rövidebb hétvégén (szombat:munkanap-1 óra a nyári időszámítás miatt) nem jutottam ki sehová, már csak az alkalmat lestem, hogy mikor ruccanhatok ki egy gyors madarászatra. Ez a nap ma jött el. Fél kilencre értem Mikepércs határába, ahol abban reménykedtem, hogy a dűlőúton végig tudok autózni és így időt nyerek. (fél tizenegy után már indult a vonatom Debrecenből) Szerencsém volt. Mikepércsen már két gólyát is láttam, ráadásul a földút is járható volt. Csak egyszer álltam meg, a Tócó partján, ahol egy barna rétihéja fogadott: Soha rosszabbat... A Tócó-Kösely menti tározón is nagy élet volt. Azt mindjárt gondoltam, hogy nem járhatom be a teljes élőhelyet - ehhez plusz 3 óra kellett volna - így inkább a gátőrháztól északra eső néhány medence átvizsgálása maradt a célom. Rengeteg kanalas réce volt, hamar fel is rebbentek. Milyen jó lenne, ha egy megfigyelő torony is épülne egyszer itt, ahonnan zavartalanul lehetne szemlélődni. Így csak a repülő madarakra koncentrálhattam:
Egyébként gyönyörű volt a táj is. Közben fröccent a sár a nadrágomra - beleléptem egy vízzel teli gödörbe -, de a tavaszi természet színei feledtettek velem minden nehézséget. Pláne, hogy a récetömegben egy pár bütykös ásóludat is sikerült felfedeznem. Bár róluk is készült egy dokumentumkép, sajnos a gép beállításai miatt ezek nem lettek élvezhető minőségűek. (Későn vettem észre, hogy a tájképhez használt értékekkel próbáltam röpképet készíteni a madarakról...)
A tározótól nyugatra nagyobb darucsapatot is láthattam, jó messzire a számuk kb. 130 körül mozgott. A gyors madarászat után még a vonatot is sikerült elérnem! Bocskaikertben 11 óra előtt pár perccel egy citromsármány énekelt.

Délután a madarász sulis gyerekekkel láttuk is a madarat, sőt: hallottuk az idei első csilpcsapfüzike-éneket is. Munka után kabátvásárlás a gyerekeknek, majd apósoméknál tettünk egy rövid látogatást. A teraszukra egy balkáni gerle rakott fészket. Ennek a minősége valószínűleg kívánnivalót hagyott maga után - a gerléknél ez nem ritkaság - egy tojás ugyanis összetörve hevert a járdán. A balkáni gerle ezt szomorúan konstatálva vette tudomásul, és a közeledtünkre sem rebbent el a gerendáról. Meg kellett örökítenem, így a kesergő madár portéjával búcsúzom a márciustól.

Tavaszi vizeken

Egy hét influenza okozta kényszerpihenő után végre kimozdulhattam.

Napsütéses időt jósoltak és ezúttal be is jött: Gyönyörű tavaszi időben kerestem fel a sárándi határt. A dűlőutakon még most sem érdemes autózni, így aztán ismét jót gyalogoltam. A Városréten rögtön egy bölömbika szólt, majd a gledícsiákon örvös galambokat is láttam. Nagy csapat lilik is átrepült felettem, a piroslábú cankók hangja pedig igazi tavaszi hangulatot varázsolt körém. Hát még a víztározó: nádi sármányok fújták rövidke éneküket, a vízen meg nyolc récefaj képviselői kerültek rövid idő alatt elő. (tőkés-, csörgő-, böjti-, kanalas-, barát- és fütyülő récék, de egy hím kerce és három cigányréce is volt.)

Két viharsirály és két danka (jól látszik a méretbeli különbség)

A tavakon ugyan libák nem voltak, de a tározótól nyugatra, a vetésen egész közel leszállt egy csapat lilik, hozzájuk még 5 nyári lúd is csatlakozott. Remek fények voltak, így aztán bátran kísérletezhettem a fotózással. Csak a tározó felét jártam be, a betonhídig gyalogoltam. Mivel már majd' egy óra járásra voltam a kocsitól az idő pedig vészesen fogyott, visszafordultam. Abban bíztam, hogy Mikepércs felől talán autóval is eljuthatok a gátőrházig. Tévedtem... Itt is nagy sár fogadott, elakadni pedig sem időm, sem kedvem nem volt. Inkább tettem egy rövid kitérőt a Vértesi út felé. Itt jókora csapat sirály repkedett a szeméttelep környékén. A mellékelt képeken jól összevethetők a dankák és a viharsirályok közti különbség, de a különböző korú egyedek bélyegei is jól látszanak. Ugyanitt két szürke gém is rám repült.

Egy öreg és egy immatur viharsirály.

Nyári ludak - ők sajnos nem költenek a tározón

Nagy lilikek a vetésen...

.... és a levegőben

Kár, hogy nem tudtam bejárni a tórendszer északi felét, de így sem bántam meg semmit.

38 madárfaj megfigyelésével gazdagodtam és talán még a fotók is érdekesek lettek.