A címben már össze is foglaltam a mai nap tapasztalatát. Ugyan csak egy szabad órám volt, de minden adott volt hozzá, hogy azt egy kis madarászással (meg fotózással) töltsem. Egyrészt a reggeli fagy nyomán ismét járhatóak voltak az erdei utak, másrészt ragyogó napsütésben kaphattam lencsevégre az elém kerülő szépségeket. (Még jó, hogy nem hallgattam a Tiszántúlon egész napos ködöt jósoló meteorológusokra és magammal cipeltem a fényképezőt!) A vasútállomás mellett elsőként egy barátcinege tűnt fel:
A vasút túloldalán pedig az első (fotózható) madár ez az ökörszem volt. Egyik sem könnyű téma, az örökké izgő-mozgó jószágokról többnyire életlen kép készül vagy épp takarásban vannak és ezért nem lehet őket fotózni, ezért megragadtam a pillanatot:
Kezdem azt hinni, hogy nincsenek is már rövidkarmú fakuszok, csak hegyik! Legalábbis amióta Bocskaikertben sikerült közelebbről szemügyre vennem őket, azóta mindegyik az elvileg ritkább faj példányának bizonyult. Ez a ma elém került példány sem kivétel: (elég csak a hosszú karomra pillantani!)
Az erdő fényeiben még az alábbi termések is különleges hatásúak voltak. Bevallom, fejtörést okozott, hogy milyen fához is tartozhatnak... Bár felmerült a szilfa is lehetőségként, valószínűleg az alásfa termése lehetett inkább. Köszönet Tóth István Zsoltnak a határozásért! (Úgy rémlik egyébként, hogy néhány éve ugyanez a növény már megizzasztott egyszer, akkor a Gúthi erdőben találkoztam vele, és szintén fogalmam sem volt, hogy micsoda. Majd előkeresem az ott készült fényképeket a fa leveleiről.)
A fák között sétálva a már szinte elmaradhatatlan őszapók is felbukkantak. Egyikük egészen közel merészkedett, sajnos csak egy pillanatig maradt előttem.
A cinegék is mindig ámulatba ejtenek művészi tornamutatványaikkal:
Az éjszakai köd és a fagy most is hozott létre zúzmarákat. Persze már korántsem olyan látványos csodákat, mint decemberben, a délelőtti napsütésben ráadásul ezek is hamar elolvadtak. A reggeli séta során egyre-másra potyogtak a jéggolyócskák a fákról, amelyek a napfényben csillogva úgy hevertek az erdei avarban, mint valami üveggyöngyök.
Persze az ágakon sem mutattak rosszul:
A slusszpoént a végére hagyom. A piros csészegomba számomra eddig a gombahatározó könyvekből ismert furcsa látványosság volt csak. Erre ma "belebotlottam" egy egész seregnyibe! Persze hogy meg kellett örökíteni, de a meglepetés csak azután jött, hogy végignéztem a fotókat. Ez a csészegomba egészen szív formájú. Mivel a szokásos Bálint napi bóvlidömping már javában zajlik, jót mosolyogtam magamban, hogy egy ilyen apró csoda hevert előttem az avarban. Ráadásul ez még szép is volt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése