Nemcsak az szép, ami ritka...

A mai nappal kapcsolatban ez az örök igazság jutott az eszembe. Mivel a kerékpáromra lámpát kellene venni, a kocsiba meg üzemanyagot (és mindkét projekt már csak a következő fizetés után valósulhat meg), ezért gyalog jártam be a környékbeli élőhelyeket. A vasút gátjáról szemlélődve a Lapost is jó fényben vizsgálhattam. A gólyák közül a tojó most is a fészken ült, a párja pedig zsákmány után keresgélt:

Nem sokkal később, már a Gyékényesben jártam, amikor egy nagy kört is leírt a fejem fölött és így egy röpképet is készíthettem róla. Olyan közel jött, hogy bele sem fért a képbe, de ezzel a kivágással még érdekesebb lett a fotó.

A Gyékényest járva feltűntek a rovarok is. A közönséges acsa már neve után sem ritka szitakötő faj, de azért képre kívánkozott:

A szeles időben is fel-felhangzott a fülemülék csodálatos éneke. A kiülő madarak vagy árnyékban vagy takarásban voltak, de azért próbálkoztam a fotózással:

A Gyékényesben még mindig elég sok víz van, a remek fényekben egy tájképen is megörökítettem az élőhely mostani állapotát.

A szomszédos lucernaföldön átgyalogolva egyszer csak egy fecskefarkú lepke libben elém:

Ha van kedvünk lehajolni a közönségesebb fajokhoz, akkor még egy olyan gyakori növény is megmutatja bonyolult szépségét, mint a pitypang:

A Hidas-laposra átérve feltűntek a bíbicek is. Bár bíztam benne, hogy feltűnnek az első tövisszúró gébicsek is, de rájuk még várnom kell. (Hát még ha egyszer vörösfejű gébiccsel is összehozna sors, mint a napokban a Pest megyei madarászokat!)

De a gyakori fajok között is akadt még látnivaló- A kecskebékák például a Tócó patakban szívesen kiültek napozni:

Egy másik faj (tavibéka?) egyedei pedig aktív násztevékenységben voltak:-)

Talán ennek tudható be, hogy a napos, derült időben is elég hangosak voltak. A brekegésüket felerősítő hanghólyagjuk működését is sikerült megörökíteni:

A patak ezen szakaszán még a gólyahír is teljes pompájában mutatkozott:

Egyszer csak egy pár örvös galamb szállt le a közelemben, Miközben gyommagvakat eszegettek meg a vízből kortyolgattak, egész jól tudtam fényképezni a sárga színű boglárkák között sétáló egyik madarat:

Hazafelé már nem a vasúti töltésen mentem, mert ott a közmunkások egy jókora csapata kaszált éppen. Bízva   a gumicsizmámban, a Laposon akartam keresztülvágni, de mint utóbb kiderült, ez nem volt igazán jó ötlet. Bár ezt a sárga billegetőt még megfotózhattam...

... de ezután már nem volt több kellemes élményem. Egy idő után már olyan mély víz vett körül, hogy esélyem sem volt száraz lábbal visszakapaszkodni a töltésre. Miután az egyik csizmám úgyis megmerült, visszafordulni meg nem akartam, "feláldoztam" a másik csizmámat is. A szárazra érve aztán kiöntöttem a vizet a gumicsizmából, kicsavartam a zoknimat és lehúztam. Bár némileg így is cuppogva és fröcsögve caplattam hazáig, összességében megérte a mai túra. Mert tényleg sok szépet láttam...

Tócóvölgyi madarak

Énekes nádiposzáták. Ők voltak a leggyakrabban szemem elé kerülő madarak ma reggel. A Gyékényestől a 33-as útig jártam be a területet. Ezúttal ilyen közelről fotózhattam a nevezetes hangutánzót. Nagy részük - a képen látható példány is - a Gyékényesben szólt, de felbukkantak a Tócót övező bokrosokban is. Ahogy továbbhaladtam, egyszercsak a sűrű fűből fácáncsibék rebbentek fel előlem. Mint valami repülő gombócok, úgy repültek néhány méterrel távolabbra, de ahogy leereszkedtek, már nyomuk is veszett... A CORA áruház kerítése mellett két tövisszúró gébics mutatkozott. Ahogy néztem, e fajról még nem került fel kép a blogba, a hiányt most pótolom...
Utam vége felé ismerős "hüppögés" fogadott a Tócó melletti ezüstfán. Fiatal fülemülék. Hamar kitollasodtak, ahogy ez a rigófélékre jellemző. Azért bármit is állítson a szakirodalom, szerintem nemcsak a hangja hordoz magában esztétikumot...

Gyurgyalagok nyomában

Tegnap az óvodából hazafelé menet szüleim meglehetősen elhagyatott Tócó-völgyi kertje felé vettük az irányt. Miután a tolvajok korábban mindent elloptak már, ami mozdítható volt a telken - ami nem, azt előbb mozdíthatóvá tették - nem sok mindent lehet ma már itt találni. Csak elvadult pöszmétebokrokat, no meg némi - garantáltan bio! - meggy és cseresznyetermést, ami azért megörvendeztette a lányokat. És persze szólt a fülemüle és a barátposzáta! Sőt: ahogy a dűlőúton hazafelé gurultunk, a közelben gyurgyalagok pihentek az egyik vezetéken! Ide vissza kell majd jönnöm fényképezővel is - gondoltam rögtön - és a kedvező pillanatra egészen ma reggelig kellett várnom:-)

Először egy cigánycsukot fotózhattam elég közelről. A nap közben hol kisütött, hol elbújt, a gyurgyalagok sem akartak mutatkozni a tegnapi helyükön. A közeli erdőben már nagyobb mozgás volt. Először - sajnos nem túl közelről -egy fülemülét kaphattam lencsevégre:
Azután egy olyan fajt, amit még több mint húszéves madarászpályafutásom alatt soha: egy sárgarigót! Nem ritka faj itt Debrecenben sem, de nem az a "kiülős" típus. (Mint a Tegez utcán voltak annak idején az öregasszonyok. Igaz utóbbiakat sem fotóztam, pedig ma már ez is dokumentum lenne...) Ugyan nem a legideálisabb távolságról, de ma végre megörökítettem a csodaszép madarat:

Visszafelé egy másik úton mentem, és nemcsak a gyurgyalagokra, de fészkelőhelyükre is rábukkantam. Jó pár évvel ezelőtt itt már tanúja voltam, hogy egészen talajközelben ásták meg költőüregüket a "földirigók". (Jó száz éve nevezték így a debreceniek a gyurgyókát...) Azóta a város számos pontján fészkelőfaj már, "bugyborékoló" hangjuk májustól sokfelé felhangzik Debrecenben. Mégis örömteli, hogy itt is - remélhetőleg zavartalan - költőhelyet találtak.

Az autóból aránylag nyugodtan fényképezhettem is a kiülő példányokat, egyikükről ez a kép sikerült: (A maiak közül a legjobban.)