Szivárvány és martilapu

Nehezen lehetett eldönteni ma reggel, hogy milyen idő is lesz. Ki-kisütött ugyan a nap, de aztán olyan felhők is megjelentek az égen, hogy akár kiadósabb záporra is lehetett belőlük számítani. Mégis kerékpárra ültem hogy legalább a Tócóvölgy környékbeli területeit átnézzem. Meglepően nagy volt a madármozgás. A vasúti töltésről a Lapos vízzel borított részein ugyan még csak bíbicek meg egy tőkés réce pár mozgott, de kisebb-nagyobb csapatokban észak felől a dankasirályok is jöttek rendületlenül. A Gyékényes is aránylag jól megközelíthető volt, persze a gumicsizma most sem volt felesleges. Vörösbegy énekelt, fenyőrigók fürödtek az itt található vizekben, egy rövid időre pedig még függőcinegét is véltem hallani. Míg megkerültem a területet, hogy a szántón keresztül eljussak a szomszédos legelőre, három darut is láttam nyugat felé repülni. Nem sokkal később pedig nagy lilikek kisebb csapata jelent meg az égen:

Egy néhány példányból álló tengelic sereg is elém került, egyikük egészen közel merészkedett:

A Hidas laposnak elnevezett területen is jókora vízállás terült el. Az egykori betonhíd maradványai alatt jól kirajzolódik az egykori meder nyoma, szerencsére a vasúti töltés felől meg lehetett kerülni az egészet. Egy csupasz gallyra közben széncinege ült fel, gondoltam készítek is pár kockát az év madaráról:

Egyszer csak a cinke elrebbent és helyére egy cigánycsuk telepedett. Néhány képet ő is megérdemelt:-)

Hirtelen szivárvány tűnt fel az égen, a kép esztétikumát "csak" a magasfeszültségű oszlop és a közeli nagyáruház rontották...

Az égen pedig különös felhők is megjelentek. Az alábbi fotó felső harmadában látszik az a furcsa mintázat, amiből sok rosszat ki tudna olvasni egy hozzá (nem) értő ember. (Ahogy az egykori pásztor magyarázta: Én nem tudom, hogy ez mit jelenthet, de jót biztos hogy nem!)

Átalakítottam fekete-fehérré is az egyik felhős képet, így talán még érdekesebb:

A Tócó patak medrének szélén pedig feltűntek a martilapu virágai. Itt a környéken ez a virág nyílik először, méltóképpen köszönthetjük hát vele a tavaszt:

Fakusz helyett billegető

Ha nem fakusz, akkor billegető! Mármint szintén hegyi. Ezen a télen nem volt jellemző a faj a Szikgáton, pedig tavaly több példány is telelt a területen. Ma viszont belefutottam egybe. Sajnos fotózni nem nagyon tudtam, ez a bizonyítékkép készült csak (bizonyítékképp:-)

A vízről felszállni egy szürke gémet, a Tócó partján pedig még egy magányos seregélyt is láttam. Lehet tanakodni, hogy ezek most áttelelők vagy korai érkezők voltak inkább?

Két havasi pityeren meg három erdei cankón kívül más érdekes nem is akadt itt. Mivel volt még egy kis időm, ezért délebbre is lesétáltam. Itt egy függőcinege fészekre bukkantam, ami csak ilyenkor tűnik fel, amikor lombjuk nélkül, csupaszon mutatkoznak a fák.: (Itt konkrétan nem is tudtam a faj fészkeléséről, pár száz méterrel délebbre, a Lovász-zugi tavaknál már igen.) 

A Vértesi úton parkoló autóhoz visszaballagva még akadtak látnivalók. Előbb egy balkáni fakopáncs jelent meg az út széli fa törzsén...

... majd egy egerészölyv adott témát. Sok van most belőlük, de azért elég félénkek, még autóból sem könnyű őket fotózni:

Az útszéli cserjéken pedig őszapók, meggyvágók, zöldikék, cinegék és verebek osztoztak, de persze a tengelicek sem maradhattak el. Egyikük bátorkodott portrét is állni, ezúttal ennyi sikeredett:

Ebéd után a családdal még a Vekeri tóra kirándultunk egyet. Míg a jég alatt lévő tavat körbejártuk (az úton persze sár volt inkább, csak hogy ne legyen kényelmes a túra...), sok süvöltőt, őszapót meg két harkályt is láttunk. A legnagyobb élményt azonban a ma előfordult legkisebb madár jelentette. 

Egy ökörszem, amely a tószegélyben keresgélt és a félellenfényben pár pillanatig hagyta is fényképezni magát:

Őzek és tengelicek

Ma reggel újra kerékpárra ültem és a "magam erejéből" vágtam neki az útnak. Első célom Szepes volt, a falu végén ugyanis tavaly volt egy fülesbagoly-telelőhely. A hideg szélben nem volt túl kellemes tekerni, ráadásul az időközben lakottá vált ház udvarán már nem találtam baglyokat. Szívesen mentem volna tovább délnek, a szepesi határba, de az arrafelé szabadon kószáló, íróasztal nagyságú kutyák nem sok jóval biztattak. Így aztán a Lovász-zugi tavak felé vettem az irányt. A medencék teljesen be voltak fagyva, csupán a dél felé húzó vetési varjak tömegei jelentettek némi változatosságot a csendes tájban. A Tócó vize persze jégmentes volt, ám ezúttal csak erdei cankók repültek fel a mederből, méghozzá öt példány. A patak partján az út elég rossz volt, ezért tolnom kellett a kerékpárt. Egyszerre a már felhagyott szeméttelep dombján két őzet vettem észre. Szerencsére a szél felőlük fújt, de a fényképező még a táskában lapult. Nem sok esély volt arra, hogy megvárják, míg összerakom a felszerelést, de végül szerencsém volt:

Míg az objektív cserével piszmogtam, még egy kékes rétihéja tojót is sikerült elszalasztanom...  Továbbsétálva    a Tócó partján, a Szikgát felé haladtam, amikor tengeliccsapat szállt le nem túl távol tőlem. Velük is "kísérleteztem":

Amilyen gyakori madarak, olyan nehéz fotótémát jelentenek, mind a megközelítés szempontjából, mind az élességállítás miatt. (Az alapvetően gömbölyded madarakra elég nehéz fókuszálni, főleg ha manuális az élesség állítás az objektíven!) 

A 4-es úton átkelve továbbra is a Tócó partján haladva kerekeztem haza, de néhány egerészölyvet leszámítva már nem láttam semmi érdekeset.