Jó fajok

Csak egyet tudtam, hogy ma madarászni fogok. Hogy hová megyek majd, azt az időjárástól tettem függővé. Mondtak ugyanis esőt, szelet (éjszaka zuhogott is rendesen) de szerencsére hajnalban derült égbolt tekintett le rám. Így aztán Sárándnak vettem az irányt. Miután márciusban egyetlen csepp csapadék sem hullott, bíztam benne, hogy esetleg a tegnapi eső sem tudta úgy feláztatni a dűlőutat, hogy ne tudjak rajta autóval végigmenni. Hamar beláttam, hogy naiv voltam... Le kellett tennem a kocsit, még így is majdnem sikerült leragadnom... 

Rögtön az elején egy búbosbanka fogadott. Bár a nap már fenn volt és a fények sem voltak rosszak, mire a fényképezőgép működésbe lendülhetett volna, a madár továbbállt. A juhász tanyájánál vörös vércsék és nászrepülő örvös galambok látványa volt említésre méltó, a Városréten azonban nem volt túl nagy mozgás. Mindössze egy póling rebbent fel előttem, hang nélkül. 

A csőre rövidsége, a fejtetőn kivehető sötét sáv miatt szerintem ez egy kis póling lehetett:

A Városréten áprilisban rendszeresen lehet kis pólingokat megfigyelni, de a talajon sétáló madarakat könnyebb határozni, ezért van bennem egy kis bizonytalanság.
A TKM-tározónál először úgy tűnt, minden csendes. Az élénk szél miatt ugyanis a vízimadarak többsége a nád rejtekében tartózkodott, így a vízen alig-alig láttam valamit. Az egyik tavon azonban fehérlett néhány folt. Gulipánok. A visszafelé hajló csőréről és tarka színéről könnyen felismerhető madarakat nem lehet összetéveszteni mással. 

Összesen 4 pár került elő, íme néhányukról egy röpkép:

Szerencsére a bütykös ásólúd pár is megvolt, ezúttal a tojó került lencsevégre:

A nádi énekesek is szépen gyülekeznek. Megjött a nádi tücsökmadár (legalább tíz példány szólt), de itt van a cserregő és a foltos nádiposzáta is.

 (A képen az utóbbi faj)

Az izgalmasabb dolgok azonban még csak ezután következtek. Először szemberepült velem egy búbosbanka. Autófókuszos objektívvel az év fotója lett volna, így azonban nem sikerült "lekapnom" a fajt. Sikerült viszont dokumentálni azt a "rám repülő" kormos szerkő csapatot, amely megjelenése nekem április 7-én még meglehetősen korainak tűnt. 

Íme egy példány:

A vízállás egyébként elég alacsony volt, így néhány partimadárral is találkozhattam. A gulipánok mellett gólyatöcsök, füstös cankó került elő leghamarabb, de a tározó közepén felszínre bukkant iszappadok még több sikerrel kecsegtettek. A hátralévő időm itt is telt el, ugyanis bőven akadt látni- és fotózni való. Rögtön sikerült egy tavi cankót felfedezni: A vékony, egyenes csőr, az észrevehető "sapka" és a fekete foltok a madár hátán jó bélyegek a szürke cankótól való elkülönítésben.

Akadt néhány pajzsoscankó is.

 Az alábbi röpkép jól mutatja, hogy milyen méretbeli különbségek lehetnek egyes egyedek között:

Kiderült, hogy tavi cankóból sem egy van, legalábbis négy példány egyszerre repült fel. (Az alábbi fotóra  azonban csak három fért rá:-))

Hirtelen billegetőszerű hangot hallottam, a gyorsan tovarebbenő madárról csak egy "erősen kifogásolható minőségű" képet készíthettem, de nem bántam meg.

Erről a rossz fotóról is egyértelmű, hogy rozsdástorkú pityer repült át előttem!!!

 (A faj vonuláskor nem ritka errefelé, de nekem már nagyon régóta nem volt szerencsém hozzá.)

Aztán megint meglepődtem. Vagy húsz példány havasi partfutó szállt le egy csapatban a zátonyra. Sajnos a nádszálak takarása miatt fotózni nem nagyon tudtam őket, erről az egy- nyíltabb helyre kimerészkedő - példányról sikerült csak néhány képet készítenem:

E madarak ilyenkor még a téli tollazatukat viselik és a fekete hasfoltjuk sincs meg. (Ennek a példánynak egyáltalán nem volt még, de akadt a csapatban pár példány, amelynek már látszott némi fekete maszat a testalján.)

Volt még pár kis lile és akadt egy réti cankó is. Közben füsti fecskék kis csapata is átrepült felettem, nekem idén ezek voltak az elsők. (Papp Gábor már március 25-én látott egyet Debrecenben.)

 A tavi cankóról is készítettem még egy képet:

Sajnos hamar eltelt az idő, így ballagnom kellett visszafelé. Még egy érkező faj azért elém került: egy sárga billegető. Az ellenfényes fotót csak azért teszem fel, mert vele a ma megfigyelt madárfajok száma elérte az ötvenet, vagy ahogy a bulvármédia közölné: a FÉLSZÁZAT! (És akkor még nem említem a délben a Kishegyesi úton hallott barátposzátát.)
Egyszóval: jó kis nap volt ez!
(bár ez öt szó:-))

Szerencsejáték

A lessátras fotózáskor sohasem lehet biztosra menni, a mai nap azonban többszörösen is igazolódott, hogy milyen sok múlik a szerencsén. Az tény, hogy nem terveztem meg ezt a délelőttöt... Tegnap este döntöttem el, hogy a TKM-tározó zátonyait veszem célba, limikolákat keresve. Bár a múltkor nem volt itt túl sok partimadár, azért reménykedtem, hogy azóta megváltozott a helyzet. (1. bizonytalansági faktor...)az órát, m

Nem állítottam be az órát, mégis felébredtem 4:40-kor. (Pedig most fatalista voltam: ha elalszom, legalább kipihenem magam. Felébredtem, így aztán nem volt visszakozz...)

A zátonyos tóig így még napkelte előtt odaértem, ám a neheze csak most jött. Hogyan jutok be az iszappadig? A medence szélén ugyanis víz vagy/és sűrű gyékény és nádrengeteg állta utamat. Gyakorlatilag ott álltam a lehetőség előtt és már majdnem úgy nézett ki, hogy meghiúsul az egész, mert erre az "apróságra" nem gondoltam. Van ugyan még ésazkabbra egy zátonyos medence, ám abból az irányból már hangos puskalövések jelezték, hogy a vadászok sem tudtak aludni. (A fene a jó dolgukat...)

Végül kinéztem egy olyan részét a tónak, aminek a szélén csak sűrű növényzet volt, de mély víz nem. Aki próbált már hátizsákkal, állvánnyal és lessátorral felcuccolva átvágni egy gyékényes/nádas vegetáción, az tudja, milyen kellemes lehetett. Aki nem, az meg képzelje el! 

Végre sikerült átvergődnöm a növényzeten, ám az iszap itt nem is volt olyan száraz, mint gondoltam. A cuppogó, ragadó gumicsizma, ami minden lépés után egyre nehezebb lett, nem fokozta a komfortérzetemet...

Aztán csak eljutottam a szárazra, de ez a hely nem úgy tűnt, mintha madarak kedvence lenne. Sem tollak, sem fehér "meszelések" nem árulkodtak arról, hogy itt nagy nyüzsgésre számíthatnék. Mégsem tehettem mást: maradtam. Egy nem túl közeli guvaton kívül (még kevés fényben) nem is akadt fotózni való:

Közben telt-múlt az idő, és élményt csak a sátram fölött átrepülő nyolc holló látványa nyújtott. Fél nyolckor úgy döntöttem, hogy itt semmi jóra nem számíthatok már: összecuccolok és "dolgavégezetlenül" hazamegyek. A sátorból kibújva viszont észrevettem, hogy a növényzet szélén elég "kemény" az iszap ahhoz, hogy átgyalogoljak egy nagyobb iszappadra. (A reggeli cihelődéskor ez még megközelíthetetlennek tűnt...)

Mivel már teljesen világos volt és ragyogó napsütés, a "költözéssel" sikerült innen is minden madarat (bíbiceket, füstös cankókat, havasi partfutókat) felzavarnom. Nem sok esély volt arra, hogy a hátralévő egy órában bármi is visszajöjjön, pláne, hogy a viszonylag nagy felületű zátonyon pont a sátram elé. Alig telt el azonban pár perc, és látogatóim érkeztek. Havasi partfutók. Előbb kettő, majd öt, aztán nyolc, végül már tizenegy példány szedegetett nem messze a leshelyemtől. Sajnos e faj mozgására jellemző, hogy a madár a csőrét rendkívül gyorsan - mint egy varrógép - szurkálja az iszapba, így nagyon nehézzé teszi a fotós dolgát. 1/1500, sőt 1/2000 másodperces záridővel próbáltam elcsípni a pillanatot, de hiába készíthettem számos felvételt a madarakról, az otthoni elemzés során egyetlen olyat sem találtam, amire azt mondhatnám: MEGÉRTE!

Íme a kollekció legjobbjai (bár mindenképp lehetett volna MÉG jobb az egész...) 

Szóval a mai nap egy igazi hazárdjáték volt. Amikor már azt hittem, vesztettem, akkor kezdtem újra nyerésre állni (legalább partfutókat fotózhattam), de végül nem lehettem maradéktalanul elégedett... Arra mindenképpen jó ez a gyűjtemény, hogy lássák: milyen változatos megjelenésűek lehetnek e faj képviselői: 

A leshely "helye":

Madárlesen

Ha vasárnap hajnal, akkor lessátras fotózás! Ma is próbálkoztam a szokásos helyen, ezúttal már a limikolák is közelebb merészkedtek. Míg vártam a "madarak bejövetelét", addig olvasgatni próbáltam. Tar Sándor: A mi utcánk c. könyve volt a sátorolvasmány. Remekül feldobta azt a kevés holtidőt, amikor nem volt mit fotózni. Szerencsére ilyen volt kevesebb. Amíg kevés a fény, addig nem érdemes fényképezni. Mégis nehéz megállni az exponálást, ha végre madarak vannak előttem.

 Az alábbi képen azt dokumentáltam, hogy milyen változatosak tudna lenni a pajzsoscankók. (A kép bal oldalán egy füstös cankó látható)

Egy barázdabillegetővel is megismerkedtem közelebbről...

Rovarban gazdag volt a zátony, így aztán érdemes volt a mindennapi betevő után futkároznia a billegetőnek. (Lásd a madár nyelvét!)

Végre egy havasi partfutóval is sikerült találkoznom. Jöhetett volna ugyan közelebb, de azért ez már egy "igazi" limikola. (Olyan, amivel nem mindennap találkozhat az ember Debrecen belterületén!)

Kukucs!

Miközben fotóztam, egyszercsak kaparászást hallottam a sátor tetején. Ezúttal nem egy billegető ült fel a tetőre (ami gyakran előfordul), hanem egy szarka próbált belesni a nyíláson. Már készültem, hogy lekapom a kis kompakt géppel a leskelődő madarat, de végül ez nem jött össze. A kis lilék viszont szépen mutatkoztak, sajnos ritkább rokonuk, a parti lile ezúttal nem került elő a vízálláson.

Ez a szerencsétlen sirály meg pur-habbal találkozott. (Pár nappal korábban Papp Gábor is lencsevégre kapta a pórul járt madarat, tehát bár mozgásában némiképp korlátozott a danka, azért képes táplálkozni így is.)

Szép, csak kissé távoli látvány volt a füstös cankók vízen úszó, illetve vízben keresgélő csapata is. Jó közeli fotón jobban mutattak volna, de így is érdemes volt megörökíteni őket:

A mi utcánkból nem sokat tudtam olvasni. Épp addig a fejezetig jutottam, amelynek a címe: Madárlesen. Gondoltam, a mai bejegyzés címének is jó lesz ez...

Élő füst

Ez jutott eszembe, mikor ma reggel a Lovász-zugi tavak partján állva a távolban ezt a felhőt megpillantottam. Mint valami nagy füst, úgy gomolygott a levegőben. Persze seregélyek produkálták a nem mindennapi látványt. Mindig ámulatba ejtenek, hogy miképpen képesek egyszerre fordulni akár több ezren is. Azért közelebbről sem csúnya madarak. Egy kisebb csapatot a kocsi ablakából kaphattam lencsevégre.
Igaz, össze sem vethető a téli tollazatuk a nászruhával, de azért ez sem nevezhető közönséges öltözéknek. Madárfestők tudnának bizonyára arról beszélni, hogy milyen részletgazdag is egy ilyen "nyugalmi" ruhás seregélytollazat.

A fehér pettyeket a madarak hasán mindenki ismeri. De ki látta már a seregélyek hátát ilyenkor? Pedig érdemes közelebbről megnézni! Íme:

Érdekes módon partimadarak nem nagyon voltak. Egyetlen pajzsoscankó sem mutatkozott, réti cankóból is csupán egyetlenegyet találtam.
Két erdei cankó társaságában egy havasi partfutó azért előkerült. Nem is mutatnak rosszul így együtt:

Elég messzire voltak, de a havasi partfutóról sikerült egy kissé közelebbi képet is készítenem. Ennek sincs igazi fekete hasfoltja, de a mintázata mégiscsak segít a határozásban:

Limikolák nyomában

Már amúgy is tervben volt, hogy ma kilátogatok a Tócó-Kösely menti tározóhoz. Amikor pedig tegnap este megláttam a http://www.birding.hu-n/ oldalon, hogy 2 sárjárót találtak itt Emri Tamásék, nem volt kérdés a mai úti cél. Már reménykedni kezdtem, hogy végre én is láthatok egy igazi LIMIKOLÁT. (A partimadarak mindegyikét szokták limikolának is hívni, de a sárjáró tudományos neve valóban Limicola falcinellus:-) Kissé borongós reggel volt, sokat kellett várnom a jó fényekre. Addig is feszült figyelemmel pásztáztam a szokásos iszappadot, amin mozogtak is a partimadarak. Ezen a képen rögtön három faj is látható. A jobb oldali nagyobb termetű pajzsoscankó, előtte a jóval kisebb apró partfutó, tőlük balra pedig egy havasi partfutó látszik. Utóbbin talán megtévesztő lehet, hogy nincs fekete hasfoltja, de a sötét pettyek, a madár alakja és a csőre így is árulkodó: Telt-múlt az idő, amiből amúgy sem sok állt ma rendelkezésemre. A sárjárók nem kerültek elő, de öt parti lile azért igen. Három apró partfutó meg viszonylag közelről is megmutatta magát. Íme egyikük:
Néhány bíbic is leszállt a közelben. (Ej, ha most lessátorból fotózhattam volna...)

Minden madarat alaposan szemügyre vettem. A billegetők és a seregélyek is felkeresik ilyenkor a rovarokkal, férgekkel teli iszapzátonyokat, nemcsak a partimadarak.

Sajnos az idő megint vészesen fogyott. Egy kisebb kört téve az iszapos medrű tó körül azért a levegőben is akadt megfigyelnivaló. Ez a fiatal sztyeppi sirály volt az egyik. Már-már lemerült a fényképezőgép akkumulátora, gondoltam, még időben kicserélem .

És milyen jól tettem. Ez a vörös vércse épp a csere után "repült rám", és bár a teleszkóppal és állvánnnyal a vállamon nehezen tudtam exponálni (letenni nem volt időm), sikerült elcsípnem a pillanatot. (Milyen bosszantó lett volna, ha közben merülnek le az akkumulátorok!)

Megkerülve a tavat, a túloldalról, jobbról érkező fénynél is végigszemléltem a madarakat. A túlparton, ahol az imént még én álldogáltam, most egy fiatal őzbak vizsgálta meg a vadászok által korábban kiszórt takarmányt....

Emitt már nem került elő új faj, a remélt sárjárók sem. Egy havasi partfutót azért közelebbről is megszemlélhettem, a növényzet takarásából még fotózni is próbáltam. Azért összességében véve nem volt rossz ez a ma reggeli madarászat.

Az elmaradt ritkaságon már nem is bánkódom annyira, egyszerűen ráfogom a tizenharmadikára...

Parti-madarakkal

Ma újra ellenőrizhettem a TKM-tározó madárvilágát. Tegnap a Lovász-zugi tavakon két Temminck-partfutó került elő, joggal reméltem hát, hogy itt is látok ma valami érdekeset. A gólyatöcsök száma már meghaladta a harmincat, örvendetesen gyűlnek megint! Nagyon nézegettem a szomszédos iszapzátonyt. Jó lenne ide besátrazni, annál is inkább, mert ismét ritkább fajok táplálkoztak rajta. Elsőként mindjárt egy parti lile: A további keresgélésre két Temminck-partfutó is előkerült (a képen jobbra), de ami még nagyobb öröm volt, három havasi partfutót is sikerült találnom! (balra) Eddig egy olyan év volt, amikor hasonlóan változatos limikolakínálat fogadott, akkor még sarlós partfutólkat is találtam. De a fő időszak még csak most kezdődik, talán ennél csak jobb lehet -gondoltam.
Épp azt szemléltem, hogyan lehetne jó leshelyet készítenem, vagy egyáltalán lejutni a limikolák közelébe, hogy végre igazán jó fotót készíthessek róluk legközelebb, amikor valami mást vettem észre. Átrepült előttem egy ma (idén) még nem látott madár, majd a szomszédos tavon a vízre szállva gyorsan úszkálni kezdett. Vékonycsőrű víztaposó!!!

Nagyon megörültem neki. Szinte minden évben augusztus végén jellemző itt a megjelenése, sőt egy alkalommal (októberben) még a ritkább laposcsőrű rokona is előkerült már. Ennek ellenére nekem nagy öröm vele találkozni, és mindig arra pályázok, hogy egyszer tisztességes képet is sikerüljön róla készítenem. Ez még ma sem az igazi, de mivel épp a les előtt mozgott, talán lehet még szerencsém. A madár egyébként egy fiatal példány, ahogy az ebben az időszakban ez a legjellemzőbb. Talán már ez a kép is visszaad valamit a madár kecsességéből és szépségéből, de azért remélem, lesz ez még jobb is!!!