Hattyú, cankó, heringsirály

Jó egy hónap után újra meglátogattam a Tócó-Kösely menti tározót. Nem fogadott nagy madárbőség, néhány szürke gém és nagy kócsag fogadott (nem kitörő lelkesedéssel persze...)

Hamar meglettek a hattyúcsaládok is, hiánytalanul. Ezúttal röpképek következzenek a madarakról:

Régi, madárvonuláson agyaló őseink kreáltak olyasféle repülési módot, amit az alábbi képen a legutolsó hattyú prezentál nekünk:-)

Bukó récét egyáltalán nem láttam, a sok csörgő réce, kevés kanalas és tőkés között ez a kendermagos réce (és párja) voltak a legérdekesebbek ma.

Az egyik iszappad már eltűnt (az, ahol a múltkor még a partfutókat fotóztam), az északabbin pólingok, füstös cankók, sárszalonkák, meg bíbicek gyülekeztek.

Utóbbi fajról egy kisebb csoportkép (összesen kb. 100 madár verődött itt össze):

Észrevettem, hogy észak felől Gyüre Peti közeledik. Telefonon érdeklődtem tőle, hogy a Debrecenhez közelebbi tavakon mi újság. Miután megnyugtatott, hogy semmi extra, úgy döntöttem, hogy a hátralévő időmet a hulladéklerakó melletti vízállásnak szentelem. Biztató volt a helyzet, mert rögtön kiszúrtam a szeméttelep dombján egy fiatal heringsirályt. (A képen a középső madár. Jól látszik a kisebb termete, finomabb csőre és a sötét dolmányán a világos szegések is.)

A Tócóban öt erdei cankó riadt fel, egy példány azonban egészen közel engedett. Nem tartom valószínűtlennek, hogy a jobb szeme ennek a madárnak nem volt teljesen ép. 

Legalábbis olyan furcsának tűnik:

Sajnos a vízálláson most sem nagyon voltak sirályok, de ami még rosszabb, hogy a szeméttelepen nyüzsgő jókora csapat is hirtelen felrebbent és észak felé távozott. Így aztán nem tudtam újabb ritkaságokat keresni köztük, a kocsi felé ballagva már csak egy békaportré erejéig álltam csak meg:

Cankók közelről

Ezúttal is a Tócó nyugati ága felől közelítettem meg a vízállást. Ennek az volt a fő oka, hogy most délután tettem látogatást a sirályoknál, ekkor pedig már innen van jó fény a megfigyelésekhez. Ilyenkor már valamivel lustábbak is a sirályok, így aztán aránylag nem túl nagy távolságból fotózhattam is a madarakat. 

Főleg fiatal sárgalábú sirályok voltak:

De azért akadtak öreg példányok is:

Amikor megunták a jelenlétemet, akkor ímel-ámmal csak szárnyrakeltek, de aztán hamarosan visszatértek. Viszont ez jó alkalom volt a röpképek készítésére:

Ezen a képen mintha két külön fajt látnánk, pedig csak a sárgalábú sirály öreg és fiatal példánya látható együtt:

A Tócó partján egy tövisszúró gébics is kíváncsiskodott:

Egyszercsak egy furcsa csőrű sirályt is észrevettemí. Ilyen rendellenességek nem ritkák a sirályok között. Ki tudja, talán összefüggésben lehet az életmóddal, vagyis a sok szemétben turkálással:-)

Addig-addig lestem a sirályokat, hogy majdnem elkerülte a figyelmemet valami más. Előttem ugyanis erdei cankók álldogálltak a vízen, nem is túl messzire:

Bár immár csaknem egész évben látható a Tócó környékén erdei cankó, igazán emberi távolságból csak ritkán tudom őket fotózni, így most is kihasználtam az alkalmat. 

A vízálláson immár tizenkilencre nőtt a gólyatöcsök száma is, az erdei cankók is legalább egy tucatnyian voltak.

Sirályok és cankók

Reggel elmentem a boltba. Aki rendszeres blogolvasóm, az tudja, hogy akkor valószínűleg a szeméttelep melletti sirályokra is ránéztem. (Tényleg: olvassa még valaki ezt a blogot??!)

A vízálláson csak vagy kéttucatnyi sirály tartózkodott, de a szeméttelep irányából nagy volt a jövés-menés. Legalább ezer sárgalábú sirály volt a területen, érdekes módon a vízállásra főleg a fiatal példányok repültek be. 

Szerintem az alábbi röpkép nem sikerült rosszul:

Ez a "puffadt" fejű és kissé deformált csőrű sirály valószínűleg egy öreg sztyeppi, de ha van más vélemény, akkor szívesen fogadom a cáfolatot is:

Sajnos ritkább sirályfaj nem került ma elém, az idő meg vészesen fogyott, így elindultam visszafelé a kocsihoz. A Tócóban újabb meglepetés várt. No nem a faj maga, hiszen erdei cankókat egész évben lehet itt látni, pusztán az a tény, hogy az általában rendkívül éber madár nem vett egyből észre, így aztán alapos "hát-tanulmányt" lehetett készíteni róla. A sárgás pettyezés miatt valószínűleg egy fiatal egyed lehetett ez a madár:

Sőt: néhány az épp zsákmányát tartó erdei cankót még profilból is megörökíthettem:

Nem sokáig vállata a modell szerepét, sajnos az alábbi billegetőcankó sem. Ami miatt a nem teljesen éles kép mégis ide kívánkozik, az a madár korának köszönhető: 

A szárny mintázata egyértelműen mutatja, hogy ez is egy fiatal példány.

Szóval megérte ez a félórás kitérő ma is!

Sirály és bagoly

A tegnapi lessátras próbálkozás után most újra ránéztem reggel a vízállásra. A nagy sirályok száma örvendtesen emelkedett, most legalább 200 úszkált a vízen. Nem sokáig: Ahogy észrevettek, azonnal továbbálltak a szeméttelep felé. Azért még sikerült a pihenő csapat egy részét is megörökíteni:

A Tócón kialakult kis zátonyon jópár partimadár gyűlt össze. Igen messze voltak, de erről a fotóról én mindegyiket erdei cankónak határoztam. Tíz példányos csapat, nem is rossz...

Míg a sirályok felé gyalogoltam, egy vízisikló kúszott el előlem, most visszafelé meg egy fürge gyík került elő. Őt már lencsevégre is tudtam kapni:

Már a vonaton ültem, amikor telefonált Tamás kollégám:  a gyerekek bagolyfiókát találtak az iskola melletti erdőben. Milyen jó, hogy nálam volt a fényképező! Így sikerült lefotózni a kedves madarat. A borús idő és az erdő fényszegény környezete nem könnyítette a dolgom, teleobjektívvel ennyit hozhattam ki a témából:

Mivel az erdei fülesbagoly fióka nem is volt olyan messze, ezért az alapobjektívvel is prbálkoztam. A vakunak köszönhetően már használhatóbb képeket sikerült összehozni:

Ezután azonban már nem zavartuk tovább a madarat. Délután viszont ítéletidő tombolt Bocskaikertben, a közeli Hajdúhadházon és Tégláson pedig komoly károk is keletkeztek. 

Kérdés, hogy túlélte-e a fióka a kiadós zuhét?

Az első barázdabillegető!

Az előzményekhez tartozik, hogy mivel ma reggel kicsivel több időm volt (másfél óra a szokásos 30-40 perc helyett) ezért gondoltam, hogy meglátogatom a szepesi határt. A Sárga dűlő végén egy darabig még voltak is nyomok a hóban, később azonban semmi... A járatlan úton nem is mertem továbbautózni. A szikesek pedig még innen messze voltak. Mégsem a lustaság ösztökélt arra, hogy az autóban maradjak, hanem az a borjú nagyságú kutya, amely szabadon kóborogva acsarkodott rám. Így aztán gyors tolatás, versenyrükverc a "vadborjúval" és vissza a Szepes tábláig. Itt támadt egy újabb gondolatom, ami majdnem olyan "nyerő" lett, mint az első...

A Lovász zugi tavak melletti dűlőn akartam eljutni a Tócó Vértesi úti szakaszáig. (Csak hogy ne kerüljek olyan nagyot...) A havas úton az elején még könnyen haladtam, a végén azonban már csak a gondviselésen múlt, hogy nem akadtam el... Végül azonban csak eljutottam a "Tócókanyarig", és megérte, már a látvány miatt is.

A Nap hol kisütött, hol elbújt. Gyalogoltam felfelé a parton és közben próbáltam lencsevégre kapni a látnivalókat. Az elmaradhatatlan erdei cankók közül most is találkoztam vagy hárommal.

Ahol a múltkor a fekete harkály lepett meg, most egy zöld küllő hím fogadott. Nem túl gyakran kerül elém, fényképeznem meg még sohasem sikerült. Így ennek a távoli képnek is örülök:

A fenyőrigók le- lemerészkedtek a vízhez inni...
... no meg vagy 10 havasi pityer. (Őket már nehezebb fotózni, nem is sikerült ma.)Volt viszont ma egy váratlan vendég is! Nekem idén az első barázdabillegető:
Visszafelé gyalogolva a betonplatóról készítettem pár képet a környékről. Közben tűnt fel ez az őzbak, amely szintén képre kívánkozott...
Majd vagy háromszáz példány énekesmadár tűnt fel. Kenderikék serege volt, ennyit én még nem láttam a Tócóvölgyben!!! (Társult hozzájuk néhány mezei veréb is, a közelben meg nádi sármányok időztek.) Egy kép a felrebbenő csapat egy szeletéről:
Ez meg egy magányos kenderikéről: (A Nap már nem sütött úgy, ahogy kellett volna:-(

Téli kócsagok

Most végre nem lehetett okom a panaszra. Remek téli napsütésben jártam végig a Tócó partját a Vértesi úttól a Szikgátig. Kemény fagy volt, de nem bántam a didergést sem, mert abban bíztam, hogy a be nem fagyott vizű patak ezúttal is oázist jelent a madarak számára. Nem is tévedtem. Először ebbe a kékes rétihéjába futottam bele. Elég váratlanul, de azért így is jobb kép lett, mint legutóbb..

A leggyakoribb ragadozó persze az egerészölyv. Mindenfelé látni üldögélő vagy átrepülő példányokat.

Az elmaradhatatlan erdei cankók legtöbbször úgy tűnnek csak fel, amint hangos kiáltással nekiiramodnak előttünk és már csak a fehér farcsíkjuk villan...

Egy csapat seregély most is megörvendeztet. Fenyőrigókkal együtt jöttek egy kis mirelit-zsúrra: A fákon megült havat úgy csipegették, mintha ez lenne a világ legjobb eledele.

Ezúttal két kócsag is a Tócóban múlatta az időt. Milyen ritkaságszámba ment még akár néhány éve is egy-egy kócsagot megpillantani Debrecenben! Most meg már rendszeres telelővé válnak városunkban. Január 17-én, amikor a Tócó felsőbb szakaszai sem voltak befagyva, egy példány a Bartók Béla út közelében halászott a patakban. Innen korábban még nem volt adata a fajnak. Most meg még röpképeket is tudok készíteni erről a példányról. Ez sem rossz...

... de ennek a képnek örültem igazán:
Aztán a kócsag téma még egy új elemmel is gazdagodott:

Végül legyen még egy fenyőrigó is búcsúzóul. Az elmúlt szombaton (16-án) Nyírábrányban lepett meg bennünket több ezer példány a téli vendégből. Tegnap óta pedig már a Tócóskertben vendégeskedik legalább ezer madár. A Vértesi út környékén csak egy kisebb, 80-100 példányos csapat mozgott, varjakkal illetve a már említett seregélyekkel. Az autóhoz gyalogolva aztán a híd alól még a hegyi billegető is előkerült. Bár semmi extra, de szép reggel volt így is!

Oázis a fagyban

Az igen kemény fagyban azt hihetnénk, hogy nem találkozhatunk áttelelő madarakkal. (Csak azokkal, amelyek egyébként sem számítanak vonulónak.) Éjjel például -19 Celsius fokot mértek Debrecenben, de amikor 8 óra után a Tócó Vértesi úti szakaszához érek, még mindig kemény fagy fogad. (-11 C) Itt azonban egy különleges élőhelyet találunk télen, hiszen a szennyvíztisztító "jóvoltából" a patak ezen szakasza nem fagy be, menedéket nyújtva számos madárfajnak. A hóban a Tócó partján sétálok észak felé, és nem győzöm a madárfajokat feljegyezni. Rögtön egy csapat seregély a túlparti fákon. Vannak vagy ötvenen, időnként le-leszállnak a vízhez is, majd ismét az ágakra.

Aztán a szeméttelep varjúi méltatlankodnak valamin: Egy kékes rétihéja hímet űznek, hajtanak jó messzire. Sajnos nem felém, így csak egy távoli képen sikerül dokumentálni a Debrecenben ritkán megfigyelhető fajt:
A kékes rétihéja persze téli vendég, megjelenése nem rendkívüli, legfeljebb örömteli. A fütyülő réce azonban el szokott tűnni a fagyokkal, ez a példány meg úgy tűnik, itt a Tócón akar telelni!
Az erdei cankók már-már megszokottá válnak ilyenkor télen a Tócó mentén, egyikükről sikerül most kissé közelebbi képet is készíteni.

Nem könnyű a fotózás, mert a víz fölötti párafelhőt a szél rendre függönyként sorolja az objektív és a téma közé. Sok "fátyolos" kép között egy-egy "napsütéses" is akad azért. Még a cankóval bíbelődöm, amikor észak felől legalább kétszáz sötét madár közeledik. Messziről libásnak tűnnek, de gyanús, hogy nem hallani a hangjukat. A távcsőbe pillantva kiderül az oka is: ezek nem libák, hanem kormoránok! Sajnos csak későn kapok észbe, így a nagy tömeget nem sikerül dokumentálni, csak néhány példányt belőlük. (Pedig még átrepülve sem sok adat van Debrecen területéről e fajból!)

Aztán a legszebb élmény a mai napon. Ez a sárszalonka egészen sokáig hagyta magát fotózni. Csak a párafelhővel kellett megküzdeni, meg az időnként elbújó nappal. Végül mégiscsak sikerült egy elfogadható képen megörökíteni a fajt, amellyel korábbi teleken egyáltalán nem találkoztam még. Mindent összevetve, megérte a reggeli kitérő, meg a majdnem lefagyott kezem. Egy igazi oázisban járhattam ma reggel!