Fagyos reggel

Megjósolták a ma reggeli kemény hideget, ám itt, az ország keleti felére csak -5 C körül jövendöltek. Mivel tegnap még nem fagyott, bíztam benne, hogy még a fancsikai tavakon találok majd nyílt vízfelületet és akár még búvárral is összehoz majd a jósors. Bár ez utóbbi nem jött össze, mégsem bántam meg a mai fagyos kirándulást, mert számtalan élménnyel gazdagodtam.

Igazi, csípős reggel volt, szerintem -7 C körüli hőmérséklettel. De jól fel voltam öltözve, a kezdődő náthámnak meg még jól is esett az egészséges hideg. A teljesen felfagyott gáton kocsival is végig lehetett volna haladni, én mégis inkább kiszálltam, már csak azért is, mert az útszéli fasorokon százas madárcsapat nyüzsgött. A reggeli derengő fényben nem volt könnyű kiszúrni, hogy mik azok, végül mégis sikerült rájuk ismerni. Csízek voltak, de én még ilyen nagy csapatban nem láttam téli vendégeinket! Közben hollók károgtak mögöttem és a Panoráma út felett meg is láttam három példányt Mátyás királyunk címermadarából. Itt Debrecenben még ma sem számít gyakorinak a holló, ezért különösen örültem a velük való találkozásnak. 

Úgy tűnt, hogy a Fancsika I. teljesen jég alatt van. Itt-ott azonban akadtak még be nem fagyott vízfelületek. Az egyik ilyen, partközeli lihogón két kis vöcsök úszkált, és még a fotózkodás sem volt ellenükre:

Ahogy javultak a fényviszonyok, úgy sokasodtak a fotótémák: kárókatonák, búbos vöcskök, szárcsák kerültek lencsevégre, sajnos a nagy távolság miatt nem élvezhető minőségben. (De mivel ma nem hoztam magammal teleszkópot, ezért a határozásban legalább segítségemre voltak a dokumentum-képek.) Hamarosan a csízeket is sikerült megörökíteni:

A Fancsika II. ma is teljesen "madármentes" volt, néhány tőkés récét leszámítva. A tó tápcsatornáján viszont valami furcsaságot észleltem. A beeresztő nyílás előtt kb. félpercenként apró gejzírként bugyogott fel a víz.

 A part menti fűszálakra, apró növényzetre fröccsenő cseppek persze azonnal megfagytak, újabb fotótémát adva. Az alábbiakban néhány kép következik e furcsa "jégvilágból":

Hogy mi okozhatta a felbugyogást, a víz gáztartalma, vagy valami elzáródást okozó jégdugó, azt nem tudom. Ha sikerül, hamarosan felrakom még ide a telefonnal készült videót is, hátha valaki segít a kérdés megválaszolásában.

Látogatás a Botanikuskertben

Az ősz szünetben Dorka és Blanka lányaimmal a Botanikuskertben tettünk egy sétát. Jó madármozgás volt, a nap is sütött, úgyhogy érdemes volt a fényképezőgépet is használni. A tó mellett például csízek mozogtak:

Néhány napja Bocskaikertben is láttam csízeket, itt most a tó vize vonzotta őket, mert a kert többi részén nem találkoztunk velük:

A harkályok persze mindig előkerülnek itt is. Ez a nagy fakopáncs a környezetével (jelen esetben ezzel a hatalmas nyárfával és a belőle faragott odúval együtt érdekesebb volt, mint egy szuperközeli zoomos fotó.

Ez a közép fakopáncs felvétel azonban már tényleg csak dokumentum-jellegű. Mivel azért jóval ritkábban kerül szem elé, ezen a fotón meg látszanak a főbb bélyegek (piros sapka, halvány csíkozás, jellegzetes bajuszsáv), ezért  helyet kapott a mai kollekcióban:

Közelebbről fotózható, így mutatósabb, de számomra teljesen  ismeretlen volt az alábbi növény. A botanikuskert kerítésére felfutó indáival, piros, szőrös termésével nem tudtam hova tenni. Szerencsére azóta már okosabb vagyok (köszönet Takács Gézának:-), így elárulhatom, hogy kabakpityóka a növény magyar neve. A Természet folyóirat 1938. évi számában ezt találtam róla: "A kertekben előde volt a földitök, amelynek két faja is honos Európában, a kétlaki-földitök (Bryonia dioica), apró vörös bogyókkal és a fehér-földitök (Bryonia alba), fekete bogyókkal, fehér répagyökérrel. Ezeket régóta ültetik a kertekben sövények mellé, ahol száruk kacsokkal kapaszkodik a sövényre. Az ember azonban keresi az új, az idegen dolgot, ezért fordult a kertészek figyelme a földitök kínai rokonsága, a kabakpityóka (Thladiantha) nemzetség fajai felé; ezek közül különösen a vörös kabakpityóka (Thladiantha dubia) keltett feltűnést gyéren bozontos, hosszúkás, négy-öt centiméter hosszú, két-három centiméter vastag, éretlenül sötét-, majdnem feketészöld, éretten pompás sötétvörös termésével. A növény újabban a kertekben hamarosan el is terjedt, mert a falaknak, kerítéseknek, sövényeknek valóban szép dísze, azonkívül könnyen szaporítható akár magról, akár gumószerű gyökerével, amelyről a magyarban a »pityóka« nevet kapta.