Tavaszi zsongás

A nap sütött, az eső épp nem esett, így érdemes volt lyukasórám alatt újra rápillantani a madarakra. Ezúttal már látnom is sikerült egy nyaktekercset, igaz rövid időre. (A seregélyek hamar elzavarták az ugyancsak odúlakó madarat. Hiába, a konkurencia...)

Alapvetően jó dolog az erdőben sétálni, csak akkor kellemetlen, ha a fák fölött ragadozó siklik át éppen, amelyet a lomboktól nemigen lehet alaposabban szemügyre venni. Így jártam ezzel a barna rétihéjával is. Sem fotózni, sem megfigyelni nem sikerült igazán, pedig Bocskaikertben még átvonulva sem számít gyakorinak e vizes élőhelyekhez kötődő faj. Így álljon itt most egy dokumentum kép róla: (Bevallom, először egerészölyvre gyanakodtam volna, de sok minden nem stimmelt vele. A hosszú farok, a szárnyon a fekete szegés hiánya is feltűnő, de nem látszik az egerészekre jellemző sötét vonás sem...  Egy tojó barna rétihéjának viszont így kell kinéznie... Köszönet Kovács Gergelynek a segítségért.)

A lepkék most is mutatósak voltak, újabb fajokkal is sikerült találkozni. Ez a fehérlepkékhez tartozó faj fejtörést okozott, talán répalepke??!

Az alábbi szépséget már messziről fel lehet ismerni, közelről viszont még inkább érdemes gyönyörködni benne: (Hajnalpír lepke)

A nappali pávaszem közismert pillangónk, de egy szép környezetben (virágzó kökényen) még hangulatosabb látványt nyújt.

Természetesen madarásztam is, de csak a szokásos fajok akadtak. Fülemüle még most sem volt, barátposzáta, vörösbegy már annál több. No meg csilpcsalpfüzikék:

Nyaktekercs és hantmadár

Ma reggel egy énekesrigók, erdei pintyek vegyeskara fogadott Bocskaikertben. A vasút mellett még egy csicsörke is megörvendeztetett (idén az első!), sajnos csak rövid ideig, a teleobjektív felszerelését már nem várva meg.

 Valamivel türelmesebb volt az a citromsármány, amelyet a vasúti átjáróban kaphattam lencsevégre:

 Az út menti fasorból egyszercsak különös hangot hallottam. Kissé a zöld küllő kiabálására emlékeztetett, viszont kevésbé magasabban és jóval hosszabban szólt. Kerestem, kerestem a hang forrását, míg aztán megpillantva a madarat, megoldódott a "rejtély": Egy nyaktekercset hallottam! A harkályfélék közül ez az egyetlen vonuló faj, és bár nem számít kifejezetten ritkának, nekem eddig mindössze egyszer sikerült belebotlanom Debrecenben.

 Most viszont még fotózhattam is!

 A téeszhez vezető út melletti sóderkupacon most is mutatkozott hantmadár, ráadásul nem is egy. Hogy ne legyenek ellenfényben, kerültem egy nagyot és így remek fényben közelítettem meg az élőhelyüket. Akkor derült ki, hogy legalább öt hím vívja itt a revírharcát! A legvehemensebbek körberepülve büszkén mutatták a fajtársaknak vakítóan fehér farcsíkjukat, amit az énekükkel együtt bizonyára rendkívül riasztó fegyvernek gondoltak. Számomra viszont inkább látványosságot és nagy élményt jelentett, hogy ezeket a mutatós kis madarakat most viszonylag közelről figyelhettem és fotózhattam.
A röpkép készítése egy ilyen izgága madárról - az én felszerelésemmel - persze még így sem könnyű feladat:

Hogy mennyire tetszetős kis madárka is őkelme, azt az alábbi fotó jobban igazolja:

 Visszafelé ballagva újra "belebotlottam" a nyaktekercsbe! Ezúttal egy kissé alacsonyabb ágon ülve kiabált, így újra kattoghatott az exponálógomb!