Nemcsak az szép, ami ritka...

A mai nappal kapcsolatban ez az örök igazság jutott az eszembe. Mivel a kerékpáromra lámpát kellene venni, a kocsiba meg üzemanyagot (és mindkét projekt már csak a következő fizetés után valósulhat meg), ezért gyalog jártam be a környékbeli élőhelyeket. A vasút gátjáról szemlélődve a Lapost is jó fényben vizsgálhattam. A gólyák közül a tojó most is a fészken ült, a párja pedig zsákmány után keresgélt:

Nem sokkal később, már a Gyékényesben jártam, amikor egy nagy kört is leírt a fejem fölött és így egy röpképet is készíthettem róla. Olyan közel jött, hogy bele sem fért a képbe, de ezzel a kivágással még érdekesebb lett a fotó.

A Gyékényest járva feltűntek a rovarok is. A közönséges acsa már neve után sem ritka szitakötő faj, de azért képre kívánkozott:

A szeles időben is fel-felhangzott a fülemülék csodálatos éneke. A kiülő madarak vagy árnyékban vagy takarásban voltak, de azért próbálkoztam a fotózással:

A Gyékényesben még mindig elég sok víz van, a remek fényekben egy tájképen is megörökítettem az élőhely mostani állapotát.

A szomszédos lucernaföldön átgyalogolva egyszer csak egy fecskefarkú lepke libben elém:

Ha van kedvünk lehajolni a közönségesebb fajokhoz, akkor még egy olyan gyakori növény is megmutatja bonyolult szépségét, mint a pitypang:

A Hidas-laposra átérve feltűntek a bíbicek is. Bár bíztam benne, hogy feltűnnek az első tövisszúró gébicsek is, de rájuk még várnom kell. (Hát még ha egyszer vörösfejű gébiccsel is összehozna sors, mint a napokban a Pest megyei madarászokat!)

De a gyakori fajok között is akadt még látnivaló- A kecskebékák például a Tócó patakban szívesen kiültek napozni:

Egy másik faj (tavibéka?) egyedei pedig aktív násztevékenységben voltak:-)

Talán ennek tudható be, hogy a napos, derült időben is elég hangosak voltak. A brekegésüket felerősítő hanghólyagjuk működését is sikerült megörökíteni:

A patak ezen szakaszán még a gólyahír is teljes pompájában mutatkozott:

Egyszer csak egy pár örvös galamb szállt le a közelemben, Miközben gyommagvakat eszegettek meg a vízből kortyolgattak, egész jól tudtam fényképezni a sárga színű boglárkák között sétáló egyik madarat:

Hazafelé már nem a vasúti töltésen mentem, mert ott a közmunkások egy jókora csapata kaszált éppen. Bízva   a gumicsizmámban, a Laposon akartam keresztülvágni, de mint utóbb kiderült, ez nem volt igazán jó ötlet. Bár ezt a sárga billegetőt még megfotózhattam...

... de ezután már nem volt több kellemes élményem. Egy idő után már olyan mély víz vett körül, hogy esélyem sem volt száraz lábbal visszakapaszkodni a töltésre. Miután az egyik csizmám úgyis megmerült, visszafordulni meg nem akartam, "feláldoztam" a másik csizmámat is. A szárazra érve aztán kiöntöttem a vizet a gumicsizmából, kicsavartam a zoknimat és lehúztam. Bár némileg így is cuppogva és fröcsögve caplattam hazáig, összességében megérte a mai túra. Mert tényleg sok szépet láttam...

Tócóvölgyi tél

Sok mindent terveztem erre a hétvégére. Egyrészt szerettem volna lebonyolítani a Mindennapi Madaraink Monitoringjának téli számlálását, meg jó lett volna ránézni a szepesi szikesekre is. Az erős ködben azonban délelőtt nem sok értelmét láttam a próbálkozásnak, délután meg már csak egy rövid kiruccanást engedhettem meg magamnak. Így a környékbeli élőhelyeket jártam végig - meglehetősen nosztalgikus hangulatban, hiszen tulajdonképpen itt kezdtem madarászni is - majd' 25 évvel ezelőtt... 

Kerékpárral mentem, de a -8 C-os hideg a szélcsend és a megfelelő réteges ruházat miatt nem volt elviselhetetlen. A Gyékényesben kezdtem. Ez egy második világháború bombatölcsér, ami kis mérete ellenére gyakran tartogat meglepetéseket. A nevét is tőlem kapta az egyik jellemző növényéről, de nádat, ezüstfát, bálványfát, vadrózsabokrokat sőt diófát is találhatunk már benne. A terület nagyrészt víz alatt áll, legutóbb nehezen is jártam benne, de most eléggé felfagyott ahhoz, hogy ne rogyjak be minden lépésemkor...

Balkáni fakopáncs dolgozott az egyik fán, meg néhány szarkát is láttam, de nem volt különösebb madármozgás a területen. A nyomokat a hóban viszont érdemes volt megszemlélni. Egész "útkereszteződést" is fel lehetett fedezni:

Közelről nézve még egy egyszerű nyom is érdekessé vált a szélén kialakult zúzmarasortól:

A Gyékényestől északra található legelő (Hidas-lapos) vagy 150 fenyőrigó miatt már mozgalmasabb volt: Akárcsak újévkor, most is a csipkebogyókon lakmároztak:

A néha-néha kibukkanó nap fotótémával is kecsegtetett. A zúzmara önmagában is szép látvány volt, hogy ebből mit sikerült visszaadni fényképen, az már más kérdés. Próbálkoztam ismét héjakút mácsonyával...

... meg csipkebogyóval is:

Az utolsó hó jogán...

Reggel fél hétkor még az volt a tervem, hogy felderítem a szepesi határt (ezúttal Mikepércs felől közelítve) hósármányokat keresve. Aztán kiálltam a garázsból és megláttam, hogy kb. 5-6 centis friss hó fed mindent. Változtatni kellett az erdeti elképzelésemen, mert félő volt, hogy a behavazott mikepércsi téeszúton vagy felakadok egy kátyúban vagy olyan sokat kell gyalogolnom majd, hogy az nem fér bele a mai (fél) délelőttbe. (Az a variáció, hogy esetleg már el lehet takarítva a hó, fel sem merült bennem:-)

Így aztán a kocsit letettem a Köntösgátsoron és gyalog jártam végig a Tócó egy szakaszát, az itteni legelőt és a Gyékényest. Madarakból a felhozatal elég gyér volt: egerészölyv, zöldikék, meggyvágók, cinegék, tengelicek...

Ráadásul hó és havas eső váltakozva próbálta benedvesíteni a távcső és a fényképező lencséit, így még fotózni is alig tudtam...

Valamit azért igyekeztem így is megörökíteni a téli tájból. Ki tudja, lehet, hogy már a fehér évszak utolsó nekiveselkedésének lehettem ma tanúja?

Fényképeztem...

...egy behavazott mácsonyát:

... téli csendéletet a Gyékényesben:

... és egy szép csipkebogyót!

Ilyenkor még az antropogén környezetben

kevésbé mutatós Tócó patak is szebb arcát fordítja felénk:

(Amig a patak partján a kocsihoz ballagtam visszafelé, még egy erdei cankót is sikerült felfedeznem.)

Szamárkenyér és méhészbogár

Mivel szerelőnél van a kocsi, kénytelen voltam egy közeli helyet kiszemelni madarász- és fotóstúrám célpontjául. A Tócóvölgy állomás környéke mindig jó választás, most sem kellett csalódnom. Bár még alig múlt 5 óra , a hőség máris "tapintható". A vasúti töltésen ballagok, innen jó fényben szemlélhetem a Peselő lapos élővilágát. A sínről egy hantmadár rebben fel, amott vörös vércse szitál, majd a töltés oldalából furcsa hangokat hallok. Hamarosan a hang forrását is megpillantom:

Nádirigó fióka. Most már persze könnyen mondom rá a fajnevet, de akkor, terepen ez okozott némi fejtörést. Sőt, még otthon, a képek elemzése közben is. Mert hiába pillantottam meg az etető szülőt is, eléggé "cserregősnek" tűnt az egyik fotó alapján. (Távcsővel meg nem tudtam jól megnézni a helyszínen... Végül tapasztaltabb madarászok is megerősítették, hogy nádirigókkal volt dolgom.)
A Gyékényes előtti távvezetéken kakukk fogadott: No nem sokáig, így ez lett az egyetlen valamire való kép, amit készíthettem róla.

Azért érdemes néha lefelé is pillantani, ha az ember madarászni indul. Ez a szalagos méhészbogár például kellemes színfolt volt a mai napon.

No de az igazi meglepetés csak ezután következett, a másik legelőn. (Amit nem egészen hivatalosan "Másik laposnak" is szoktunk nevezni.) Kék szamárkenyér! Az öldöklő aszat mellett egy újabb védett növényfaj a területen. Ráadásul elég mutatós is...

Visszafelé gyalogolva a vasúti töltésen egy bogáncslepke pihent. Nem ritkaság, sőt mostanában mindenütt felbukkanó pillangó, de azért egy fotót megért.

Mint ahogy az anyjához bújó kiscsikó is a Laposon, amit hazafelé tartva fényképezhettem le.
Már nem is bántam annyira, hogy nem tudtam távolabbi úticélt találni magamnak...

Tócóvölgyi madarak

Énekes nádiposzáták. Ők voltak a leggyakrabban szemem elé kerülő madarak ma reggel. A Gyékényestől a 33-as útig jártam be a területet. Ezúttal ilyen közelről fotózhattam a nevezetes hangutánzót. Nagy részük - a képen látható példány is - a Gyékényesben szólt, de felbukkantak a Tócót övező bokrosokban is. Ahogy továbbhaladtam, egyszercsak a sűrű fűből fácáncsibék rebbentek fel előlem. Mint valami repülő gombócok, úgy repültek néhány méterrel távolabbra, de ahogy leereszkedtek, már nyomuk is veszett... A CORA áruház kerítése mellett két tövisszúró gébics mutatkozott. Ahogy néztem, e fajról még nem került fel kép a blogba, a hiányt most pótolom...
Utam vége felé ismerős "hüppögés" fogadott a Tócó melletti ezüstfán. Fiatal fülemülék. Hamar kitollasodtak, ahogy ez a rigófélékre jellemző. Azért bármit is állítson a szakirodalom, szerintem nemcsak a hangja hordoz magában esztétikumot...

Fekete gólya a Tócóban

Miután mostanában a Lovász-zugi tavakhoz történő kiruccanás nem sok eredménnyel szolgált, újra a Gyékényeshez ugrottam ki. Olyan jó hely lenne például egy karmazsinpirók vagy egy karvalyposzáta számára - ha az említett fajok olvasnák a blogomat, akkor bizonyára könnyebb dolgom lenne:-))

Kezdetnek egy mezei poszáta énekelt a Kunhalom utca mellett egy bokron. (A Laposon). A Gyékényes felé ballagva pedig egy közönséges acsa került elém. Nem sokkal később meg egy őz rohant át előttem. Itt még nemigen volt adata a fajnak, így hát ez is érdekesnek mondható. Exponálni persze már nem volt időm, hamar eltűnt a sűrűben a vad. Jó lenne madarat is fényképezni, gondoltam, de erre még várnom kellett. Énekes nádiposzáták, fülemülék ugyan szóltak, de fotótávolságra nem nagyon akartak jönni. Vártam, vártam, de az idő vészesen fogyott, a lábamról pedig már untam seperni a kullancsokat, így aztán elindultam vissza a kocsihoz, amit a Tócó partján hagytam. A teleobjektív azonban még fenn volt, így aztán a vízhez inni sétáló örvös galambot is megörökíthettem.
Sőt, füsti fecskék fürödtek - repülés közben le- lecsapva a vízre - aminek lefényképezésére nem sok esélyem volt. (Épp elkapni az élességet, a kompozíciót, meg a félárnyékos helyen még vagy kétezredet is tudjak exponálni...) Így csak a fürdés után a rutinpálya kerítésén szárítkózó madarakkal próbálkoztam, amikor hirtelen sötét és nagy testű madár repült be fölém. FEKETE GÓLYA!!! Szerencsére most sikerült exponálnom is!

Április 21-én egy fekete gólyát már látott a Tócóvölgy állomás melletti gyepen álldogállni Polonkai László, a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársa. Már az is szenzációszámba ment, hogy a félénk, emberkerülő madár a viszonylag forgalmas területen leszállva mutatkozott. No, ez a példány (vagy lehet, hogy ugyanaz, mint az áprilisi?) sem sokat zavartatta magát. Miután átrepült felettem, rövid időre leszállt a Tócó patak medrébe. Mégis nagynak ítélhette azonban a zavarást, mert csakhamar felszállt és továbbkörözött dél felé.
Míg a fekete gólyát követtem távcsővel, egy énekes nádiposzáta is közelebb merészkedett hozzám:
Még megálltam a Tócóvölgy állomásnál, ahol végigpásztáztam a két Lapost, nem bukkan-e fel újra a fekete gólya. De sajnos, még egyszer nem volt szerencsém... Csupán a vasúti töltés melletti nádasban énekelt egy nádirigó, az állomás tetején meg nyugodtan sütkéreztek a házi verebek . Ideje volt hát nekem is indulni...

Hajnali fények

Egyetlen cél vezérelt csupán ma hajnalban. A közeli Gyékényesben (ami egy vízinövényekkel benőtt, ezüstfákkal, vadrózsabokrokkal tarkított egykori bombatölcsér) a poszátákra voltam kíváncsi. Azonban egészen más fajokra bukkantam a kora reggeli fényben. Talán az álmosság, talán a (fél)ellenfény csapott be, de néhány másodpercig ugyancsak meresztettem a szemem a magasfeszültségű vezeték oszlopán álldogáló alábbi madárra: A rejtély aztán hamar megoldódott. Egy szarka mutatta a hátsóját... Alig ballagtam tovább, egy fülesbagoly repült ki a fák közül. Nemsokára utódaira is rábukkantam. Először nagyobbfajta szőrcsomóknak tűntek, majd ahogy a távcsőbe pillantottam, fény derült a kilétükre:

A három bagolyfióka mellett néhány szürke légykapó jelentett még izgalmat, no meg a lépten- nyomon megszólaló énekes nádiposzáták. Lám, végül még poszátákkal is sikerült találkoznom!

Sőt, még réti tücsökmadár hangját is véltem hallani egy rövid időre, de főleg a fülemülék daloltak.