Hollók és vörösnyakú lúd

Érdekesen, sejtelmesen indult a mai reggel. Talán jól mutatja az a különös felhőzet is, amit a sárándi határban láttam: (Így fekete-fehérré alakítva még hangsúlyosabb!)

A Tócó-Kösely menti tározót látogattam meg.A Városréten havasi pityer került elő, seregélyek és fenyőrigók repkedtek, sőt egy fekete harkály is szólt a távolból. A vizeken nem volt túl nagy mozgás, ezúttal csak tőkés récék, hat nagy kócsag és két szürke gém mutatkozott - néhány szárcsát leszámítva. Itt a kócsagok fele:-)

Persze a hattyúcsaládot nem is számolom, ők olyan stabil tagjai már az itteni madárvilágnak, hogy meg sem lepődöm a jelenlétükön:

Ezután jöttek az igazi izgalmak. Hollók korrogása hangzott fel! Egész kis csapat repült át felettem: 7 példány. Egyikük egészen közel szállt át fölöttem, csak a felhők mögé bújó nap nem sokat segített a felvétel minőségén:-((

Érdekes módon vadlibából most sokkal kevesebb volt, mint a múltkor. Néhány tucat példányból álló csapatok repültek csak át fölöttem, táplálkozó seregeket meg egyáltalán nem láttam a környéken. Ennek ellenére lestem az átszálló seregeket is, hogy hátha akad köztük valami ritkaság. És íme, vannak csodák:

Igen, a nyári ludak és nagy lilikek vegyes csapatában ott lapult egy vörösnyakú lúd!!!! 

Az alábbi, közeli képen még jobban látszik a nemes vonalú madár:

Érdemes tehát ránézni minden - akár kis - csapatra is, mert mint látható, távcső nélkül nem könnyű kiszúrni köztük a "nyakit"!

A szántón pihenő kócsagok fotóját csak ezért rakom most ide, hogy látszódjon: milyen méretbeli különbségeket produkál egy behúzott vagy kinyújtott nyak akár ugyanannál a fajnál is: 

(Mindhárom madár természetesen nagy kócsag!)

Miközben a kocsihoz baktattam, egy áttelelő vörös vércse szitálását próbáltam még lencsevégre kapni.

(Kevés sikerrel, de minden nem lehet tökéletes...)

Miután hazaértem, még otthon is várt egy meglepetés. A házunk fölött is szólt egy holló, így egy újabb debreceni adata is van a fajnak! (Sajnos fotó erről már nem készült...)

Szünet után - szünet előtt

Városrét, Szikgát, Citromsziget

Néhány hete nem jártam már a Városréten és a TKM-tározónál. A legnagyobb újdonság talán az volt, hogy közel négy év után végre megjavították a kút gémjét, így a jövőben újra készülhetnek jó tájképek a Városréten. 

A mai borongós égbolt előtt inkább csak kísérleteztem:

A tározón csak egy bütykös hattyú, egy kendermagos réce-pár meg néhány cigányréce mutatkozott. Ennél azért többre számítottam, visszafelé legalább megpillanthattam (a Városréten) az első kis őrgébicset is. Az eső lába is folyamatosan "lógott" így aztán nem mertem megkockáztatni, hogy a tározó északi felét is bejárom. Ehelyett Debrecenben a szeméttelep melletti vízállásra néztem rá hazafelé menet. Itt láttam öt fattyúszerkőt (ezzel a fajjal egyébként már a TKM-tározón is találkoztam ma), illetve három pár gólyatöcsöt:

Érdekes módon sirályok sincsenek nagy számban. Egy példány a kevés "nagysirályból":

És egy "idilli" állapot. Fokozottan védett madarak életképe:

Ahol a madár sem jár...

Az alábbi képekből úgy tűnhet, hogy madarakkal nem is találkoztam ma. Nos, nem is tülekedtek előttem a téli énekesek, pedig tulajdonképpen ezért választottam ma a sárándi szikeseket úti célul. Igaz, a tegnapi havazás már előre rontotta az esélyeket, de azért bíztam benne, hogy legalább néhány téli kenderikével vagy hósármánnyal összehoz a sors. Nem így történt, kisebb termetű madarakból álló csapatot csupán egy alkalommal láttam, akkor is olyan távolról, hogy lehetetlen volt meghatározni őket. Ráadásul metsző hideg és élénk szél fogadott, mégis volt valami élményszerű a mai túrában. Hát még ha a fényképezőgép már elő lett volna készítve, amikor két kékes rétihéja egészen közel repült el előttem... (De a gépet csak ezután bányásztam elő a táskából, így aztán a nagy fotó elmaradt:-(()

Ehelyett néhány újabb téli képpel gyarapodott a kollekció. A TKM-tározóig ma nem jutottam el, gumicsizma híján. (Ami ott volt ugyan a csomagtartóban, de bélés nélkül nem volt túl komfortos viselet, így aztán célszerűbbnek látszott a bakancsot felhúzni.)

 Közvetlenül a tórendszer előtt viszont ilyen látvány fogadott:

Egy kis vízfolyás fölött a friss hó, a fagy és a szél néha egészen izgalmas kompozíciókat hozhat létre. 

Az alábbi kenguru- (vagy dinoszaurusz-) forma alkotója is a téli zimankó volt:

A téma néha annyira előttünk hever, hogy nem szabad restnek lenni lehajolni sem utána:

Bár akadtak madarak is (az említett rétihéják mellett egerészölyvek, karvaly, citromsármány, fenyőrigók, búbos pacsirták), azért a leggyakrabban feltűnő állatok mégis a mezei nyulak voltak. Általában rendkívül gyorsan futva bukkantak elő valahonnan, hogy aztán egy pillanat alatt el is tűnjenek a szemem elől. 

Egyedül ez a példány várta ki az élességállítást, aztán ő is "felvette a nyúlcipőt".

Gatyás ölyv és vörösnyakú vöcsök

A reggeli köd felszállta után a Tócó-Kösely menti tározó felé vettem az irányt. Bár jó hírek érkeztek a Fancsika felől - még itt a két sarki búvár, ráadásul esély van rá, hogy közelről is fotózhassam őket - ma mégis inkább a sárándi, mikepércsi határt választottam. Reméltem ugyanis, hogy a TKM tározón is felbukkan majd valami téli vendég, de nem volt ekkora mázlim... Errefelé különben hatalmas esőzés lehetett, mert a dűlőúton még gumicsizmában, gyalog is nehéz volt becaplatni. A vízen nem volt nagy élet, a kevés szárcsán kívül négy kárókatonát sikerült csak felzavarni.

 Íme egyikük:

A szürke gémek és a nagy kócsagok is kitartanak, most az előbbi fajhoz egy "illusztráció":

Bármilyen jó idő is van - talán ma utoljára... - kétéltűekre azért nem számítottam.

Ezzel a zöld levelibékával azért összefutottam:

Bár a barna rétihéja novemberben még nem ritkaság, de már ritkábban bukkan fel a nádasok fölött, mint a nyári időszakban:

Gatyás ölyvvel viszont még nem találkoztam idén. Most jó nagy távolságról, de azért sikerült látnom egyet, és hogy a blogban is megörökíthessem a téli vendéget, egy dokumentumfotót is készítettem róla:

Nagy élmény volt megpillantani az alábbi madarat: Egy vörösnyakú vöcsök téli ruhában. Idén nem is költött a faj a tározón, nem is túl sokszor került elém. Még mindig bízom benne, hogy egyszer füles vöcsökkel vagy valamelyik búvárral is összeakadok majd itt, de egyelőre vele kellett beérnem. 

Azért november vége táján ő sem túl gyakori madár:

A Városréten a közelben legelésző birkák adtak még némi fotótémát, hogy aztán a sártengeren újra átvergődve véget vessek a mai madarásztúrának. 

Érdekesség, hogy nagyon kevés a tavakon a réce (fajszámban és összmennyiségben is) valamint az, hogy ezúttal egyetlen egy libával sem találkoztam.

A blognak folytatódnia kell...

Folytatódik is. Azt nem mondom, hogy közkívánatra, mert nem hemzsegnek a visszajelzések az olvasóimtól és senki sem követelte türelmetlenül, hogy majd' egy hónapig nem volt bejegyzésem. Közben Szolnokon jártam továbbképzésen, majd a Zemplénben erdei iskolában. Utóbbi helyen készültek fotók is, de időm nem volt felrakni az ottani élményekből. (Ha valaki nagyon kíváncsi rá, akkor rá tud venni a pótlásra, de addig inkább az aktuálisabb dolgokkal folytatom.)

Szóval ma végre kijutottam a sárándi-mikepércsi határba. A Városréten búbosbankák, kis őrgébicsek jelentették az első élményt, majd továbbhaladtam a tározó felé. Ahogy lenni szokott, minden cucc benn volt az autóban: távcső, teleszkóp, állvány, fényképező, teleobjektív, etc., csupán a gumicsizmát felejtettem el. Így aztán egy sportcipőben vágtam neki a vizes terepnek, ami azonban csak az elején volt kellemetlen. (Később már annyi víz volt a cipőmben, hogy nem zavart az újabb merülés...)

A tározó déli zsilipje mellett az alábbi, nem túl szép látvány fogadott:

Ez a hab a Debrecen felől érkező szennyvizek hatása. Nagyobb esők után még mindig nem megoldott a csapadékvíz és a szennyvíz szétválasztása: ilyenkor tisztítás nélkül, csupán némileg hígítva kerül a Tócóba a szennyvíz. Azért a mai nap a szépségek domináltak: Mint ez a repülő nagy kócsag:

Vagy ez a szürke gém:

Barátréce-pár:

Előkerült idén is egy fészakaljnyi hattyúfióka:

       

Cigányrécéket aránylag ritkán sikerül lencsevégre kapni, pedig az egyik legértékesebb fészkelő a tározón:

A Városréten pompázó kammilamező is képre kívánkozott:-)

A Városréten legeltető juhász tanyája melletti kis facsoport pedig a legszebb madarakat tartogatta. Egy búbos banka pár is itt mozgott, de őket nem sikerült megörökítenem.

Ez a sárgarigó sem mutatkozott meg teljes szépségében:

Egy kis őrgébics pár viszont annál inkább. 

A hímet sikerült végre a madár szépségéhez már illőbb módon megörökítenem:

Egyedüli hiányossága az volt a mai napnak, hogy bütykös ásóludakkal nem találkoztam. 

Köd előttem, köd utánam

Derült, napos idő. Ezt jövendölték mára az időjósok, akiket profán megjelöléssel ma már csak meteorológus néven illetnek. De a ködről egy szót sem szóltak!

Amint autóval suhanok Sáránd felé a tejfehér masszában, még reménykedem: hamar felszáll majd, és nem lesz eredménytelen a mai utam. Azt tervezem ugyanis, hogy Sárándtól Szepesig gyaloglova végignézem az útbaeső szikeseket téli énekesmadarak reményében. Bár az út fel van fagyva, úgy össze is van dágványozva, hogy nem tudok bemenni rajta autóval. Így ismét a kövesút szélén hagyom a kocsit, és elindulok a ködben a tározó felé. A látótávolság nem nő, inkább csökken, a tavaknál már nem látom a medencék túlsó partját sem. Elballagok ugyan a betonhídig, de annyira ingerszegény a környezet, hogy leteszek eredeti tervemről és Városréti és Szilasi legelők bejárásánál maradok. A ködben egyszerre ismerős hangokat hallok: a "néma" bütykös hattyúk szólnak. Bár a tározó többi része befagyva, de itt nem hagyják a madarak. Többen vannak, mint bármikor: a tizenhat(!) madár pedig úgy vetődik a jeges vízbe, hogy azt Schirilla György is megirigyelné. Egy képre sajnos nem férnek rá, mint ahogy a jeges fürdőt sem tudom videóra venni, mert a madarak úgy döntenek: a produkciót nem a nyilvánosságnak szánják. Marad egy kis hangulatfotó:

A Városréti legelőre érve végre a Nap is előbukkan:

Reménykedem, hogy téli kenderikék vagy hósármányok is megörvendeztetnek majd, de nem. Marad a zúzmara által kreált látvány, amivel nehéz betelni:

Sajnos a napsütés nem sokáig tart. Egy-két fotót még készítek a legelőről:

no meg kedvenc vadkörtefámról:

.. de aztán újra elnyel a szörke felhő mindent. Elindulok ég a Szilas felé is, de erről a helyről most bátran írhatom: ahol a madár sem jár... (Előtte egy guvat legalább felvisított a Kösely medrében, hogy madaras élményeim is legyenek.)

Szóval a téli énekesek ezúttal (is) elmaradtak:-((

Még egy tizenhat példányos búbos pacsirta csapat hoz egy kis változatosságot, meg két citromsármány. Ezeket azonban már az autóból számolom, mert az idő így is gyorsan eltelt. A 47-es úton már ragyogó napsütésben haladok hazafelé, miközben az út menti fákról csak úgy szikráznak a zúzmarák!

Igazi madarászélmény

Ma reggel ismét a sárándi határba kirándultam. Még napkelte előtt voltam, de máris mindenféle hangok fogadtak. Búbosbanka pu-pu-pu-ja, dolmányos varjú károgása, rozsdafarkú recsegő éneke, örvös galamb ötszótagú búgása mind azt sejttette, hogy ma nem lesz hiány a madarakban. Hát még amikor a nagy darukrúgatást is meghallottam! A Városrét irányából el is kezdtek szállni a darvak, majd a Tócó és Kondoros vízfolyások összefolyásánál álló halom tövében gyülekeztek a szántón. Közben persze át- átrepültek a vöröslő napkorong előtt, ami az őszi daruvonulásra emlékeztető hangulatot teremtett: Jó háromszáz daru lehetett. A gyepen ácsorgó madarakat nem nagyon lehetett fotózni - ehhez kevés volt a fény - így továbbhaladtam a kocsival. A városréti árok kis fáját mindig érdemes megnézni. Volt már itt erdei szürkebegy, most meg réti pityerek pihentek meg itt vonulásukban. Egész közelről is lefotózhattam az egyiket:
Na de a víztározón volt csak nagy az élet: a parton kócsagok, a vízen récék, szárcsák, vöcskök nyüzsögtek, sőt ismét találkoztam két bütykös hattyúval is. Cigányrécék is szép számmal mutatkoztak, a világviszonylatban veszélyeztetett madarak itt szerencsére jó fészkelőhelyet találnak maguknak.

A vöcskök mind a négy hazai faja is előkerült, közülük a legritkább, a vörösnyakú vöcsök mindjárt 5 példánnyal! Az át-átrepülő vízimadarak mindig jó témát szolgáltatnak, de nemcsak a récecsapatok, hanem a nagyobb testű fajok is, mint ez a kócsag:

Ilyenkor aztán gyorsan repül az idő, de nem eredménytelenül: az otthoni összesítéskor kiderül, hogy 54 madárfaj került ma a szemem elé. Köztük a mikepércsi gólyák, amelyek közül a főúton három igazgatta már a fészkét. Igazi madarász(- és fotós)élmény volt ez a nap!