A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egerészölyv. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egerészölyv. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. február 12., vasárnap

Nyusziboksz és az év madara

Minden télen elhatározom, hogy hósármányokat, téli kenderikéket keresek a környékbeli szikeseken. Ezúttal sem jártam igazán sikerrel. A sárándi határba látogattam el, egy kis tengelic csapat kivételével sajnos nem mozgott más madár a gyepen. A hó pedig néha csizmaszáron felül ért, így haladni sem volt könnyű. 
A hófúvás okozta kompozíciók azonban szépek voltak:
A legelő melletti fasoron zöld küllőt, fekete harkályt, süvöltőket is láttam, de az igazi látnivaló a szomszédos szántón várt.
Két mezei nyúl bokszolt - sajnos csak elég távolról figyelhettem meg őket:


Visszafelé ránéztem még a Vértesi úti Tócó szakaszra. Elég sok egerészölyv üldögélt az út menti fákon.
 A kocsiból így sikerült megörökíteni az év madarát:



A Tócó itt nincs befagyva, tőkés récék, csörgő récék és egy szürke gém volt a legfeltűnőbb. Legközelebb érdemes lesz alaposabban is széjjelnézni a környéken...

2011. február 13., vasárnap

Találkozás Lutrával

 Érdekesen indult a mai nap. Ezúttal Mikepércs felől közelítettem meg a Tócó-Kösely menti tározót, többféle tervvel a tarsolyomban:-) Először is vízimadárszinkront is akartam végezni, másodszor a tározótól északra lévő, Debrecen határába eső szikeseken akartam téli énekeseket keresni.
Amíg a földúton (Cserepes dűlőn) ballagtam a gátőrház felé, még megvolt a reményem mindkét elképzelésemre.
Egy szép napkelte miatt azért meg kellett állnom:



A földön gomolygó füstöt persze nem a Nap tüze okozta, de szabad asszociációval még ezt is lehetne képzelni: ("Ég a napmelegtől a kopár szik sarja"). Melegem nem volt persze, de nem is fáztam, mert jól felöltöztem. Kb. mínusz 6 fok lehetett, itt a határban talán még hidegebb. 

A fagyott belvízen a kelő nap sugarai arany-vörös színekkel tükröződtek vissza:

Nos, a víztározót bejárva megállapíthattam, hogy az első tervem biztosan nem válik ma valóra.  A teljes tározó jég alatt volt, így vízimadarakkal nem is találkoztam.  Ráadásul szokatlanul nagy csend uralta a vidéket, míg a gáton ballagva a csatorna vizében egyszer csak egy sötét árnyat vettem észre. Vidra!!! Szerencsémre nem látott meg, szerencsétlenségemre viszont olyan gyenge fények voltak még csak, hogy eleinte egyetlen épkézláb képet sem sikerült róla készítenem. Ráadásul a naplemente fotózás közbeni kísérletezéskor használt alá-fölé exponálási lehetőséget elfelejtettem kikapcsolni, így egész sereg képem egyből használhatatlan volt:-( 
Lutra eközben időről időre lebukott a lékbe, majd kimászva a jégen rágcsált valamit. 
A gép lencséjén keresztül nem is láttam tisztán, hogy mit, de a kép nagyításakor már ki lehetett venni, hogy egy béka az áldozat:

 Míg a víz alatt haladt a vidra folyamatosan északi irányba a csatornában, én a szárazföldön igyekeztem utána. De csak addig, míg ki nem bukkant újra a vízből, ekkor én is mozdulatlanná próbáltam dermedni és csak a fényképezőgép exponálógombja mozdult újra meg újra. Ismét lebukás, ismét indulás. Közel egy félórán át játszott az idegeimmel a halak (és mint látjuk: békák) réme. A legbosszantóbb az volt, hogy a napfény lassan mindent beterített, csak a csatorna jegére vetett még mindig árnyékot a parti növényzet, így a vidra szinte sohasem került jó fénybe.

Amikor meg minden ideális lett volna, akkor meg elérte őkelme a csatornának azt a részét, amelyen már nem nagyon volt nyílt vízfelület, így hiába fotóztam volna, a sűrűben csak a nádszálak mozgása mutatta, hogy épp merre jár. Pedig kezdett volna alakulni a jó kép:
 
 Miután kelletlenül búcsút vettem a vidrától, ránéztem még a szikesekre is. Itt jó sok víz volt (félig fagyott állapotban), így sem téli kenderikével sem hósármánnyal nem bővült ma a fajlistám. Mégsem lehettem elégedetlen, hiszen fokozottan védett emlőssel azért nem mindennap találkozik az ember!
Hazafelé menet egy pár perces kitérőt tettem a Vértesi úton, ahol most sikerült az, ami legutóbb nem: 
Megörökítettem egy példányt az út szélén veszteglő egerészölyvek közül.

2011. február 6., vasárnap

Fakusz helyett billegető

Ha nem fakusz, akkor billegető! Mármint szintén hegyi. Ezen a télen nem volt jellemző a faj a Szikgáton, pedig tavaly több példány is telelt a területen. Ma viszont belefutottam egybe. Sajnos fotózni nem nagyon tudtam, ez a bizonyítékkép készült csak (bizonyítékképp:-)


A vízről felszállni egy szürke gémet, a Tócó partján pedig még egy magányos seregélyt is láttam. Lehet tanakodni, hogy ezek most áttelelők vagy korai érkezők voltak inkább?
Két havasi pityeren meg három erdei cankón kívül más érdekes nem is akadt itt. Mivel volt még egy kis időm, ezért délebbre is lesétáltam. Itt egy függőcinege fészekre bukkantam, ami csak ilyenkor tűnik fel, amikor lombjuk nélkül, csupaszon mutatkoznak a fák.: (Itt konkrétan nem is tudtam a faj fészkeléséről, pár száz méterrel délebbre, a Lovász-zugi tavaknál már igen.) 
A Vértesi úton parkoló autóhoz visszaballagva még akadtak látnivalók. Előbb egy balkáni fakopáncs jelent meg az út széli fa törzsén...
... majd egy egerészölyv adott témát. Sok van most belőlük, de azért elég félénkek, még autóból sem könnyű őket fotózni:

Az útszéli cserjéken pedig őszapók, meggyvágók, zöldikék, cinegék és verebek osztoztak, de persze a tengelicek sem maradhattak el. Egyikük bátorkodott portrét is állni, ezúttal ennyi sikeredett:

Ebéd után a családdal még a Vekeri tóra kirándultunk egyet. Míg a jég alatt lévő tavat körbejártuk (az úton persze sár volt inkább, csak hogy ne legyen kényelmes a túra...), sok süvöltőt, őszapót meg két harkályt is láttunk. A legnagyobb élményt azonban a ma előfordult legkisebb madár jelentette. 
Egy ökörszem, amely a tószegélyben keresgélt és a félellenfényben pár pillanatig hagyta is fényképezni magát:

2010. november 14., vasárnap

Búvárok nyomában

Tegnap délután ránéztem a Fancsika I-es tóra, és rögtön sikerült két sarki búvárt találnom! Sajnos a fények rohamosan fogytak és jó képet nem sikerült a madarakról készítenem. Ma úgy döntöttem, hogy reggel ismét ide látogatok ki, és újra próbálkozom. A hosszas keresés ellenére is csak egy példányt sikerült találnom és az sem volt sokkal közelebb, így csak egy ilyen fotó lett belőle:

Meg ilyen:
Néhány évvel ezelőtt ugyanitt sikerült északi búvárt és sarki búvárt is látni egész közelről, sőt, akkor még fotózhattam is őket. Csak sajnos még a filmes korszakban történt, ráadásul negatívra fényképeztem őket. Az erről készült papírképekre azonban ma is büszke vagyok és azóta várok arra, hogy egyszer rendesen újra megfotózhassam ezeket a téli vendégeket. Próbálkoztam videózással is, de ez a digiszkóp sajátosságai miatt szintén nem lett a legjobb minőségű. Azért álljon itt egy minta: (úgysem volt még videó a blogomban...)


Voltak a búváron kívül más fotótémák isis. Átrepülve találkoztam egy egerészölyvvel:
Beúszott egy szárcsa is:

Majd három kárókatona is tiszteletét tette: (Ez persze már inkább csak dokumentumfotó...)


Mint ahogy a nagy őrgébicsről készült kép is. Igen az a kis fehér maszat ott a fa hegyén:-))

Érdekesebb megfigyelés volt még az átrepülő lilik-csapatok, egy fiatal vízityúk és főleg egy átrepülő keresztcsőrű észlelése. Nem is volt ma ez olyan rossz választás a mai napra...

2010. október 22., péntek

Ismét ezüst nélkül

A fenti címből rendszeres olvasóim (van ilyen??!) már tudhatják, hogy ismét a szeméttelep melletti vízállásra ugrottam ki. Ezúttal délután, de kevés sikerrel. Mivel fél 6-ra vissza kellett érnem Bocskaikertbe, így csak egy szűk félórám maradt. Sajnos, ez elég is volt a madárvilág számbavételére:-(
A vízről éppen távozott a sirályok többsége, csak néhány sárgalábú és danka maradt.
 Itt egy "lúszemű" sirály, ahogy népiesen becézik a michahellist:
Egy fiatal heringsirályt is feljegyezhettem magamnak, az alábbi képen jól látszik a méretbeli különbség:
Sok röpképem gyűlt már össze sirályokról, dankákat is sokat fotóztam, de ezt azért még iderakom:
Sirályos hangulatkép: (két faj, három korosztály)
Még egy röpkép a" lúszemű" sirályról:

Az ölyvek is szépen gyűlnek mostanában. A Tócó túlpartján álló fán egyszerre kettő is üldögélt.  A fenti példány kontrasztos farokvége egy kicsit megzavart, bár a madár nem volt akkora, mint egy gatyás ölyv, meg a csüd is jól láthatóan szabad, nem tollal borított:

2010. október 6., szerda

A kohéziós alaptól a Montgolfierig

Sok minden látnivaló akadt a mai napon, legjobb, ha az elején kezdem. Mivel Debrecenben volt délelőtt dolgom, egy fél órára útba ejtettem a szeméttelep melletti vízállást. Sok dankasirály mozgott, az egyik itt mintha épp a kohéziós alap tájékoztató táblájának szövegén csóválná a fejét... 


Az elmaradhatatlan sárgalábú sirályok mellett végre sztyeppiek is előkerültek. E példány viszonylag egyenes és hosszú csőre, szinte tiszta fehér feje a sztyeppi sirályra jellemző sajátosság: 
Ez a sárgalábú előtti kisebb termetű (dankánál valamivel nagyobb méretű) madár viszont szerintem egy fiatal viharsirály lehetett. A kerek fej, a kis termet és a gyenge csőr erre utal, de azért szívesen fogadom a magyarázattal ellátott cáfolatokat:-)
És ez már meg is történt. Papp Gábor szerint ez csupán egy apró termetű sárgalábú sirály. Különösen a nagyfedők és a harmadrendű evezők mintázata, ami mégis inkább a michahellis felé teszi a voksot. 

Hogy a klasszikus sárgalábúak is képviseljék magukat a mai blogban, álljon (ússzon) itt két adult/subadult példány:

Az alábbi példánynak már annyira csíkozott volt a feje, amit én még nem láttam. Jól látható, hogy a nyakán is megjelenik a mintázat, mindez persze még egyáltalán nem elégséges ahhoz, hogy ezüstsirálynak kiáltsuk ki. Én biztos, ami biztos alapon "feldobtam" a képét a birdingre, és Gál Szabolcstól, valamint Daróczi Szilárdtól a következő, rendkívül tanulságos válaszokat kaptam:
"Ennél a sirálynál ölég jól látszik, hogy a csíkozás a szem körül a legerősebb, aztán kihagyás után a nyakon vannak még cirádák. A tuti téli ruhás ezüstök egész feje és a nyak felső szegmense egyöntetűen mintás, és a barna sávok nem ennyire halszálka méretűek, hanem vastagabbak, markánsabbak. a szárny ilyenkor elég rövid."
"egyáltalán nem ritka az ennyire csíkos nyakú és fejű példány. Ha jól tudom, a csíkozás erősebb a keleti populációknál.

Amint Szabi is írta, az ezüstsirály nyak/fejcsíkozása más. Hozzátenném még, hogy az igen sötét dolmány, az evezők végén található világos pöttyök és talán a sárgás-krémszínű írisz is mind sárgalábú mellett szól. Ez utóbbi két bélyeg lehet olykor átfedéses is."


Bár ezen a heringsirályok és világoshátú heringsirályok is előkerültek a vízállásról, nekem ekkora szerencsém nem volt. Ez az egerészölyv azért még megörökíttetett visszafelé menet:
Bocskaikertben az iskolai pálya mellett újabb légyölő galócák bújtak elő, amik szintén képre kívánkoztak:

Útközben a gyerekek "tücsköt-bogarat" összeszednek, ezúttal nemcsak képletesen:
Aki tudja, hogy melyik sáskafaj lehet az alábbi, az ne rejtse véka alá a tudását:-)
Végül, még odahaza, az ablakon kinézve is láttam valami érdekeset... A nagy hőlégballon-kavalkádban (ugye világbajnokság helyszíne Debrecen) feltűnt egy különös jármű. De hiszen ez a Montgolfier-fivérek ballonja! Lehet, hogy ők is indultak a VB-n??!


2010. január 22., péntek

Téli kócsagok

Most végre nem lehetett okom a panaszra. Remek téli napsütésben jártam végig a Tócó partját a Vértesi úttól a Szikgátig. Kemény fagy volt, de nem bántam a didergést sem, mert abban bíztam, hogy a be nem fagyott vizű patak ezúttal is oázist jelent a madarak számára. Nem is tévedtem. Először ebbe a kékes rétihéjába futottam bele. Elég váratlanul, de azért így is jobb kép lett, mint legutóbb..
A leggyakoribb ragadozó persze az egerészölyv. Mindenfelé látni üldögélő vagy átrepülő példányokat.
Az elmaradhatatlan erdei cankók legtöbbször úgy tűnnek csak fel, amint hangos kiáltással nekiiramodnak előttünk és már csak a fehér farcsíkjuk villan...
Egy csapat seregély most is megörvendeztet. Fenyőrigókkal együtt jöttek egy kis mirelit-zsúrra: A fákon megült havat úgy csipegették, mintha ez lenne a világ legjobb eledele.
Ezúttal két kócsag is a Tócóban múlatta az időt. Milyen ritkaságszámba ment még akár néhány éve is egy-egy kócsagot megpillantani Debrecenben! Most meg már rendszeres telelővé válnak városunkban. Január 17-én, amikor a Tócó felsőbb szakaszai sem voltak befagyva, egy példány a Bartók Béla út közelében halászott a patakban. Innen korábban még nem volt adata a fajnak. Most meg még röpképeket is tudok készíteni erről a példányról. Ez sem rossz...

... de ennek a képnek örültem igazán:
Aztán a kócsag téma még egy új elemmel is gazdagodott:
Végül legyen még egy fenyőrigó is búcsúzóul. Az elmúlt szombaton (16-án) Nyírábrányban lepett meg bennünket több ezer példány a téli vendégből. Tegnap óta pedig már a Tócóskertben vendégeskedik legalább ezer madár. A Vértesi út környékén csak egy kisebb, 80-100 példányos csapat mozgott, varjakkal illetve a már említett seregélyekkel. Az autóhoz gyalogolva aztán a híd alól még a hegyi billegető is előkerült. Bár semmi extra, de szép reggel volt így is!