Sirályhatározásban

Ezúttal délután pillanthattam rá a már sok érdekességet biztosított vízállásra. Természetesen a fő cél most is a sirályok megfigyelése és lehetőség szerinti fotózása lett volna, sajnos kevés sikerrel. Mint nem először mostanában, a madarak viszonylag hamar felrebbentek a vízről és szétszóródtak a környéken. Ráadásul nem volt nálam teleszkóp, így jobbára csak a teleobjektív lencséjére támaszkodhattam. (Bíztam abban, hogy a fotózott madarak között - ha máskor nem - az otthoni átvizsgálás során majd feltűnik valami ritkaság.) Nem így történt. Az alábbi képen is csak a szokásos fajok mutatkoztak:-)

Még mindig volt vagy tíz sárszalonka, sajnos nem olyan közel, mint a múltkori alkalommal.

Egész közel hozzám a gyékényeken mezei verebek foglalatoskodtak. Sajnos ők is hamar felrebbentek, pedig a távolság és a fényviszony is ideális lett volna egy jó fotóhoz:-((

Egy-egy röpképpel próbálkoztam csak...

... majd megközelítettem a szántóra leszállt sirályokat. 

Az alábbi képen a sárgalábúaktól balra valószínűleg egy heringsirályt kaptam lencsevégre.
 (Köszönet Papp Gábornak, aki "kiszúrta" mindezt.) Érdekes, hogy a madár termetre menyire hasonló a tőle jobbra ácsorgó sárgalábúhoz. Ez azért nem tipikus!

Még egy- még rosszabb minőségű - kép:

A szennyvíztisztító műtárgyain is ácsorogtak madarak. Sajnos ez sem volt túl közel, de a madarak változatosságának érzékeltetésére azért készült kép innen is:

Végül már csak a lemenő nap színei és fényei hoztak némi

 fotósélményt a délutánba, amitől azért egy kicsit többet vártam... 

Sirályok és sárszalonkák

Bocskaikertben, a vasútállomáson találkoztam ezzel a barna varanggyal. 

Míg a vonatra vártam, jó fotótémának ígérkezett. 

A szeméttelep melletti vízálláson szép számmal voltak sirályok és parti madarak is. Mivel Papp Gábor a napokban már "belefutott" itt egy ezüstsirályba és egy heringsirályba is, igyekeztem jó alaposan végignézni minden madarat. (Amennyire a kézitávcső hétszeres nagyítása engedi:-) Sajnos nem sokáig tehettem, mert most is aránylag gyorsan felrebbentek a madarak.

Az alábbi képen a felrebbenő példány egy sztyeppi sirály (köszönet Gábornak a megerősítésért), 

a kép előterében lévő két egyed pedig sárgalábú.

Egy tipikus sárgalábú (harmadéves madár).

Az alábbi kép bal oldalán álló harmadik teles (másodéves) madár viszont gondolkodóba ejtett bennünket. Akár ezüstsirálynak is "elmenne", de sajnos több képet nem sikerült készítenem, főleg olyat (felrebbenőset), amin több bélyeg is látszana...

Ez a kép sem mond sokkal többet, maradjunk annyiban, hogy "gyanús":-)

Egy fiatal sztyeppi:

Még egy, jellegzetes fehér színű fejjel:

Engem ez a furcsa kinézetű (nagyon világos dolmányú és kissé deformált csőrű) sárgalábú sirály is elbizonytalanított. De mégiscsak michahellis ez...

Persze a limikolákra is meresztettem a szemem, különösen, mikor a sirályok már felrebbentek...

Ez a füstös cankó aránylag "közelre" bevárt:

De még nagyobb élmény volt a sárszalonkák megfigyelése. Amennyire meg tudtam számolni, minimum 25 példány tartózkodott a vízálláson. Szerencsére egy kis csapat egész közel hozzám, és a növényzet takarásából még fotózni is tudtam őket:

Az a példány amelyik a legközelebb merészkedett:

És az a kép, ami nekem a leginkább tetszett. Szép kis látvány!

Készítettem néhány tájképet is. 

Így néz ki most az az élőhely, ami annyi érdekes megfigyelésre nyújtott már alkalmat Debrecen belterületén:

És így a Tócó itteni szakasza, ami persze szoros kapcsolatban van a vonuló madarakkal:

Félellenfényes próbálkozások

Víztaposók nélkül

Végre kijutottam a TKM-tározóhoz is! Augusztus vége lévén joggal bíztam abban, hogy vékonycsőrű víztaposóra is bukkanok majd, ám ezúttal nem volt szerencsém. Sok madaras élmény azonban így is akadt. A Városréten a sárándi juhásszal is találkoztam, aki mesélte, hogy a villám néhány méterre csapott csak le tőle a múlt héten és ez már a harmadik ilyen esete volt életében. Szerencsére megúszta most is... A tározóról nem tudott információval szolgálni, mert a sok víz miatt mostanában nem járt arra legeltetni. Így aztán rám várt a felderítés:-)

A gátról búbos vöcskök, tőkés és kanalas récék, szárcsák kerültek szem elé először. A nádban pedig mozgolódott valami: egy cserregő nádiposzáta! A nap is kisütött, így bátran próbálkozhattam a nem túl távoli madár felképezésével:

A várva várt víztaposók tehát elmaradtak, de hogy mégis legyen limikolás élményem, arról az alábbi szürke cankó gondoskodott. Csak keresztülrepült előttem, miközben jellegzetes hangját is hallatta. Hogy honnan repült fel, nem tudtam kideríteni, pedig később még füstös cankóval is találkoztam hasonló módon.

 (De annyi a vízállás, pocsolya mindenfelé, hogy bárhonnan jöhetett.)

A hattyúk jelenléte már megszokott, most is egy pár mozgott a tavakon, meg egy másik legalább három fiókával. 

Ezúttal is egy röpképpel próbálkoztam:

Azért a récék között is akadt valami érdekes: egy kontyos réce. Nem ritkaság itt a tározón, de azért mindennaposnak sem nevezhető:

A gázlómadarak közül vörös gémmel és bakcsóval is találkoztam még, no meg néhány nagy kócsaggal, de a leggyakoribb most is a szürke gém volt:

A tározó dél gátjáról még egy sárszalonkát is sikerült felrebbentenem. Gyorsabb is lehetett volna a reflexem, így azonban csak egy ilyen röpképet tudtam összehozni: 

Oázis a fagyban

Az igen kemény fagyban azt hihetnénk, hogy nem találkozhatunk áttelelő madarakkal. (Csak azokkal, amelyek egyébként sem számítanak vonulónak.) Éjjel például -19 Celsius fokot mértek Debrecenben, de amikor 8 óra után a Tócó Vértesi úti szakaszához érek, még mindig kemény fagy fogad. (-11 C) Itt azonban egy különleges élőhelyet találunk télen, hiszen a szennyvíztisztító "jóvoltából" a patak ezen szakasza nem fagy be, menedéket nyújtva számos madárfajnak. A hóban a Tócó partján sétálok észak felé, és nem győzöm a madárfajokat feljegyezni. Rögtön egy csapat seregély a túlparti fákon. Vannak vagy ötvenen, időnként le-leszállnak a vízhez is, majd ismét az ágakra.

Aztán a szeméttelep varjúi méltatlankodnak valamin: Egy kékes rétihéja hímet űznek, hajtanak jó messzire. Sajnos nem felém, így csak egy távoli képen sikerül dokumentálni a Debrecenben ritkán megfigyelhető fajt:
A kékes rétihéja persze téli vendég, megjelenése nem rendkívüli, legfeljebb örömteli. A fütyülő réce azonban el szokott tűnni a fagyokkal, ez a példány meg úgy tűnik, itt a Tócón akar telelni!
Az erdei cankók már-már megszokottá válnak ilyenkor télen a Tócó mentén, egyikükről sikerül most kissé közelebbi képet is készíteni.

Nem könnyű a fotózás, mert a víz fölötti párafelhőt a szél rendre függönyként sorolja az objektív és a téma közé. Sok "fátyolos" kép között egy-egy "napsütéses" is akad azért. Még a cankóval bíbelődöm, amikor észak felől legalább kétszáz sötét madár közeledik. Messziről libásnak tűnnek, de gyanús, hogy nem hallani a hangjukat. A távcsőbe pillantva kiderül az oka is: ezek nem libák, hanem kormoránok! Sajnos csak későn kapok észbe, így a nagy tömeget nem sikerül dokumentálni, csak néhány példányt belőlük. (Pedig még átrepülve sem sok adat van Debrecen területéről e fajból!)

Aztán a legszebb élmény a mai napon. Ez a sárszalonka egészen sokáig hagyta magát fotózni. Csak a párafelhővel kellett megküzdeni, meg az időnként elbújó nappal. Végül mégiscsak sikerült egy elfogadható képen megörökíteni a fajt, amellyel korábbi teleken egyáltalán nem találkoztam még. Mindent összevetve, megérte a reggeli kitérő, meg a majdnem lefagyott kezem. Egy igazi oázisban járhattam ma reggel!

A halászsastól a szalonkacsőrig

Reggel, amikor a Városréten leraktam a kocsit, reméltem, hogy egy jó kis madaras nap virrad rám. És lőn! Alig szálltam ki, amikor hat daru húzott ki a Tócó-Kösely menti tározóról. Ezek itt éjszakáztak! - konstatáltam magamban a nagyszerű tényt. Közben a Nap is felkelt, nem is akárhogyan:

Amúgy elég hűvös volt, az első órám meglehetősen fázósra is sikeredett. A tavon, ahol a leskunyhóm áll, most tizenegy szürke gém és négy kócsag tanyázott. Az iszapos zátonyon azonban semmi nem volt (néhány barázdabillegetőt leszámítva.)

Körbejártam hát a tavakat, és elő is került nemsokára a hattyúpár, hat, már "anyányi" fiatallal. A nyolc madár alig fért bele egy képkockába, amikor fotózni próbáltam őket:

Visszakanyarodtam az iszapzátonyhoz, és immár egészen jó fényben szemlélődhettem, sőt: hideg sem volt már annyira. Hirtelen a semmiből hét havasi partfutó került elő és szedegetni kezdtek. Füstös és pajzsoscankók is előkerültek, meg vagy tíz sárszalonka is feltűnt. Egyszercsak a levegőben egy sötét madár jelent meg igen messziről. A távcsőbe pillantva nagyon megörültem: halászsas! A második adata innen, ráadásul az előző alkalommal (tavaly) ugyanitt sikerült lencsevégre kapnom a faj egy másik példányát!

Sajnos, közleebb nem jött, a partimadarak meg nem nagyon gyűltek. Ez a foltos nádiposzáta viszont nagyon mutatós volt, le "kellett" fotóznom:-)

Úgy döntöttem, hogy még annyi belefér az időbe, hogy autóval Mikepércs felől a gátőrházig menjek, és ránézzek a tározó északi tavaira is. Útközben a Tócó partján ez a furcsa fácán fogadott. (Nyilvánvalóan egy fiatalból felnőttkori tollruhába vedlő hím.)

Persze volt öreg kakas is, és mivel azt hiszem, a blogomban még nem szerepelt róla kép, most rögtön pótolom a hiányt.

A tározónál két fotós sráccal találkoztam. Az egyik sekély tónál fényképeztek, mint mondták, nyolc havasi- és egy sarlós partfutó is eléjük került. Bár valószínűsítették, hogy amikor kiszálltak a sátrukból, mindent felzavartak, de azért csak ránéztem az általuk említett tóra. Egy pár fotót mégis készíthettem, ezen a képen például egy jó kis vegyes csoport látható: A réce mögött pedig ott a sarlós parfutó is, ezt azonban már csak itthon,a válogatáskor vettem észre!

Fotózás közben inkább a sárszalonkákra koncentráltam. Bár elég távol voltak, egy érdekes dolgot sikerült megörökítenem. Gyakran azt hinnénk, hogy a madarak csőre valami kemény, merev testrész. Pedig a partimadarak (köztük a sárszalonkák) tudják hajlítani is a csőrhegyüket, ami különösen érzékeny szerszám! Ezt én tudtam, de látni (pláne megörökíteni) csak most sikerült először: