A madáretetőn innen és túl

Merülés előtt

No nem Vörös-tengeri búvárkalandjaimról mesélek majd - ilyenek nincsenek is:-) - hanem arról a kellemetlen érzésről, amikor rájöttem ma, hogy nincsenek nálam tartalék akkumulátorok.

Pedig ez alapvető szabály: ha gép van nálam, akkor pótaksi is legyen! Szóval ma mégsem volt. Épp a szeméttelep dombjának vetési varjakból kirakott mintázatát csodáltam és próbáltam megörökíteni...

... amikor jelzett a gép, hogy hamarosan elfogy a szufla. Ezt a csapat fenyőrigót azért még megörökítettem, majd próbáltam "spórolni" az energiával. Ez nem megy másképp, mint kíbírni, hogy csak a legjobb, legérdekesebb témára exponáljak. Na de melyik a legjobb? Lehet, hogy öt perc múlva még érdekesebb dolog kerül az utamba? Rám repül egy ritkaság és nem tudom lefotózni???

Persze, hogy nem könnyű a dilemma. A Szikgát fellé ballagva hirtelen ismerős kiáltás hallatszik: fekete harkály. Ráadásul nem is túl messzire száll le: muszáj próbálkoznom, még ha árnyékban is van a madár feje:

Még mindig bírja a gép, pedig a kemény fagy nem javítja az esélyeket. Végül azonban az idő telik el hamarabb, indulnom kell a vonathoz. A kocsiba pakolás előtt azért bekukkantok a híd alá. És íme, ott a hegyi billegető, és ezúttal (talán először) napfényben fürdik! Most már az idő is szorít, az akkumulátorral sem kell spórolnom, így aztán minél többet próbálok exponálni. A szög nem tökéletes - kissé felülről látok a madárra - de azért sikerül kihoznom a legtöbbet a lehetőségekből. (És végül le sem merülök...)

Én és az árnyékom

Csonttollúaktól a fekete harkályig...

Ha csak rövid időre jut ki az ember madarászni, akkor célirányosan kell közlekedni... A Lehel u. 14. alatti háztömbön például idén is gyülekeznek a csonttollúak (forrás: http://www.birding.hu/ ) - gondoltam ma végre én is megézem őket. A "selyemfarkú locskák" tényleg ott cirregtek az antenna vezetékein, sajnos jó magasan, így csak dokumentum kép készülhetett róluk:
Ráadásul a csonttolúak szépen sorban (kisebb csapatokra oszolva) elindultak észak-északnyugati irányba. Talán a Nagyerdő felé? Volt még egy órám, gondoltam, keresésükre indulok. De sem a Komlóssy utcán, sem az egyetem környékén nem volt szerencsém. (Egyes években itt biztosan bele lehetett futni táplálkozó csapatokba.)
A Békás-tó még hátra volt. Itt azonban nem tollas, hanem bundás jószággal hozott össze a sors. Egy mókussal! Nem ritka a Nagyerdőn, én mégis mindig örülök, ha meglátom. Főleg, ha ilyen közelről hagyja fotózni magát...














De az igazi meglepetés még ezután következett: egy kiáltással árulta el magát. Fekete harkály. Bár ma már ő sem ritka errefelé, ilyen közelről én még nem figyelhettem meg. Most azonban annyira el volt foglalva valamivel, hogy rám ügyet sem vetett.
Nagy elánnal próbált valamit kiszedni az öreg tölgyből, hamarosan az is kiderült, hogy mit:

Ekkora lárvát én még nem láttam (talán hőscincéré?), de a fekete harkály is meg lehetett elégedve, mert alig bírta lenyelni a "munka gyümölcsét". Egészségére!