Ásóludak érkezése

Ismét a TKM-tározó volt a cél. A kora tavaszi fagyos időben a napsütésre nem lehetett panaszom: egyetlen felhő sem volt az égen. Így csupán az időnként élénk széllel meg itt-ott a terepviszonyokkal kellett megbirkóznom. (Hol bokáig érő sár és víz, hol meg jég és hó fogadott, attól függően, hogy napsütötte vagy árnyékos helyen gyalogoltam éppen.)

A tározó felé igyekezve a Városréten csak néhány fenyőrigó meg két őz mutatkozott:

 A víz felől azonban máris meglepetés fogadott: 3 bütykös ásólúd emelkedett a levegőbe!

 No, már csak ezért is érdemes lesz közelebb menni - biztattam magam. Miután valahogy átkászálódtam a megemelkedett vízszintű csatornán, érdekes látvány fogadott. A TKM zöme ugyanis be volt fagyva, a kevés jégmentes részen azonban akadtak madarak. Nagy kócsagok, fütyülő- és kanalas récék, bütykös hattyú, egy szárcsa adott életjelet magáról:-)

A fütyülők récék:

Itt már két böjti réce is látható:

És persze a "hattyak":

"Párosan szép az élet". (Felül: fütyülő-, alul kanalas réce pár)

A következő tó jegén sikerült újra megpillantani az ásóludakat is. Sajnos jobb fotó nem készülhetett róluk, csak ez a dokumentum. 

(Az örök probléma: ha a fotótéma jól látható, akkor a fotós is... 

Ha meg takarásban vagyok, akkor ennyi az eredmény:-((

 Útközben előbb barkóscinegék szolgáltak újabb fotótémával:

Majd egy lapuló mezei nyúl mutatkozott fotogénnek:

A hattyú tényleg a "jég hátán" is megél:

Miután a hátralévő idő arra kevés volt, hogy a tározó északi részét is bejárjam, arra viszont kevés, hogy egyből hazainduljak, támadt egy ötletem. Megkeresem a Kösely másik hídját és azon keresztül közelítem meg a kocsit. Így egyrészt elkerülöm a juhász tanyáját - meg a szabadon kóborgó kutyáit:-) - másrészt talán érdekességgel is szolgálhat az új élőhely. 

Végül is jól döntöttem. Útközben egy furcsa, világos színű dolmányos varjú tűnt fel egy kb. 40 példányos csapatban:

Miután egy tizenkét példányos mezei pacsirta csapat is megörvendeztetett, folytattam az utamat. A tározó déli csücskénél álló hatalmas domborzati alkotás - ami nem kunhalom ugyan, hiszen a tározó létesítésekor kitermelt földből épült, tehát csak néhány évtizedre és nem több évezredre tehető a kora. Dél felől nézve a leglátványosabb, innen kissé még a dunántúli bazaltorgonákra is emlékeztet az erózióktól szabdalt oldala.

Ma meg is másztam ezt az alföldi szemmel nézve "hegynek" tekinthető magaslatot. A tetejéről széjjeltekintve jól látszanak a Tócó-Kösely menti tározó közelebbi medencéi, de dél felé hiába próbáltam megpillantani a Kösely hídját, nem jártam sikerrel. Viszont készítettem egy kezdetleges panoráma-fotót:

Bár a híd megtalálása némi időt felemésztett, végül csak rábukkantam a Köselyen átívelő alkotmányra. Előtte azonban újabb élménnyel gazdagodtam. Egy róka tűnt fel a láthatáron. Ennek persze nem igazán örült egy nyúl, pedig a ravaszdi nem is foglalkozott különösebben vele:

Viszont én igyekeztem mozdulatlan maradni és minél közelebbre bevárni a rókát. Ez lett belőle:

Végül rátaláltam a hídra is és míg az autóhoz ballagva hol sárral hol jéggel küzdve gyalogoltam, még legalább száz átrepülő daru is felkerült a mai faj- és élménylistára.

Fotós- és madarász szemmel nézve is jó kis nap volt ez!

Hattyú, cankó, heringsirály

Jó egy hónap után újra meglátogattam a Tócó-Kösely menti tározót. Nem fogadott nagy madárbőség, néhány szürke gém és nagy kócsag fogadott (nem kitörő lelkesedéssel persze...)

Hamar meglettek a hattyúcsaládok is, hiánytalanul. Ezúttal röpképek következzenek a madarakról:

Régi, madárvonuláson agyaló őseink kreáltak olyasféle repülési módot, amit az alábbi képen a legutolsó hattyú prezentál nekünk:-)

Bukó récét egyáltalán nem láttam, a sok csörgő réce, kevés kanalas és tőkés között ez a kendermagos réce (és párja) voltak a legérdekesebbek ma.

Az egyik iszappad már eltűnt (az, ahol a múltkor még a partfutókat fotóztam), az északabbin pólingok, füstös cankók, sárszalonkák, meg bíbicek gyülekeztek.

Utóbbi fajról egy kisebb csoportkép (összesen kb. 100 madár verődött itt össze):

Észrevettem, hogy észak felől Gyüre Peti közeledik. Telefonon érdeklődtem tőle, hogy a Debrecenhez közelebbi tavakon mi újság. Miután megnyugtatott, hogy semmi extra, úgy döntöttem, hogy a hátralévő időmet a hulladéklerakó melletti vízállásnak szentelem. Biztató volt a helyzet, mert rögtön kiszúrtam a szeméttelep dombján egy fiatal heringsirályt. (A képen a középső madár. Jól látszik a kisebb termete, finomabb csőre és a sötét dolmányán a világos szegések is.)

A Tócóban öt erdei cankó riadt fel, egy példány azonban egészen közel engedett. Nem tartom valószínűtlennek, hogy a jobb szeme ennek a madárnak nem volt teljesen ép. 

Legalábbis olyan furcsának tűnik:

Sajnos a vízálláson most sem nagyon voltak sirályok, de ami még rosszabb, hogy a szeméttelepen nyüzsgő jókora csapat is hirtelen felrebbent és észak felé távozott. Így aztán nem tudtam újabb ritkaságokat keresni köztük, a kocsi felé ballagva már csak egy békaportré erejéig álltam csak meg:

Szerencsejáték

A lessátras fotózáskor sohasem lehet biztosra menni, a mai nap azonban többszörösen is igazolódott, hogy milyen sok múlik a szerencsén. Az tény, hogy nem terveztem meg ezt a délelőttöt... Tegnap este döntöttem el, hogy a TKM-tározó zátonyait veszem célba, limikolákat keresve. Bár a múltkor nem volt itt túl sok partimadár, azért reménykedtem, hogy azóta megváltozott a helyzet. (1. bizonytalansági faktor...)az órát, m

Nem állítottam be az órát, mégis felébredtem 4:40-kor. (Pedig most fatalista voltam: ha elalszom, legalább kipihenem magam. Felébredtem, így aztán nem volt visszakozz...)

A zátonyos tóig így még napkelte előtt odaértem, ám a neheze csak most jött. Hogyan jutok be az iszappadig? A medence szélén ugyanis víz vagy/és sűrű gyékény és nádrengeteg állta utamat. Gyakorlatilag ott álltam a lehetőség előtt és már majdnem úgy nézett ki, hogy meghiúsul az egész, mert erre az "apróságra" nem gondoltam. Van ugyan még ésazkabbra egy zátonyos medence, ám abból az irányból már hangos puskalövések jelezték, hogy a vadászok sem tudtak aludni. (A fene a jó dolgukat...)

Végül kinéztem egy olyan részét a tónak, aminek a szélén csak sűrű növényzet volt, de mély víz nem. Aki próbált már hátizsákkal, állvánnyal és lessátorral felcuccolva átvágni egy gyékényes/nádas vegetáción, az tudja, milyen kellemes lehetett. Aki nem, az meg képzelje el! 

Végre sikerült átvergődnöm a növényzeten, ám az iszap itt nem is volt olyan száraz, mint gondoltam. A cuppogó, ragadó gumicsizma, ami minden lépés után egyre nehezebb lett, nem fokozta a komfortérzetemet...

Aztán csak eljutottam a szárazra, de ez a hely nem úgy tűnt, mintha madarak kedvence lenne. Sem tollak, sem fehér "meszelések" nem árulkodtak arról, hogy itt nagy nyüzsgésre számíthatnék. Mégsem tehettem mást: maradtam. Egy nem túl közeli guvaton kívül (még kevés fényben) nem is akadt fotózni való:

Közben telt-múlt az idő, és élményt csak a sátram fölött átrepülő nyolc holló látványa nyújtott. Fél nyolckor úgy döntöttem, hogy itt semmi jóra nem számíthatok már: összecuccolok és "dolgavégezetlenül" hazamegyek. A sátorból kibújva viszont észrevettem, hogy a növényzet szélén elég "kemény" az iszap ahhoz, hogy átgyalogoljak egy nagyobb iszappadra. (A reggeli cihelődéskor ez még megközelíthetetlennek tűnt...)

Mivel már teljesen világos volt és ragyogó napsütés, a "költözéssel" sikerült innen is minden madarat (bíbiceket, füstös cankókat, havasi partfutókat) felzavarnom. Nem sok esély volt arra, hogy a hátralévő egy órában bármi is visszajöjjön, pláne, hogy a viszonylag nagy felületű zátonyon pont a sátram elé. Alig telt el azonban pár perc, és látogatóim érkeztek. Havasi partfutók. Előbb kettő, majd öt, aztán nyolc, végül már tizenegy példány szedegetett nem messze a leshelyemtől. Sajnos e faj mozgására jellemző, hogy a madár a csőrét rendkívül gyorsan - mint egy varrógép - szurkálja az iszapba, így nagyon nehézzé teszi a fotós dolgát. 1/1500, sőt 1/2000 másodperces záridővel próbáltam elcsípni a pillanatot, de hiába készíthettem számos felvételt a madarakról, az otthoni elemzés során egyetlen olyat sem találtam, amire azt mondhatnám: MEGÉRTE!

Íme a kollekció legjobbjai (bár mindenképp lehetett volna MÉG jobb az egész...) 

Szóval a mai nap egy igazi hazárdjáték volt. Amikor már azt hittem, vesztettem, akkor kezdtem újra nyerésre állni (legalább partfutókat fotózhattam), de végül nem lehettem maradéktalanul elégedett... Arra mindenképpen jó ez a gyűjtemény, hogy lássák: milyen változatos megjelenésűek lehetnek e faj képviselői: 

A leshely "helye":

Halászni próbáló vörös vércse

Ma délután a TKM-tározó volt soron. Majdnem a gátig lehetett autózni, amivel legalább fél órát nyertem. Körbejártam a déli tavakat, és sajnos meglehetősen gyér madármozgást tapasztaltam. Egy búbos- sok kis vöcsök, néhány száz szárcsa, pár tucat csörgő réce volt csak a vizeken. 

Szárcsáról már régen volt fotó a blogban, most álljon itt egy:

Két tavon zátonyok is vannak, az elsőn rögtön partimadarakat reméltem látni, de néhány bíbicen kívül csak 12 nagy póling volt mutatóba...

A felrebbenő pólingcsapat látványa még így, félellenfényben is mutatós:

A betonhíd utáni keleti tavon a két fiókás hattyúcsalád úszkált:

A nyugatin pedig a már nagyobb csemetékkel büszkélkedő öt fiókás:

Míg - jobb híján - a hattyúkat próbáltam fotózni, egyszer csak egy kisebb madár jelent meg a víz fölött. Vörös vércse. A tojó madár úgy tűnt, hogy át fog repülni felettem, ehelyett mégis alacsonyan a hullámok fölött maradt:

Sőt! Nagy meglepetésemre a "szárazföldi" ragadozó halat próbált zsákmányolni!!!

Persze "anatómiailag" is vannak ennek akadályai. A halászsasnak kissé más a lába, mint a pockokra és kis rágcsálókra specializálódott madárnak.

A kudarc ellenére úgy tűnt, hogy a vércse újra próbálkozik, legalábbis még két kört írt le a tó fölött. Később azonban már nem sikerült megfigyelni újabb halászási kísérletét... Mindazonáltal egy érdekes viselkedésnek voltam ma szemtanúja.

A második zátonyon is mindössze egy sárszalonkát sikerült megfigyelni, pedig jobb években itt már ritkább limikolák is akadtak. (ezüstlile, partfutók, stb.)

Visszafelé autózva még egy seregélyt is sikerült lencsevégre kapnom:

Értékek és szépségek

Ma újra teljes bejárással derítettem fel a TKM-tározót. A gátőrház mellett egy hattyúpár úszkált két fiókával, de ezek jóval kisebbek voltak, mint a jól ismert család!

A nádasokban fiatal barkóscinegét:

és függőcinegét is felfedeztem:

De a nyílt víztükör még érdekesebbeket mutatott. Elég sok kormos szerkőt láthattam például a nap folyamán:

De végre cigányréce fiókákat is fotózhattam!

Az anyjuk megpróbált előttem sérülést mímelni, hogy elterelje a figyelmemet a kicsikről. 

Így viszont remek fotótémát adott:

De ez a galagonyalepke is fotogén volt:

Sőt, még  napraforgókkal is kísérleteztem. Ezúttal egy nem szokványos nézetből:

Elég sok kis vöcsök volt a tározón. Jutott belőlük a memóriakártyára is:-)

Egy kárókatona is időzött az egyik tó mellett.

Ám a fiatal, táplálékért kunyeráló fattyúszerkők is megérdemlik a figyelmet.

Persze sok mást is láttam még a mai napon. Már repültek a bütykös ásólúd fiókák, akadtak kanalas és csörgő récék, sok feketenyakú vöcsök is megörvendeztetett,  megfigyelhettem fiatal barna rétihéjákat, szóval ma is érdemes volt végigjárni a mikepércsi tavakat!