Költészet napi madarak

A tavaszi szünet után ideje volt újra szétnézni Bocskaikertben. Milyen fajok jöttek vajon meg az elmúlt hét óta? Rögtön az állomás után sikerült egy erdei pityerbe "belefutni". A fűből felrebbenő madár egy akácfára ült fel, így a távolság nem volt már ideális, de egy "dokumentum" fotót azért sikerült róla készíteni:

A seregélyek már sokkal közelebb engedtek, láthatóan ügyet se vetettek rám:

Közben énekeltek a barátposzáták - ide is megjöttek hát - de fülemülét még nem hallottam.

 Nyaktekercset viszont igen, bár megpillantanom nem sikerült. 

Nem úgy, mint harkályféle rokonát, ezt a nagy fakopáncs tojót, amely kevésbé tud rejtőzködni:

Miután ellenőriztem, hogy megvan-e a múlt szerdán a gyerekekkel kihelyezett költőláda, az erdő felé vettem az irányt. Előbb egy egerészölyv, majd egy karvaly is átrepült előttem:

A tavaszi időben egyre több lepkével is lehet találkozni.

Ma a gyöngyházlepkével...

...és egy pókhálós lepkével futottam össze. Utóbbi fajnak a képen az első - tavaszi - nemzedéke néz ki így, a nyári nemzedék képviselői nem is hasonlítanak majd erre a példányra.

Hogy a fakopáncsok is el tudnak rejtőzni, azt az alábbi képen látható példány bizonyította. Ha nem segít a rejtőszín, akkor az odú majd elbújtat - gondolhatta - és mennyire igaza volt...

A délutáni madarász sulin a gyerekekkel sikerült egy kis csapat barázdabillegetőt megfigyelni a tsz melletti szántón, de a legjobb faj kétségkívül ez a teli torokból éneklő mezei pacsirta volt:

A tsz-tavon molnárkák futkároztak, láthatóan nem eredménytelenül. Akadt még néhány vöröshasú unka is a tóban, de hol vannak már azok a tavalyi vizes élőhelyek...

Élet a fagyban

Nos, a beígért zimankó tényleg itt van a nyakunkon. Ma is -10 C fok alatt volt a hőmérséklet, amikor ismét körülnéztem az erdőben. De ha süt a nap, nincs erős szél és még a madarak is mozognak, akkor érdemes még a kemény fagyban is próbálkozni a fotózással. És ma mindez adott volt. Harkályok, csuszkák, cinegék keresgéltek mindenütt táplálék után, és aránylag kevéssé törődtek velem. 

Hiába, az energiabevitel mindenekelőtt! Ennek a hím nagy fakopáncsnak a fotózása közben sem a fényekre vagy a madár távolságára nem panaszkodhattam, egyedül az itt-ott belógó ágak nehezítették a felvételt. Mégis ideillesztek néhány képet, mert a barnás színek a szárnyán nekem nagyon furcsák:

Talán itt még jobban látszik. Én még nem is láttam ilyet harkályon. Pedig ez egy öreg madár, élénkpiros lágyékkal és már a fejtetője is felnőtt színezetű.

Talán valami korábbi sérülés vagy esetleg fenyőgyantával való közelebbi találkozás okozta a tollak barnulását? Várom az ötleteket!

Idén úgy tűnik, sokkal gyakrabban kerül elém közép fakopáncs, mint tavaly. Az alábbi - bal oldali - például életem legjobb fotója lehetett volna a fajról, ha kissé nem takarnak be alul a gallyak. (Attól van az a kis elmosódás a kép alján.) Ettől függetlenül szerintem nem sikerült rosszul:-)

Aztán újra elém került a "színhibás" nagy fakopáncs. Csak azért teszek még több képet fel e példányról, hátha segít a rejtély megfejtésében.

Ezen a fotón pedig alulról látszik a madár farka:

Egy rövid időre egy csuszkához is szerencsém volt:-)  

Remek fényben, háromnegyed óra alatt teljesen összefagyva fejeztem be a sétámat. Alapvetően elégedetten, bár azokat a fajokat kissé sajnáltam, amelyekkel találkoztam ma, de az objektív előtt lámpalázasak lettek, így már a fotózást nem vállalták:-) (fekete harkály, barátcinege) Na de majd legközelebb - ha újra kisüt a nap...

"Nagy" pillanatok

Továbbra is szemmel tartom a Fancsikát, ezúttal a lányok is segítettek:-) 

Megvolt a hattyúpár, Dorka és Blanka nagy örömére egészen a part közelbe úsztak.

Egy kis őszi hangulat:

A napsütéses idő és az őszi színek megalapozták a hangulatunkat:

Egyszer csak egy nagy fakopáncs szállt a közeli nyírfára. Rögtön fotózni kezdtem, így remek összehasonlító anyag keletkezett (akárcsak a múltkori balkáni fakopáncsról!)

Ezek voltak ám a "nagy" pillanatok!

Harkályok,csuszkák, fakuszok

Ha egész nap a számítógép billentyűit verjük és viszonylag monoton munkát végzünk (mondjuk könyvek beleltározását és adatbázisban való rögzítését), akkor azért délutánra már meglehetősen zúg a fejünk... Jó, ha a munkaidő után van lehetőség arra, hogy egy kicsit szabad levegőre menjünk, lehetőleg olyan helyre, ahol még madarak is vannak. Nekem szerencsém van, tudtam egy félórás sétát tenni a közeli erdőben. A sár ugyan nem könnyítette meg a dolgomat, de így is érdemes volt kimozdulni, mert a késő délutáni fényben is rengeteg madár mozgott. Fekete rigók, kék- és széncinegék, fakuszok, csuszkák sürgölődtek mindenütt, sőt, még egy egerészölyv is előkerült. A süvöltők is egyre-másra füttyögtek, most azonban egy tojó került csak elém:

Egy nagy fakopáncsot viszont egész sokáig tanulmányozhattam és fotózhattam. Az alábbi, kinagyított képen jól látszik a harkályok speciális lába, ahogy két ujjuk előre, kettő pedig hátrafelé fordulva biztosítja a kapaszkodást:

Kár, hogy a fény már fogyóban volt, a lehetőségekhez mérten azért nem lett ez sem rossz felvétel:

A fotókon természetesen egy hím nagy fakopáncs látható. A piros tarkója elárulja a "nembeli hovatartozását".

Látogatás a Botanikuskertben

Az ősz szünetben Dorka és Blanka lányaimmal a Botanikuskertben tettünk egy sétát. Jó madármozgás volt, a nap is sütött, úgyhogy érdemes volt a fényképezőgépet is használni. A tó mellett például csízek mozogtak:

Néhány napja Bocskaikertben is láttam csízeket, itt most a tó vize vonzotta őket, mert a kert többi részén nem találkoztunk velük:

A harkályok persze mindig előkerülnek itt is. Ez a nagy fakopáncs a környezetével (jelen esetben ezzel a hatalmas nyárfával és a belőle faragott odúval együtt érdekesebb volt, mint egy szuperközeli zoomos fotó.

Ez a közép fakopáncs felvétel azonban már tényleg csak dokumentum-jellegű. Mivel azért jóval ritkábban kerül szem elé, ezen a fotón meg látszanak a főbb bélyegek (piros sapka, halvány csíkozás, jellegzetes bajuszsáv), ezért  helyet kapott a mai kollekcióban:

Közelebbről fotózható, így mutatósabb, de számomra teljesen  ismeretlen volt az alábbi növény. A botanikuskert kerítésére felfutó indáival, piros, szőrös termésével nem tudtam hova tenni. Szerencsére azóta már okosabb vagyok (köszönet Takács Gézának:-), így elárulhatom, hogy kabakpityóka a növény magyar neve. A Természet folyóirat 1938. évi számában ezt találtam róla: "A kertekben előde volt a földitök, amelynek két faja is honos Európában, a kétlaki-földitök (Bryonia dioica), apró vörös bogyókkal és a fehér-földitök (Bryonia alba), fekete bogyókkal, fehér répagyökérrel. Ezeket régóta ültetik a kertekben sövények mellé, ahol száruk kacsokkal kapaszkodik a sövényre. Az ember azonban keresi az új, az idegen dolgot, ezért fordult a kertészek figyelme a földitök kínai rokonsága, a kabakpityóka (Thladiantha) nemzetség fajai felé; ezek közül különösen a vörös kabakpityóka (Thladiantha dubia) keltett feltűnést gyéren bozontos, hosszúkás, négy-öt centiméter hosszú, két-három centiméter vastag, éretlenül sötét-, majdnem feketészöld, éretten pompás sötétvörös termésével. A növény újabban a kertekben hamarosan el is terjedt, mert a falaknak, kerítéseknek, sövényeknek valóban szép dísze, azonkívül könnyen szaporítható akár magról, akár gumószerű gyökerével, amelyről a magyarban a »pityóka« nevet kapta.

Bocskaikerti ősz

A tegnapi madarász suli után ma reggel Bocskaikertben tettem egy órás sétát és az erdei madarak mellett az ősz szépségeit próbáltam megörökíteni:

A földön a színes levelek között itt-ott még szamócát is lehet találni:

Tegnap csak hallottunk vörösbegyet a gyerekekkel, ma sikerült az őszi hangulatban látni és meg is örökíteni:

Most sajnos csak egy nagy fakopáncs került elő, de azt legalább viszonylag közelről és szép fényekben fotózhattam. Itt is látszik a bajuszsáv, ami egészen a tarkóig húzódik, de a tűzpiros alsó farkfedők is jól elkülönítik a balkáni fakopáncstól (Annak ez a testtájéka inkább rózsaszínes.)

Ezek a bélyegek azért jók, mert akkor is látszanak, ha csak a hátát látjuk a nagy fakopáncsnak:

Ez már egy másik példány, ennek a piros tarkója árulkodó, ez a hímekre jellemző:

A leggyakoribb madarak persze a cinegék, itt egy kék cinege bogarássza az őszi leveleket. 

Egyszerre még egy énekes rigó is előkerül, most, hogy nem énekel, már nem olyan feltűnő a jelenléte, de az erősen pettyezett has és a sárgás mell segít a határozásban.