2009. november 19., csütörtök

Korosztályos probléma

No nem a közkeletűen "GENERATION GAP"-nek nevezett gondot kívánom boncolgatni az alábbiakban, inkább arra próbálok utalni, hogy milyen gondot okoz néha egy-egy sirályfaj beazonoítása. A helyes azonosítás alapja pedig a jó korhatározás. A mai napon reggel mintegy háromnegyed órám maradt, hogy valami értékelhetőt "szedjek össze" a szeméttelepen. A következőket sikerült "guberálni":
Első teles sárgalábú sirály (Larus michahellis):

Második teles sárgalábú sirály:
3. teles sárgalábú sirály:


És egy öreg téli ruhás (ugyancsak michahellis):

Most jut eszembe, hogy ma már a guberálókat sem guberálóknak nevezi a hivatalos szakma, hanem szelektív utóválogatóknak. Így még inkább rokon szakmát űzök, hiszen a ma fotózott sirályokat csak az otthoni átvizsgálás során tudtam tüzetesebben szemügyre venni. Akkor derült ki, hogy a legfontosabb korosztályokat a most leggyakoribb nagysirályból (Larus michahellis) mind sikerült megörökítenem.

Ja igen: a legutóbb látott, fogságba esett sirályt már nem találtam ugyanott. Vagy predátorra akadt, vagy - amiben bízom - sikerült megszabadulnia a kolonctól.

Bizonyára nagyon sokan kíváncsian várták, hogy lesz-e lottónyereményem. (A péntek tizenharmadikán megtett szelvényen). Nos, bármilyen meglepő, nyertem. Hogy akkor miért nem valami egzotikusabb helyről szólt a jelen bejegyzés, ahogy azt ígértem?

Én igyekeztem, de a kettesre kifizetett 1500 forintból csak erre futotta. No, majd legközelebb:-)

2009. november 13., péntek

Péntek tizenharmadika

Nem hiszek a péntek tizenharmadika babonájában. Legalábbis abban nem, hogy szerencsétlenséget hozna. Nem szoktam lottózni sem, de ma azért vettem egy szelvényt... (Ha legközelebb valahonnan az északi madárhegyek tájáról, esetleg a trópusok gazdag madárvilágáról olvasnának beszámolót a blogomban, akkor tudhatják: jó számokat ikszeltem:-)Munka után egy szűk félórám maradt, így ismét sirályozni mentem. Sajnos szinte egyből felrebbent az egész csapat, ami már nem először fordult elő mostanában. Túlságosan zavartnak tűnnek most itt a madarak - korábban alig-alig figyeltek fel a közelben ballagó vagy ácsorgó ember(ek)re. Most azonban hamar ez a kép fogadott: Érdekes módon még mindig viszonylag kevés a viharsirály. Ez a második teles példány azért lencsevégre kerülhetett. Jól összehasonlítható a mérete a dankasirállyal.
A fények gyorsan romlottak. A röpképeket így nem is erőltettem, de azért, hogy ez sem maradjon el, álljon (repüljön) itt egy fiatal sárgalábú sirály:

A vízállásról minden sirály felrebbent, egy öreg sárgalábú azonban rendületlenül maradt. Furcsálltam a dolgot, de kihasználtam a lehetőséget és a lemenő nap fényében próbáltam minél közelebbi képet készíteni róla:

Aztán kiderült a "bátorság" oka. Valami madzag vagy drót volt a lábára akadva, ami mindannyiszor visszarántotta, amikor szerencsétlen fel akart szállni a vízről:

Sajnos esély sem volt, hogy segítsek rajta. A nagy tócsa közepén volt a madár, a mostani esők után meg úgy megnőtt a vízsszint, hogy a gumicsizma nemigen lett volna elég, hogy eljussak a madárig. Így csak abban bíztam, hogy végül csak sikerül szárnyra kapnia és előbb-utóbb megszabadul a béklyójától. Akkor nem hoz neki végzetes balszerencsét ez a mai nap...