Parlagi sas Debrecenben

Nos, akkor a tények. Nagyon szerettem volna már egy ritkább sirállyal összeakadni, de ezúttal sem volt szerencsém. Gáborék tapasztalata az, hogy délután gyűlnek be a nagyobb sirályok, így nagyobb esély csak 13 óra után van arra, hogy mondjuk egy ezüsttel találkozzak. Én azonban csak délelőtt 9-től 10-ig tudtam kimozdulni a tetthelyre, így jelentősen csökkentettem az esélyeimet. 

Volt  egy fiatal sztyeppi:

és öreg sárgalábú sirály is:

Az alábbi képen már inkább egy fiatal sárgalábúra tippelnék, de a csőre nem olyan erős, mint az megszokott ettől a fajtól.

Itt meg egy fiatal és egy öreg sárgalábú együtt. (Balra pedig egy dankasirály)

Az alábbi egyed viszont már megint inkább a sztyeppi sirály fiatalja lehetett. 

(A világos szárnybélés legalábbis nekem ezt mutatja - aki mást mond, ne hallgasson!)

A vízálláson bíbicek, füstös és réti cankók mellett vagy 30 sárszalonka is tartózkodott, de úgy tűnt, hogy további madarászós és fotós élményekben már nem lesz ma részem. Miközben a kocsihoz ballagtam visszafelé, a Tócó patakban egy szép szürke gém tollat pillantottam meg. Olyan távol volt, hogy nem volt esélyem arra, hogy kihalásszam a vízből, így aztán a partról fotózgattam. Közben persze átállítottam a fényképezőgépen pár értéket (autofókusz pont, fénymérés...), amiről persze meg is feledkeztem...
Már be is raktam a kocsiba a cuccot, amikor megláttam, hogy D-DNy irányban három ragadozó kering. Kissé unottan (egerészek lesznek úgyis...) kézitávcsővel rájuk néztem és meglepődtem rendesen, amikor láttam, hogy az egyikük egy sas, méghozzá jókora méretű!

Szerencsére a teleobjektív még rajta volt a gépen, így gyorsan kikaptam az ülésről, és fotózni kezdtem a madarat. ). Sajnos az átállított értékek miatt a fotók minősége némi kívánnivalót hagy maga után. A sas viszonylag "közel" volt, az egerészek pedig közben rendre piszkoskodtak vele, úgyhogy rövid idő után DK-felé távozott. A terpesztett hosszú és sok ujj, a széles szárny és a meglehetősen sötét színezet miatt bennem még a fekete sas is felmerült lehetőségként, de utólag átnézve a képeket, ezt kizárhatom. Ahogy Papp Gábor is rögtön rávágta a fotót megpillantva: ez egy öreg parlagi sas! Bár a www.birding.hu adatbázisából sikerült kihámozni, hogy Debrecenben ez már az ötödik megfigyelése a fajnak, öreg példányt ezt megelőzően csak egyetlen alkalommal (még 2005 áprilisában) láttak, akkor a Botanikuskert fölött körözött egy madár. Az adult egyedek a szakirodalom szerint EGÉSZ ÉVBEN a költőhely közelében maradnak, így aztán adódik a kérdés: lehet, hogy még a fokozottan védett faj fészkelését is sikerül egyszer majd bizonyítani városunk határából??! De szép is lenne... Bár nekem valószínűbbnek tűnik, hogy itt mégis inkább valami vonuló vagy kóborló példányról lehetett szó!

Vikhanci sasok

Ahogy legutóbb említettem, Tardon nyaraltunk a héten. A Vikhanci-ház jó választásnak tűnt. Szépen berendezett szobák, nagy füves udvar egy hatalmas diófával, mászókával, hintákkal és homokozóval. Ez utóbbi kellékeknek természetesen Dorka és Blanka örültek legjobban. A környék madárvilága is igen ígéretesnek mutatkozott. Egyik reggeli sétámon hamvas küllővel találkoztam, gyakori volt a tövisszúró gébics, a vadgerlék és gyurgyalagok hangját pedig állandóan lehetett hallani. Csütörtök délután a gyerekekkel a régi pincesor melletti úton gyalogoltunk fel a dombtetőre. A délelőtti esőzés után rendkívül fülledt idő és sár fogadott bennünket, de biztos, ami biztos, a teleobjektívet felraktam a gépre. És milyen jól tettem! Két sötét, nagy termetű madár repült "ránk" aránylag alacsonyan. A félellenfény kicsit erős volt, de folyamatosan próbáltam megörökíteni az egyik madarat. (A másik közben messzebb keringett.) Közben persze nagy volt a dilemma, hogy madarásszak vagy fotózzak... Ha a távcsövet használom, nem tudok fényképezni. Fotózás közben meg nem a faj bélyegeire koncentrálok, hanem arra, hogy minél többet kihozzak az adott körülményekből. Szóval a gépnél maradtam, így utólag határoztam meg a fajt: Parlagi sas! (Valószínűleg a másik is az volt, termetre, tartásra, alakra legalábbis teljesen hasonló benyomást keltett a helyszínen.)

Az örök elégedetlenség persze nem hagyott nyugodni: mi mindent ki lehetett volna hozni ebből a képből, ha nem ellenfényben kell fotóznom! De ez már csak így van: az egyik nap a túl kevés, máskor meg a túl sok fény a gond. Azért az úton molyoló gébics még így is hangulatosra sikeredett.