Szünet után - szünet előtt

Ökörszemek

Éppen tíz napja annak, hogy bíbichangot véltem hallani Bocskaikertben. A számos belvízfoltok egyikén, a szántóföldeken ez talán nem is annyira meglepő, mindenesetre nekem új fajt jelentett a település listáján. Tulajdonképpen az volt a célom, hogy felderítsem: érdemes-e a madarász sulis gyerekekkel a holnapi víz világnapjához kapcsolódva ezeket az ideiglenes vízállásokat vizsgálni kétéltűek és vízimadarak után, vagy benti foglalkozást tervezzek. Miután legalább egy pár bíbicre bukkantam, de semmilyen más fajra nem, a kérdés továbbra is nyitott marad. Visszafelé azonban az erdei úton egy gallyrakásban ökörszem rebbent fel előttem. Miután sütött a nap, gondoltam: rápróbálok a hanggal: abban a pillanatban 3 példány is előkerült, a legbátrabbak 25-30 cm-re a bakancsomtól keresgélték a hang forrását! 

Néha már az volt a baj, hogy túl közel jött a madár, máskor meg az, hogy csak rövid ideig ült "jó helyen", de ez nem meglepő: izgő-mozgó kis lényről van szó.

Ugyanitt barátcinege szorgoskodott, énekesrigók daloltak, vörösbegy szólt, harkály dobolt.... Szóval ha jó idő lesz, nem valószínű, hogy benti foglalkozáson leszünk a madarász sulis gyerekekkel!!!

Madarak mindenütt

A címben már össze is foglaltam a mai nap tapasztalatát. Ugyan csak egy szabad órám volt, de minden adott volt hozzá, hogy azt egy kis madarászással (meg fotózással) töltsem. Egyrészt a reggeli fagy nyomán ismét járhatóak voltak az erdei utak, másrészt ragyogó napsütésben kaphattam lencsevégre az elém kerülő szépségeket. (Még jó, hogy nem hallgattam a Tiszántúlon egész napos ködöt jósoló meteorológusokra és magammal cipeltem a fényképezőt!) A vasútállomás mellett elsőként egy barátcinege tűnt fel:

A vasút túloldalán pedig az első (fotózható) madár ez az ökörszem volt. Egyik sem könnyű téma, az örökké izgő-mozgó jószágokról többnyire életlen kép készül vagy épp takarásban vannak és ezért nem lehet őket fotózni, ezért megragadtam a pillanatot:

Kezdem azt hinni, hogy nincsenek is már rövidkarmú fakuszok, csak hegyik! Legalábbis amióta Bocskaikertben sikerült közelebbről szemügyre vennem őket, azóta mindegyik az elvileg ritkább faj példányának bizonyult. Ez a ma elém került példány sem kivétel: (elég csak a hosszú karomra pillantani!)

Az erdő fényeiben még az alábbi termések is különleges hatásúak voltak. Bevallom, fejtörést okozott, hogy milyen fához is tartozhatnak... Bár felmerült a szilfa is lehetőségként, valószínűleg az alásfa termése lehetett inkább. Köszönet Tóth István Zsoltnak a határozásért! (Úgy rémlik egyébként, hogy néhány éve ugyanez a növény már megizzasztott egyszer, akkor a Gúthi erdőben találkoztam vele, és szintén fogalmam sem volt, hogy micsoda. Majd előkeresem az ott készült fényképeket a fa leveleiről.)

A fák között sétálva a már szinte elmaradhatatlan őszapók is felbukkantak. Egyikük egészen közel merészkedett, sajnos csak egy pillanatig maradt előttem. 

A cinegék is mindig ámulatba ejtenek művészi tornamutatványaikkal:

Az éjszakai köd és a fagy most is hozott létre zúzmarákat. Persze már korántsem olyan látványos csodákat, mint decemberben, a délelőtti napsütésben ráadásul ezek is hamar elolvadtak. A reggeli séta során egyre-másra potyogtak a jéggolyócskák a fákról, amelyek a napfényben csillogva úgy hevertek az erdei avarban, mint  valami üveggyöngyök.

Persze az ágakon sem mutattak rosszul:

Jó lenne egyszer közeli képet készíteni egy fenyőpintyről. Ezúttal majdnem sikerült, ha a mostani távolságot meg tudtam volna felezni, akkor már elégedett lettem volna. Így inkább kedves, mint jó fotó lett belőle:

A slusszpoént a végére hagyom. A piros csészegomba számomra eddig a gombahatározó könyvekből ismert furcsa látványosság volt csak. Erre ma "belebotlottam" egy egész seregnyibe! Persze hogy meg kellett örökíteni, de a meglepetés csak azután jött, hogy végignéztem a fotókat. Ez a csészegomba egészen szív formájú. Mivel a szokásos Bálint napi bóvlidömping már javában zajlik, jót mosolyogtam magamban, hogy egy ilyen apró csoda hevert előttem az avarban. Ráadásul ez még szép is volt!

Fakusz helyett billegető

Ha nem fakusz, akkor billegető! Mármint szintén hegyi. Ezen a télen nem volt jellemző a faj a Szikgáton, pedig tavaly több példány is telelt a területen. Ma viszont belefutottam egybe. Sajnos fotózni nem nagyon tudtam, ez a bizonyítékkép készült csak (bizonyítékképp:-)

A vízről felszállni egy szürke gémet, a Tócó partján pedig még egy magányos seregélyt is láttam. Lehet tanakodni, hogy ezek most áttelelők vagy korai érkezők voltak inkább?

Két havasi pityeren meg három erdei cankón kívül más érdekes nem is akadt itt. Mivel volt még egy kis időm, ezért délebbre is lesétáltam. Itt egy függőcinege fészekre bukkantam, ami csak ilyenkor tűnik fel, amikor lombjuk nélkül, csupaszon mutatkoznak a fák.: (Itt konkrétan nem is tudtam a faj fészkeléséről, pár száz méterrel délebbre, a Lovász-zugi tavaknál már igen.) 

A Vértesi úton parkoló autóhoz visszaballagva még akadtak látnivalók. Előbb egy balkáni fakopáncs jelent meg az út széli fa törzsén...

... majd egy egerészölyv adott témát. Sok van most belőlük, de azért elég félénkek, még autóból sem könnyű őket fotózni:

Az útszéli cserjéken pedig őszapók, meggyvágók, zöldikék, cinegék és verebek osztoztak, de persze a tengelicek sem maradhattak el. Egyikük bátorkodott portrét is állni, ezúttal ennyi sikeredett:

Ebéd után a családdal még a Vekeri tóra kirándultunk egyet. Míg a jég alatt lévő tavat körbejártuk (az úton persze sár volt inkább, csak hogy ne legyen kényelmes a túra...), sok süvöltőt, őszapót meg két harkályt is láttunk. A legnagyobb élményt azonban a ma előfordult legkisebb madár jelentette. 

Egy ökörszem, amely a tószegélyben keresgélt és a félellenfényben pár pillanatig hagyta is fényképezni magát:

Rózsaszín szemek

Újra a TKM felé gyalogoltam és már messziről feltűntek a sirálycsapatok. Jó ezres tömeg volt a tározó felett, sárgalábúak és dankák vegyesen halásztak. 

Egy öreg sárgalábú:

És egy első teles, zsákmányával:

Még mindig sok kócsag és szürke gém is  volt. 

A hazai természetvédelem címermadara számomra megunhatatlan. 

Akár állva...

... akár repülve látom:

Sajnos a közelbe vadászat is zajlott, mert rendre hallottam a lövéseket. A tavakon nem is nagyon voltak récék, így érdemesebb volt a nádast és a vízparti bokrokat figyelni. Így sikerült megörökíteni ezt az ökörszemet. Azt viszont már csak idehaza vettem észre, hogy milyen hosszú karma van ennek a pici madárnak!

A leggyakoribb énekes azonban a nádasban ilyenkor a kék cinege. Lépten-nyomon találkozhatunk vele, amint apró rovarok, pókok után keresgél. Ritkán jut az ember eszébe az aranyszabály, hogy nem mindig csak a szuperközeli képek érdekesek.

 Néha a fotó szépségét az adja meg, hogy jól látszik a madár élőhelye, természetes környezete is:

A barkóscinege is sokszor képre kívánkozik, mert szerintem nagyon szép madarak. 

Persze főleg a hímek, de ma egy tojót sikerült képre varázsolni:

A kép nagyításakor tűnt fel, hogy ennek a madárnak rózsaszínű a szeme. (azaz az írisze). Ezt még sohasem vettem észre korábban:

Talán a vadászok jelenlétének volt betudható, hogy libák sem nagyon mozogtak most a területen. Mindössze ez a négy nagy lilik került elém a mai napon:

Hazafelé menet még elkanyarodtam a debreceni szeméttelep felé. Arra voltam kíváncsi, hogy milyen mennyiségben vannak ott a nagyobb sirályok. Nem voltak jelentős számban. Talán az itteni csapat zömét láttam a TKM-tározón? Nem kizárt, hogy hétvégén, friss szemétszállítás híján leruccannak a tározóra halcsemegére. 

Egy fiatal heringsirályt azért sikerült megörökíteni most is: