Nemcsak az szép, ami ritka...

A mai nappal kapcsolatban ez az örök igazság jutott az eszembe. Mivel a kerékpáromra lámpát kellene venni, a kocsiba meg üzemanyagot (és mindkét projekt már csak a következő fizetés után valósulhat meg), ezért gyalog jártam be a környékbeli élőhelyeket. A vasút gátjáról szemlélődve a Lapost is jó fényben vizsgálhattam. A gólyák közül a tojó most is a fészken ült, a párja pedig zsákmány után keresgélt:

Nem sokkal később, már a Gyékényesben jártam, amikor egy nagy kört is leírt a fejem fölött és így egy röpképet is készíthettem róla. Olyan közel jött, hogy bele sem fért a képbe, de ezzel a kivágással még érdekesebb lett a fotó.

A Gyékényest járva feltűntek a rovarok is. A közönséges acsa már neve után sem ritka szitakötő faj, de azért képre kívánkozott:

A szeles időben is fel-felhangzott a fülemülék csodálatos éneke. A kiülő madarak vagy árnyékban vagy takarásban voltak, de azért próbálkoztam a fotózással:

A Gyékényesben még mindig elég sok víz van, a remek fényekben egy tájképen is megörökítettem az élőhely mostani állapotát.

A szomszédos lucernaföldön átgyalogolva egyszer csak egy fecskefarkú lepke libben elém:

Ha van kedvünk lehajolni a közönségesebb fajokhoz, akkor még egy olyan gyakori növény is megmutatja bonyolult szépségét, mint a pitypang:

A Hidas-laposra átérve feltűntek a bíbicek is. Bár bíztam benne, hogy feltűnnek az első tövisszúró gébicsek is, de rájuk még várnom kell. (Hát még ha egyszer vörösfejű gébiccsel is összehozna sors, mint a napokban a Pest megyei madarászokat!)

De a gyakori fajok között is akadt még látnivaló- A kecskebékák például a Tócó patakban szívesen kiültek napozni:

Egy másik faj (tavibéka?) egyedei pedig aktív násztevékenységben voltak:-)

Talán ennek tudható be, hogy a napos, derült időben is elég hangosak voltak. A brekegésüket felerősítő hanghólyagjuk működését is sikerült megörökíteni:

A patak ezen szakaszán még a gólyahír is teljes pompájában mutatkozott:

Egyszer csak egy pár örvös galamb szállt le a közelemben, Miközben gyommagvakat eszegettek meg a vízből kortyolgattak, egész jól tudtam fényképezni a sárga színű boglárkák között sétáló egyik madarat:

Hazafelé már nem a vasúti töltésen mentem, mert ott a közmunkások egy jókora csapata kaszált éppen. Bízva   a gumicsizmámban, a Laposon akartam keresztülvágni, de mint utóbb kiderült, ez nem volt igazán jó ötlet. Bár ezt a sárga billegetőt még megfotózhattam...

... de ezután már nem volt több kellemes élményem. Egy idő után már olyan mély víz vett körül, hogy esélyem sem volt száraz lábbal visszakapaszkodni a töltésre. Miután az egyik csizmám úgyis megmerült, visszafordulni meg nem akartam, "feláldoztam" a másik csizmámat is. A szárazra érve aztán kiöntöttem a vizet a gumicsizmából, kicsavartam a zoknimat és lehúztam. Bár némileg így is cuppogva és fröcsögve caplattam hazáig, összességében megérte a mai túra. Mert tényleg sok szépet láttam...

Fekete gólya a Tócóban

Miután mostanában a Lovász-zugi tavakhoz történő kiruccanás nem sok eredménnyel szolgált, újra a Gyékényeshez ugrottam ki. Olyan jó hely lenne például egy karmazsinpirók vagy egy karvalyposzáta számára - ha az említett fajok olvasnák a blogomat, akkor bizonyára könnyebb dolgom lenne:-))

Kezdetnek egy mezei poszáta énekelt a Kunhalom utca mellett egy bokron. (A Laposon). A Gyékényes felé ballagva pedig egy közönséges acsa került elém. Nem sokkal később meg egy őz rohant át előttem. Itt még nemigen volt adata a fajnak, így hát ez is érdekesnek mondható. Exponálni persze már nem volt időm, hamar eltűnt a sűrűben a vad. Jó lenne madarat is fényképezni, gondoltam, de erre még várnom kellett. Énekes nádiposzáták, fülemülék ugyan szóltak, de fotótávolságra nem nagyon akartak jönni. Vártam, vártam, de az idő vészesen fogyott, a lábamról pedig már untam seperni a kullancsokat, így aztán elindultam vissza a kocsihoz, amit a Tócó partján hagytam. A teleobjektív azonban még fenn volt, így aztán a vízhez inni sétáló örvös galambot is megörökíthettem.
Sőt, füsti fecskék fürödtek - repülés közben le- lecsapva a vízre - aminek lefényképezésére nem sok esélyem volt. (Épp elkapni az élességet, a kompozíciót, meg a félárnyékos helyen még vagy kétezredet is tudjak exponálni...) Így csak a fürdés után a rutinpálya kerítésén szárítkózó madarakkal próbálkoztam, amikor hirtelen sötét és nagy testű madár repült be fölém. FEKETE GÓLYA!!! Szerencsére most sikerült exponálnom is!

Április 21-én egy fekete gólyát már látott a Tócóvölgy állomás melletti gyepen álldogállni Polonkai László, a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársa. Már az is szenzációszámba ment, hogy a félénk, emberkerülő madár a viszonylag forgalmas területen leszállva mutatkozott. No, ez a példány (vagy lehet, hogy ugyanaz, mint az áprilisi?) sem sokat zavartatta magát. Miután átrepült felettem, rövid időre leszállt a Tócó patak medrébe. Mégis nagynak ítélhette azonban a zavarást, mert csakhamar felszállt és továbbkörözött dél felé.
Míg a fekete gólyát követtem távcsővel, egy énekes nádiposzáta is közelebb merészkedett hozzám:
Még megálltam a Tócóvölgy állomásnál, ahol végigpásztáztam a két Lapost, nem bukkan-e fel újra a fekete gólya. De sajnos, még egyszer nem volt szerencsém... Csupán a vasúti töltés melletti nádasban énekelt egy nádirigó, az állomás tetején meg nyugodtan sütkéreztek a házi verebek . Ideje volt hát nekem is indulni...