Őzek és tengelicek

Ma reggel újra kerékpárra ültem és a "magam erejéből" vágtam neki az útnak. Első célom Szepes volt, a falu végén ugyanis tavaly volt egy fülesbagoly-telelőhely. A hideg szélben nem volt túl kellemes tekerni, ráadásul az időközben lakottá vált ház udvarán már nem találtam baglyokat. Szívesen mentem volna tovább délnek, a szepesi határba, de az arrafelé szabadon kószáló, íróasztal nagyságú kutyák nem sok jóval biztattak. Így aztán a Lovász-zugi tavak felé vettem az irányt. A medencék teljesen be voltak fagyva, csupán a dél felé húzó vetési varjak tömegei jelentettek némi változatosságot a csendes tájban. A Tócó vize persze jégmentes volt, ám ezúttal csak erdei cankók repültek fel a mederből, méghozzá öt példány. A patak partján az út elég rossz volt, ezért tolnom kellett a kerékpárt. Egyszerre a már felhagyott szeméttelep dombján két őzet vettem észre. Szerencsére a szél felőlük fújt, de a fényképező még a táskában lapult. Nem sok esély volt arra, hogy megvárják, míg összerakom a felszerelést, de végül szerencsém volt:

Míg az objektív cserével piszmogtam, még egy kékes rétihéja tojót is sikerült elszalasztanom...  Továbbsétálva    a Tócó partján, a Szikgát felé haladtam, amikor tengeliccsapat szállt le nem túl távol tőlem. Velük is "kísérleteztem":

Amilyen gyakori madarak, olyan nehéz fotótémát jelentenek, mind a megközelítés szempontjából, mind az élességállítás miatt. (Az alapvetően gömbölyded madarakra elég nehéz fókuszálni, főleg ha manuális az élesség állítás az objektíven!) 

A 4-es úton átkelve továbbra is a Tócó partján haladva kerekeztem haza, de néhány egerészölyvet leszámítva már nem láttam semmi érdekeset.

Az első barázdabillegető!

Az előzményekhez tartozik, hogy mivel ma reggel kicsivel több időm volt (másfél óra a szokásos 30-40 perc helyett) ezért gondoltam, hogy meglátogatom a szepesi határt. A Sárga dűlő végén egy darabig még voltak is nyomok a hóban, később azonban semmi... A járatlan úton nem is mertem továbbautózni. A szikesek pedig még innen messze voltak. Mégsem a lustaság ösztökélt arra, hogy az autóban maradjak, hanem az a borjú nagyságú kutya, amely szabadon kóborogva acsarkodott rám. Így aztán gyors tolatás, versenyrükverc a "vadborjúval" és vissza a Szepes tábláig. Itt támadt egy újabb gondolatom, ami majdnem olyan "nyerő" lett, mint az első...

A Lovász zugi tavak melletti dűlőn akartam eljutni a Tócó Vértesi úti szakaszáig. (Csak hogy ne kerüljek olyan nagyot...) A havas úton az elején még könnyen haladtam, a végén azonban már csak a gondviselésen múlt, hogy nem akadtam el... Végül azonban csak eljutottam a "Tócókanyarig", és megérte, már a látvány miatt is.

A Nap hol kisütött, hol elbújt. Gyalogoltam felfelé a parton és közben próbáltam lencsevégre kapni a látnivalókat. Az elmaradhatatlan erdei cankók közül most is találkoztam vagy hárommal.

Ahol a múltkor a fekete harkály lepett meg, most egy zöld küllő hím fogadott. Nem túl gyakran kerül elém, fényképeznem meg még sohasem sikerült. Így ennek a távoli képnek is örülök:

A fenyőrigók le- lemerészkedtek a vízhez inni...
... no meg vagy 10 havasi pityer. (Őket már nehezebb fotózni, nem is sikerült ma.)Volt viszont ma egy váratlan vendég is! Nekem idén az első barázdabillegető:
Visszafelé gyalogolva a betonplatóról készítettem pár képet a környékről. Közben tűnt fel ez az őzbak, amely szintén képre kívánkozott...
Majd vagy háromszáz példány énekesmadár tűnt fel. Kenderikék serege volt, ennyit én még nem láttam a Tócóvölgyben!!! (Társult hozzájuk néhány mezei veréb is, a közelben meg nádi sármányok időztek.) Egy kép a felrebbenő csapat egy szeletéről:
Ez meg egy magányos kenderikéről: (A Nap már nem sütött úgy, ahogy kellett volna:-(

Ha sütött volna a Nap...

Ez járt ma reggel a fejemben, miután lencsevégre kaphattam az alábbi, Tócón átkelő őzet. Mert napsütésben, jó fényben ebből akár egy kiváló kép is lehetett volna. Így azonban csak egy dokumentum. Az őzbakot egyébkén követte a két suta is: miután meggyőződtek, hogy semmi veszély nem fenyegeti őket.

Limikolák nyomában

Már amúgy is tervben volt, hogy ma kilátogatok a Tócó-Kösely menti tározóhoz. Amikor pedig tegnap este megláttam a http://www.birding.hu-n/ oldalon, hogy 2 sárjárót találtak itt Emri Tamásék, nem volt kérdés a mai úti cél. Már reménykedni kezdtem, hogy végre én is láthatok egy igazi LIMIKOLÁT. (A partimadarak mindegyikét szokták limikolának is hívni, de a sárjáró tudományos neve valóban Limicola falcinellus:-) Kissé borongós reggel volt, sokat kellett várnom a jó fényekre. Addig is feszült figyelemmel pásztáztam a szokásos iszappadot, amin mozogtak is a partimadarak. Ezen a képen rögtön három faj is látható. A jobb oldali nagyobb termetű pajzsoscankó, előtte a jóval kisebb apró partfutó, tőlük balra pedig egy havasi partfutó látszik. Utóbbin talán megtévesztő lehet, hogy nincs fekete hasfoltja, de a sötét pettyek, a madár alakja és a csőre így is árulkodó: Telt-múlt az idő, amiből amúgy sem sok állt ma rendelkezésemre. A sárjárók nem kerültek elő, de öt parti lile azért igen. Három apró partfutó meg viszonylag közelről is megmutatta magát. Íme egyikük:
Néhány bíbic is leszállt a közelben. (Ej, ha most lessátorból fotózhattam volna...)

Minden madarat alaposan szemügyre vettem. A billegetők és a seregélyek is felkeresik ilyenkor a rovarokkal, férgekkel teli iszapzátonyokat, nemcsak a partimadarak.

Sajnos az idő megint vészesen fogyott. Egy kisebb kört téve az iszapos medrű tó körül azért a levegőben is akadt megfigyelnivaló. Ez a fiatal sztyeppi sirály volt az egyik. Már-már lemerült a fényképezőgép akkumulátora, gondoltam, még időben kicserélem .

És milyen jól tettem. Ez a vörös vércse épp a csere után "repült rám", és bár a teleszkóppal és állvánnnyal a vállamon nehezen tudtam exponálni (letenni nem volt időm), sikerült elcsípnem a pillanatot. (Milyen bosszantó lett volna, ha közben merülnek le az akkumulátorok!)

Megkerülve a tavat, a túloldalról, jobbról érkező fénynél is végigszemléltem a madarakat. A túlparton, ahol az imént még én álldogáltam, most egy fiatal őzbak vizsgálta meg a vadászok által korábban kiszórt takarmányt....

Emitt már nem került elő új faj, a remélt sárjárók sem. Egy havasi partfutót azért közelebbről is megszemlélhettem, a növényzet takarásából még fotózni is próbáltam. Azért összességében véve nem volt rossz ez a ma reggeli madarászat.

Az elmaradt ritkaságon már nem is bánkódom annyira, egyszerűen ráfogom a tizenharmadikára...

Egy felmérés élményei

Néhány éve részt veszek a Mindennapi Madaraink Monitoringja elnevezésű MME-felmérésben. Tavaly ugyan nem tudtam elvégezni a számlálásokat, Idén azonban elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, megcsinálom a felmérést. Sajnos a kapott terület felemás összetételű. Igaz, hogy a Tócó-völgy egy része tartozik ide, amiatt közel áll a szívemhez, de a 15 megfigyelési pontnak csaknem a fele lakott területen található, ahol az ugatós kutyák, kíváncsi lakók, gépjárműforgalom mind mind próbálja elvenni a kedvem a madaraktól. Idén mégis élmény lett a felmérés első alkalma. A szél eléggé mérséklődött mára, és még a fényképezőt is magammal hoztam. Szerencsére! Az egyik repceföldön (két pont között félúton) például ez az őzbak fogadott: A másik érdekesség a felmérés során az volt, hogy szinte mindenütt láttam rozsdás csukokat. Erős vonulásuk zajlik, még sikerült meg is örökítenem két példányt közülük.

A hím rozsdás csuk

... és a tojó

A felmérés alatt fürjet és sisegő füzikét is hallottam, egy másik helyen pedig kis őrgébicset is megfigyeltem. Jó két hét múlva jöhet a következő!

Poros országutakon

Ecsedi István nagyszerű könyvének címe nem véletlenül jutott eszembe... Az egykori téglagyár kubikgödreit csak ilyenkor, száraz időben célszerű autóval megközelíteni. Most viszont akkora a csapadékhiány, hogy ez már túlzás, az autó mögött vágni (belül meg nyelni) lehetett tegnap délután a port, amikor rövid terepszemlét tartottam: érdemes-e ma hajnalban besátrazni ide. Miután úgy döntöttem: megkísérlem, ma már óvatosabban haladtam a kiszemelt cél felé. A néhány megmaradt vízállás oázisként vonzza a madarakat. Mégsem volt igazán szerencsém, legalábbis a madarakkal. De azért ez a nyúl okozott némi vidámságot: Mintha azt kérdezné: - Kinek van nagyobb lába?

Aztán végre kissé közelebb jött és egy gyors portréképet is vállalt...A kis lilék évek óta jó költőhelyet találnak itt. Régebben jobb képet is sikerült róla készítenem, ma ez volt a maximum. Azért a kora reggeli fény miatt hangulatosra sikeredett.

Még egy őzcsapat is megjelent váratlanul. Az egyik sutát sikerült lencsevégre kapnom, aztán gyorsan továbbnyargaltak:

Persze voltak a megszokott madarak is: mezei- és búbos pacsirta, sárga- és barázdabillegető, réti cankó, egerészölyv. Aki messziről egy pillantást vet erre a kietlen, holdbéli tájra, az nem is gondolná, hogy még madarászni is lehet egy ilyen helyen. Pedig igen!