Találkozás Lutrával

 Érdekesen indult a mai nap. Ezúttal Mikepércs felől közelítettem meg a Tócó-Kösely menti tározót, többféle tervvel a tarsolyomban:-) Először is vízimadárszinkront is akartam végezni, másodszor a tározótól északra lévő, Debrecen határába eső szikeseken akartam téli énekeseket keresni.
Amíg a földúton (Cserepes dűlőn) ballagtam a gátőrház felé, még megvolt a reményem mindkét elképzelésemre.

Egy szép napkelte miatt azért meg kellett állnom:

A földön gomolygó füstöt persze nem a Nap tüze okozta, de szabad asszociációval még ezt is lehetne képzelni: ("Ég a napmelegtől a kopár szik sarja"). Melegem nem volt persze, de nem is fáztam, mert jól felöltöztem. Kb. mínusz 6 fok lehetett, itt a határban talán még hidegebb. 

A fagyott belvízen a kelő nap sugarai arany-vörös színekkel tükröződtek vissza:

Nos, a víztározót bejárva megállapíthattam, hogy az első tervem biztosan nem válik ma valóra.  A teljes tározó jég alatt volt, így vízimadarakkal nem is találkoztam.  Ráadásul szokatlanul nagy csend uralta a vidéket, míg a gáton ballagva a csatorna vizében egyszer csak egy sötét árnyat vettem észre. Vidra!!! Szerencsémre nem látott meg, szerencsétlenségemre viszont olyan gyenge fények voltak még csak, hogy eleinte egyetlen épkézláb képet sem sikerült róla készítenem. Ráadásul a naplemente fotózás közbeni kísérletezéskor használt alá-fölé exponálási lehetőséget elfelejtettem kikapcsolni, így egész sereg képem egyből használhatatlan volt:-( 

Lutra eközben időről időre lebukott a lékbe, majd kimászva a jégen rágcsált valamit. 

A gép lencséjén keresztül nem is láttam tisztán, hogy mit, de a kép nagyításakor már ki lehetett venni, hogy egy béka az áldozat:

 Míg a víz alatt haladt a vidra folyamatosan északi irányba a csatornában, én a szárazföldön igyekeztem utána. De csak addig, míg ki nem bukkant újra a vízből, ekkor én is mozdulatlanná próbáltam dermedni és csak a fényképezőgép exponálógombja mozdult újra meg újra. Ismét lebukás, ismét indulás. Közel egy félórán át játszott az idegeimmel a halak (és mint látjuk: békák) réme. A legbosszantóbb az volt, hogy a napfény lassan mindent beterített, csak a csatorna jegére vetett még mindig árnyékot a parti növényzet, így a vidra szinte sohasem került jó fénybe.

Amikor meg minden ideális lett volna, akkor meg elérte őkelme a csatornának azt a részét, amelyen már nem nagyon volt nyílt vízfelület, így hiába fotóztam volna, a sűrűben csak a nádszálak mozgása mutatta, hogy épp merre jár. Pedig kezdett volna alakulni a jó kép:

 

 Miután kelletlenül búcsút vettem a vidrától, ránéztem még a szikesekre is. Itt jó sok víz volt (félig fagyott állapotban), így sem téli kenderikével sem hósármánnyal nem bővült ma a fajlistám. Mégsem lehettem elégedetlen, hiszen fokozottan védett emlőssel azért nem mindennap találkozik az ember!
Hazafelé menet egy pár perces kitérőt tettem a Vértesi úton, ahol most sikerült az, ami legutóbb nem: 

Megörökítettem egy példányt az út szélén veszteglő egerészölyvek közül.

Ezüstlile a tározón

Fél hatkor ébredtem fel. Elég sötét volt még ahhoz, hogy esetleg egy lessátras fotózást is megkíséreljek. Odaraktam hát a jó kis NDK-s ponyvámat, ennek előnye, hogy bármilyen ferde talajon fel lehet állítani. (az összecsukható, profibb lesátram igényli a sík terepet...) A múltkor a TKM-tározó északi részén találkoztam két fotóssal és magam is meggyőződtem arról, hogy a tórendszernek ez a része is jó a limikolákra. Ide készültem. Kezdett ugyan lassan világosodni, de bíztam benne, hogy még be tudok sátrazni. Ám a gátőrház előtt ismét ott állt a kocsi, amivel a múltkor a fotósok jöttek. Tehát megint dolgoznak - bosszankodtam egy kicsit -, de nem akartam megzavarni őket, így inkább dél felé vettem az irányt. Később kiderült, hogy nem döntöttem rosszul. Ilyen szép napkeltében volt rögtön részem:

Később kisebb darucsapatok is feltűntek, jobbára délnyugat felől bukkantak fel és a közeli szántókon szálltak le. A repülési útvonalba én is beleestem, és alig lett egy kicsivel jobb fény, már fotózhattam is:

Magán a tározón kevés madár mozgott. Füstös cankók, négy havasi partfutó, sárszalonkák. Aztán egyszercsak észrevettem valami újat. Ezüstlile! Nemcsak a tározón, hanem a Tócó-völgyben is új faj! No, ezt valahogy meg kellene örökíteni - gondoltam, de a madár igen messzire volt. Az egyik gáton egészen meg tudtam közelíteni, de itt meg a növényzet takart be:

Egyszer-egyszer felrebbent a lile, de mindig a ugyanarra a tóra szállt vissza, így próbálkozhattam nyugodtan. Igyekeztem minél több képet készíteni (kétszáznál is többet), hátha lesz közte egy-két jó. A nagy távolság és a manuálfókuszos objektív is nehezítette a dolgomat, sőt volt amikor félellenfényben látszott csak a madár. Végül ezek a fotók sikerültek legjobban:

Ezt a képet pedig a birdingre is feltöltöttem. A lehetőségekhez képest nem sikerült olyan rosszul:

Nem tudom, hogy az északi részen a fotósok hogy boldogultak, mindenesetre én nem bántam meg, hogy dél felé indultam:-)

A halászsastól a szalonkacsőrig

Reggel, amikor a Városréten leraktam a kocsit, reméltem, hogy egy jó kis madaras nap virrad rám. És lőn! Alig szálltam ki, amikor hat daru húzott ki a Tócó-Kösely menti tározóról. Ezek itt éjszakáztak! - konstatáltam magamban a nagyszerű tényt. Közben a Nap is felkelt, nem is akárhogyan:

Amúgy elég hűvös volt, az első órám meglehetősen fázósra is sikeredett. A tavon, ahol a leskunyhóm áll, most tizenegy szürke gém és négy kócsag tanyázott. Az iszapos zátonyon azonban semmi nem volt (néhány barázdabillegetőt leszámítva.)

Körbejártam hát a tavakat, és elő is került nemsokára a hattyúpár, hat, már "anyányi" fiatallal. A nyolc madár alig fért bele egy képkockába, amikor fotózni próbáltam őket:

Visszakanyarodtam az iszapzátonyhoz, és immár egészen jó fényben szemlélődhettem, sőt: hideg sem volt már annyira. Hirtelen a semmiből hét havasi partfutó került elő és szedegetni kezdtek. Füstös és pajzsoscankók is előkerültek, meg vagy tíz sárszalonka is feltűnt. Egyszercsak a levegőben egy sötét madár jelent meg igen messziről. A távcsőbe pillantva nagyon megörültem: halászsas! A második adata innen, ráadásul az előző alkalommal (tavaly) ugyanitt sikerült lencsevégre kapnom a faj egy másik példányát!

Sajnos, közleebb nem jött, a partimadarak meg nem nagyon gyűltek. Ez a foltos nádiposzáta viszont nagyon mutatós volt, le "kellett" fotóznom:-)

Úgy döntöttem, hogy még annyi belefér az időbe, hogy autóval Mikepércs felől a gátőrházig menjek, és ránézzek a tározó északi tavaira is. Útközben a Tócó partján ez a furcsa fácán fogadott. (Nyilvánvalóan egy fiatalból felnőttkori tollruhába vedlő hím.)

Persze volt öreg kakas is, és mivel azt hiszem, a blogomban még nem szerepelt róla kép, most rögtön pótolom a hiányt.

A tározónál két fotós sráccal találkoztam. Az egyik sekély tónál fényképeztek, mint mondták, nyolc havasi- és egy sarlós partfutó is eléjük került. Bár valószínűsítették, hogy amikor kiszálltak a sátrukból, mindent felzavartak, de azért csak ránéztem az általuk említett tóra. Egy pár fotót mégis készíthettem, ezen a képen például egy jó kis vegyes csoport látható: A réce mögött pedig ott a sarlós parfutó is, ezt azonban már csak itthon,a válogatáskor vettem észre!

Fotózás közben inkább a sárszalonkákra koncentráltam. Bár elég távol voltak, egy érdekes dolgot sikerült megörökítenem. Gyakran azt hinnénk, hogy a madarak csőre valami kemény, merev testrész. Pedig a partimadarak (köztük a sárszalonkák) tudják hajlítani is a csőrhegyüket, ami különösen érzékeny szerszám! Ezt én tudtam, de látni (pláne megörökíteni) csak most sikerült először: