Nemcsak az szép, ami ritka...

A mai nappal kapcsolatban ez az örök igazság jutott az eszembe. Mivel a kerékpáromra lámpát kellene venni, a kocsiba meg üzemanyagot (és mindkét projekt már csak a következő fizetés után valósulhat meg), ezért gyalog jártam be a környékbeli élőhelyeket. A vasút gátjáról szemlélődve a Lapost is jó fényben vizsgálhattam. A gólyák közül a tojó most is a fészken ült, a párja pedig zsákmány után keresgélt:

Nem sokkal később, már a Gyékényesben jártam, amikor egy nagy kört is leírt a fejem fölött és így egy röpképet is készíthettem róla. Olyan közel jött, hogy bele sem fért a képbe, de ezzel a kivágással még érdekesebb lett a fotó.

A Gyékényest járva feltűntek a rovarok is. A közönséges acsa már neve után sem ritka szitakötő faj, de azért képre kívánkozott:

A szeles időben is fel-felhangzott a fülemülék csodálatos éneke. A kiülő madarak vagy árnyékban vagy takarásban voltak, de azért próbálkoztam a fotózással:

A Gyékényesben még mindig elég sok víz van, a remek fényekben egy tájképen is megörökítettem az élőhely mostani állapotát.

A szomszédos lucernaföldön átgyalogolva egyszer csak egy fecskefarkú lepke libben elém:

Ha van kedvünk lehajolni a közönségesebb fajokhoz, akkor még egy olyan gyakori növény is megmutatja bonyolult szépségét, mint a pitypang:

A Hidas-laposra átérve feltűntek a bíbicek is. Bár bíztam benne, hogy feltűnnek az első tövisszúró gébicsek is, de rájuk még várnom kell. (Hát még ha egyszer vörösfejű gébiccsel is összehozna sors, mint a napokban a Pest megyei madarászokat!)

De a gyakori fajok között is akadt még látnivaló- A kecskebékák például a Tócó patakban szívesen kiültek napozni:

Egy másik faj (tavibéka?) egyedei pedig aktív násztevékenységben voltak:-)

Talán ennek tudható be, hogy a napos, derült időben is elég hangosak voltak. A brekegésüket felerősítő hanghólyagjuk működését is sikerült megörökíteni:

A patak ezen szakaszán még a gólyahír is teljes pompájában mutatkozott:

Egyszer csak egy pár örvös galamb szállt le a közelemben, Miközben gyommagvakat eszegettek meg a vízből kortyolgattak, egész jól tudtam fényképezni a sárga színű boglárkák között sétáló egyik madarat:

Hazafelé már nem a vasúti töltésen mentem, mert ott a közmunkások egy jókora csapata kaszált éppen. Bízva   a gumicsizmámban, a Laposon akartam keresztülvágni, de mint utóbb kiderült, ez nem volt igazán jó ötlet. Bár ezt a sárga billegetőt még megfotózhattam...

... de ezután már nem volt több kellemes élményem. Egy idő után már olyan mély víz vett körül, hogy esélyem sem volt száraz lábbal visszakapaszkodni a töltésre. Miután az egyik csizmám úgyis megmerült, visszafordulni meg nem akartam, "feláldoztam" a másik csizmámat is. A szárazra érve aztán kiöntöttem a vizet a gumicsizmából, kicsavartam a zoknimat és lehúztam. Bár némileg így is cuppogva és fröcsögve caplattam hazáig, összességében megérte a mai túra. Mert tényleg sok szépet láttam...

Fakusz helyett billegető

Ha nem fakusz, akkor billegető! Mármint szintén hegyi. Ezen a télen nem volt jellemző a faj a Szikgáton, pedig tavaly több példány is telelt a területen. Ma viszont belefutottam egybe. Sajnos fotózni nem nagyon tudtam, ez a bizonyítékkép készült csak (bizonyítékképp:-)

A vízről felszállni egy szürke gémet, a Tócó partján pedig még egy magányos seregélyt is láttam. Lehet tanakodni, hogy ezek most áttelelők vagy korai érkezők voltak inkább?

Két havasi pityeren meg három erdei cankón kívül más érdekes nem is akadt itt. Mivel volt még egy kis időm, ezért délebbre is lesétáltam. Itt egy függőcinege fészekre bukkantam, ami csak ilyenkor tűnik fel, amikor lombjuk nélkül, csupaszon mutatkoznak a fák.: (Itt konkrétan nem is tudtam a faj fészkeléséről, pár száz méterrel délebbre, a Lovász-zugi tavaknál már igen.) 

A Vértesi úton parkoló autóhoz visszaballagva még akadtak látnivalók. Előbb egy balkáni fakopáncs jelent meg az út széli fa törzsén...

... majd egy egerészölyv adott témát. Sok van most belőlük, de azért elég félénkek, még autóból sem könnyű őket fotózni:

Az útszéli cserjéken pedig őszapók, meggyvágók, zöldikék, cinegék és verebek osztoztak, de persze a tengelicek sem maradhattak el. Egyikük bátorkodott portrét is állni, ezúttal ennyi sikeredett:

Ebéd után a családdal még a Vekeri tóra kirándultunk egyet. Míg a jég alatt lévő tavat körbejártuk (az úton persze sár volt inkább, csak hogy ne legyen kényelmes a túra...), sok süvöltőt, őszapót meg két harkályt is láttunk. A legnagyobb élményt azonban a ma előfordult legkisebb madár jelentette. 

Egy ökörszem, amely a tószegélyben keresgélt és a félellenfényben pár pillanatig hagyta is fényképezni magát:

Köd előttem, köd utánam...

Mivel a Tócó még most sincs befagyva, elhatároztam, hogy további szakaszait is végigjárom, telelő madarak után kutatva. És ha már tegnap működőképessé tettem a kerékpárt, most is ezt választottam. A Kishegyesi úttól (a Buk-gáttól) délre egy darabig egész jól lehetett haladni a letapadt hóban, majd sajnos rosszabb szakaszok következtek. Egy nemrég létesített zsilipes csatornánál például már elég kockázatos mutatványokkal jutottam csak túl, de végül sikerült... (Táskával a hátamon, kerékpárral a vállamon egyensúlyozni egy pár centiméter szélességű, és legalább két méter magas földháton nem volt túl bölcs dolog, de visszafordulni sem akartam. Viszont megfogadtam, hogy hazafelé más utat választok:-)

A vasútnál egy kisebb csatorna torkollik a Tócóba, a jeges, havas kompozíció pedig képre kívánkozott:

Akárcsak a Tócó itteni szakasza, amely a zúzmarás fákkal, a ködbe vesző horizonttal szintén szép látványt nyújtott:

Sajnos a köd miatt nem reménykedtem igazán jó madárfotó készítésében, sőt egészen idáig madarakkal sem találkoztam. Még a 4-es út előtt, de már a vasúton túl viszont már akadt látnivaló: egy nagy kócsag repült fel a vízről, aztán tovább is szállt délkelet felé. Átkeltem a 4-es úton, majd keresztülevickéltem a Szikgáton, ahol újabb ismerős madarak kerültek elém. A havasi pityer, a sárszalonka, majd az erdei cankó ezúttal mind egyedül mutatkozott, ráadásul csak egy-egy felrepülés erejéig, így az újabb felvételek elmaradtak. Mégis úgy döntöttem, hogy előveszem a táskából a fényképezőgépet és legalább a mindenütt repkedő egerészölyveket próbálom fotózni. És milyen jól tettem! Mert a következő pillanatban egy sárgásbarna színű, gémféle madár rebbent fel a Tócó itteni szakaszáról. Bölömbika! E fajnak Debrecenből - legalábbis a városnak erről a részéről - igencsak kevés adata van. Bár a köd és a borús idő nem segítette a felvételt, de a pillanat hangulatát azért sikerült megcsípnem:-)

Sajnos a jókedvem nem sokáig tartott. Fácánvadászat folyt ugyanis a közelben,  madarászat közben egy tucat puskás emberrel találkozni pedig köztudattan nem jelent sok jót... (Még egyetlen vadász látványa is mindig rossz érzéssel tölt el...) A lövések hangjára a szeméttelep valamennyi varja egyszerre kapott szárnyra, legalább ötezerre saccoltam a számukat. Szép kis tömeg volt, talán az alábbi képen is látszik, pedig a felvétel csupán a "massza" egy részéről készült :

A szeméttelep előtt a szepesi út (Sárga dűlő) irányába toltam tovább a kerékpáromat, ami nem volt könnyű művelet. A hóval fedett keréknyomok rendre beszakadtak alattam, áldottam is az eszemet, hogy a gumicsizmát és nem a bakancsot húztam fel induláskor... Ahol jobban be volt fagyva, ott meg csúszott a jég, így aztán jobbnak láttam elcsomagolni a fényképezőgépet. Pár pillanattal később sikerült is kerékpárostól elvágódnom, de mégis úgy fogtam fel, hogy szerencsém volt, mert a felszerelésem már biztonságban volt a táska mélyén. Kiérve a műútra, végre "nyeregbe" pattanhattam ám nem sokkal később mégis meg kellett állnom. A túloldalon ugyanis egy nagy őrgébicset vettem észre. Így aztán lekászálódva a kerékpárról, újra előbányásztam  a teleobjektívet meg a gépet, és már fotózhattam is:-) Itt Szepes környékén mindig akad telelő példánya a fajnak, de mostanában ritkábban került elém, így megörültem a vendégnek:

Rendes dolog volt az "őrnagygébicstől", hogy legalább pár kocka erejéig veszteg maradt. Néhány pillanat múlva aztán mégis továbbállt, akkor már nekem sem volt más választásom: elindultam hazafelé.

BÚÉK - azaz Blogomat Úgysem Érdemes Kihagyni!

Legalábbis remélem, lesznek követői az új esztendőben is. Én újév tiszteletére elővettem a régi kerékpáromat, kissé rendbe szedtem és két keréken vágtam neki a környéknek madarász élmények után kutatva. Nem terveztem hosszú utat, a Tócó köntösgáti szakaszát jártam be. Itt volt ismét egy erdei cankó (december 28-án már belefutottam kettőbe), meg két egerészölyv keringett a közelben. A vasútvonaltól nyugatra, a "hidas" laposon százával nyüzsögtek a fenyőrigók. Egyéb csemege híján a vadrózsa terméseivel, azaz csipkebogyóval tömték magukat. (Hiába, kell a C-vitamin nekik is!) A Gyékényesben ezúttal nem nagyon mozogtak a madarak, az élénk szél miatt pedig a komolyabb makrofelvételek készítéséről is le kellett mondanom. Pedig a zúzmara nem volt rossz téma, egy mácsonyát azért megörökítettem:

A tél egyik legszebb tulajdonsága, hogy azokat a tájakat is képes megszépíteni, amit az emberi tevékenység egyébként már meglehetősen elcsúfított. Íme, ilyen szép is lehet a Tócó, amit sokan csak egyszerű szennyvízcsatornának tartanak...

Közvetlenül a Bartók Béla úti híd alatt még egy erdei cankót figyeltem meg, aztán elindultam hazafelé. A hideg ellenszél nem volt túl kellemes, mégis nosztalgiáztam is kissé kerékpározás közben, hiszen jó pár éve már, hogy nem használtam ezt a terepen egyébként igen praktikus közlekedési eszközt. Ennek nem is annyira a lustaság, mint inkább az időhiány az oka, de az üzemanyagáraknak köszönhetően egyre gyakrabban veszem majd igénybe ismét a biciklimet...

Még egyszer Boldog Újévet minden kedves olvasómnak!

Réti cankók és bakcsó

Ha az embernek piacra és postára kell mennie, akkor azért elkanyarodik egy rövid madarászatra is. Tudom, ez nem mindenkinek ilyen logikus következtetés, de ha a posta később nyit, az ember meg korábban elindul, akkor már érthető a fenti okfejtés. Nálam meg - véletlenül:-) - még a fényképezőgép is ott lapult a táskában...

A vízálláson a sirályok a szokásos két fajból tevődtek össze, azok is hamar felrepültek. Volt azonban öt gólyatöcs, három böjti réce és egy kis lile is. Újdonságot jelentett viszont két réti cankó feltűnése. (Idén még nem találkoztam velük.)

       

Rövid szemlélődés után már indultam is visszafelé. A Tócóban volt két erdei cankó is, de rövidesen valami más kötötte le a figyelmemet: A patak jobb partján az ágak között ugyanis egy bakcsó pihent, nem is túl távol tőlem. Valószínűleg nagyon bízott abban, hogy ha mozdulatlanná dermed, akkor nem is veszem észre.

 Ezzel a taktikával viszont csak megkönnyítette a dolgomat:-)

Hollók Debrecenben!

Közeleg a hóvége. Ez mostanában azt is jelenti, hogy ilyenkorra elfogy a kosztpénz és már tankolni sem nagyon futja miből. Így bár nagyon terveztem egy újabb mikepércsi-sárándi kirándulást - a TKM-tározó északi medencéinek felderítését tűzve ki célul - végül mégis egy közelebbi helyet választottam. Mivel tegnap heringsirályokat és szerecsensirályt is láttak a szeméttelep környékén, így újra a hulladéklerakó felé vettem az irányt. (Nemcsak a pénznek, hanem a madarászatnak sincs szaga. A madarásznak már lehet, ha túl sokat tartózkodik szennyvízülepítők és szemétlerakók környékén. Erről különösen a sertéstrágya szikkasztókra besátrazott fotósok tudnának mesélni...)

A reggeli köd hamar felszállt, és a szokásos helyen vártam a sirályokat, de hiába. Viharsirályokon és dankákon kívül nem láttam mást, ezkeet a gyakori fajokat sem túl nagy mennyiségben. A vízre nem is szállt le, csak vagy 100 példány. (Később néhány ezres csapatuk a szeméthegy felett, illetve pár százas seregük a szántókon mutatkozott, de ritkaságot ekkor sem fedeztem fel köztük.) A vízállás mellett ezt a barázdabillegetőt sikerült csupán "felképelni":

Viszont a tócsa távolabbi sarkán hat cankó táplálkozott. Erdei cankóknak néztem őket, de túl messze voltak, így elhatároztam, hogy megkerülöm a vízállást, és közelebbről is szemügyre veszem őket. A Tócóban is volt két erdei cankó, a parton meg énekes rigót fedeztem fel. A fák közül meg barátposzátát hallottam énekelni! Közben egy cigánycsuk szinte kért, hogy fotózzam:

A szeméthegy fölött már több sirály repkedett, meg egy varjúféle. Utóbbira először ügyet sem vetettem, míg meg nem szólalt. Ekkor rögtön nyilvánvaló lett, hogy kiféle az illető: Egy holló! Gyorsan dokumentálni próbáltam a Debrecenben riktán látható madarat. Bár a képek nem túl jól sikerültek, ezen is látszik az ék alakú farok és a vaskos csőr:

Itt pedig a viszonylag széles szárny is nyilvánvaló:

Míg megörökíteni próbáltam a hollót - közben reménykedve, hogy nem merül le az akkumulátor, aminek a cseréjére most nem is gondolhattam, pedig a tölöttséget jelző ikon már erősen villogott - nem vettem észre, hogy a madár nem egyedül van. Csak amikor elhúzott keleti irányba, akkor pillantottam meg egy másik, hasonló méretű és formájú madarat. Itt a kép is. Így aztán két hollót regisztrálhattam a mai napon, aki a másikat mégis valami nagyra nőtt vetési varjúnak határozná, az jelezze felém a tévedésemet!

Aztán persze a cakók is erdeinek bizonyultak, így ma nyolc példányt sikerült itt számolnom a fajból. Közben északi irányba előbb egy hatvan, majd egy hetven példányos nagy lilik csapat is áthúzott felettem. Hazafelé még a Kunhalom utcai Tócó szakasznál megálltam. Itt házi verebek strandoltak és ittak. A remek fényben őket is lencsevégre kellett kapni:

Tükröm, tükröm...

Az alábbi képen a hím ugyanúgy stíröli a tojót, akárcsak nálunk, embereknél szokás az a strandon. 

(És másutt is...)

Az utolsó hó jogán...

Reggel fél hétkor még az volt a tervem, hogy felderítem a szepesi határt (ezúttal Mikepércs felől közelítve) hósármányokat keresve. Aztán kiálltam a garázsból és megláttam, hogy kb. 5-6 centis friss hó fed mindent. Változtatni kellett az erdeti elképzelésemen, mert félő volt, hogy a behavazott mikepércsi téeszúton vagy felakadok egy kátyúban vagy olyan sokat kell gyalogolnom majd, hogy az nem fér bele a mai (fél) délelőttbe. (Az a variáció, hogy esetleg már el lehet takarítva a hó, fel sem merült bennem:-)

Így aztán a kocsit letettem a Köntösgátsoron és gyalog jártam végig a Tócó egy szakaszát, az itteni legelőt és a Gyékényest. Madarakból a felhozatal elég gyér volt: egerészölyv, zöldikék, meggyvágók, cinegék, tengelicek...

Ráadásul hó és havas eső váltakozva próbálta benedvesíteni a távcső és a fényképező lencséit, így még fotózni is alig tudtam...

Valamit azért igyekeztem így is megörökíteni a téli tájból. Ki tudja, lehet, hogy már a fehér évszak utolsó nekiveselkedésének lehettem ma tanúja?

Fényképeztem...

...egy behavazott mácsonyát:

... téli csendéletet a Gyékényesben:

... és egy szép csipkebogyót!

Ilyenkor még az antropogén környezetben

kevésbé mutatós Tócó patak is szebb arcát fordítja felénk:

(Amig a patak partján a kocsihoz ballagtam visszafelé, még egy erdei cankót is sikerült felfedeznem.)

Havasi pityer

Ma reggel csak egy gyors kiruccanásra volt időm. Megálltam autóval a Vértesi úti híd mellett és vártam, hogy majd csak bejön valami az objektív elé. Nem jött... Mindössze a túlsó parti fán ücsörgő havasi pityert sikerült megörökítenem. Sajnos, kissé messze volt...

Az első barázdabillegető!

Az előzményekhez tartozik, hogy mivel ma reggel kicsivel több időm volt (másfél óra a szokásos 30-40 perc helyett) ezért gondoltam, hogy meglátogatom a szepesi határt. A Sárga dűlő végén egy darabig még voltak is nyomok a hóban, később azonban semmi... A járatlan úton nem is mertem továbbautózni. A szikesek pedig még innen messze voltak. Mégsem a lustaság ösztökélt arra, hogy az autóban maradjak, hanem az a borjú nagyságú kutya, amely szabadon kóborogva acsarkodott rám. Így aztán gyors tolatás, versenyrükverc a "vadborjúval" és vissza a Szepes tábláig. Itt támadt egy újabb gondolatom, ami majdnem olyan "nyerő" lett, mint az első...

A Lovász zugi tavak melletti dűlőn akartam eljutni a Tócó Vértesi úti szakaszáig. (Csak hogy ne kerüljek olyan nagyot...) A havas úton az elején még könnyen haladtam, a végén azonban már csak a gondviselésen múlt, hogy nem akadtam el... Végül azonban csak eljutottam a "Tócókanyarig", és megérte, már a látvány miatt is.

A Nap hol kisütött, hol elbújt. Gyalogoltam felfelé a parton és közben próbáltam lencsevégre kapni a látnivalókat. Az elmaradhatatlan erdei cankók közül most is találkoztam vagy hárommal.

Ahol a múltkor a fekete harkály lepett meg, most egy zöld küllő hím fogadott. Nem túl gyakran kerül elém, fényképeznem meg még sohasem sikerült. Így ennek a távoli képnek is örülök:

A fenyőrigók le- lemerészkedtek a vízhez inni...
... no meg vagy 10 havasi pityer. (Őket már nehezebb fotózni, nem is sikerült ma.)Volt viszont ma egy váratlan vendég is! Nekem idén az első barázdabillegető:
Visszafelé gyalogolva a betonplatóról készítettem pár képet a környékről. Közben tűnt fel ez az őzbak, amely szintén képre kívánkozott...
Majd vagy háromszáz példány énekesmadár tűnt fel. Kenderikék serege volt, ennyit én még nem láttam a Tócóvölgyben!!! (Társult hozzájuk néhány mezei veréb is, a közelben meg nádi sármányok időztek.) Egy kép a felrebbenő csapat egy szeletéről:
Ez meg egy magányos kenderikéről: (A Nap már nem sütött úgy, ahogy kellett volna:-(