A gyűrűk ura

Ma délelőtt a lányokkal kilátogattunk a Botanikuskertbe. A Nemzetközi Madármegfigyelő Nap kapcsán gyűrűzőbemutató is színesítette a hétvégi programokat. A gyűrűk ura ma Dr. Juhász Lajos volt. A gyerekek számára mindig nagy élményt jelent, ha ilyen távolságról találkozhatnak madarakkal. Így közelebbi ismeretségbe kerülhettek

a csuszkával, 

 a széncinegével,

 a vörösbeggyel,

 a kék cinegével

 és a fekete rigóval is.

A kézben tartott madarakról sok érdekeset is megtudhattak a jelen lévők.
Csuszkák esetében például így könnyű a nemek határozása. 

(A kép bal oldalán hím, a jobb oldalán pedig tojó madár)

A programon részt vevők láthatóan nagy érdeklődést tanúsítottak a madarak iránt, ami különösen a gyerekek miatt örömteli. Köszönet a szervezőknek, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Hajdú-Bihari Csoportjának, a programnak helyet adó Botanikuskertnek és persze "a gyűrűk urának".

(Legközelebb el kell vinnem a madarász sulis gyerekeket is!)

Vendégek és állandók

Ma délelőtt a családdal ellátogattunk a botanikuskertbe. Nem volt túl nagy madármozgás, de azért sikerült rábukkanni egy közép fakopáncsra:

Ezúttal még nála is érdekesebb volt azonban egy léprigó, amely - tőle szokatlan módon - nem a fakoronában, hanem egészen "földközelben" tartózkodott és így közelebbi felvételek is készülhettek róla. Bevallom, gondolkodóba ejtett, hogy nem-e áttelelő énekes rigóval van dolgom, hangot ugyanis nem adott a madár. 

De a pofa mintázata, a hosszabb fark, a hason lévő pettyezés alakja mind a léprigóra jellemző volt, így ezúttal ismét a téli vendégről készíthettem képeket:

Később ebéd után anyósoméknál még szánkóztunk is a gyerekekkel. Az utcában jobbára csak cinegék mozogtak, sikerült egy kék..

.. és egy széncinegét is lencsevégre kapnom:

Látogatás a Botanikuskertben

Az ősz szünetben Dorka és Blanka lányaimmal a Botanikuskertben tettünk egy sétát. Jó madármozgás volt, a nap is sütött, úgyhogy érdemes volt a fényképezőgépet is használni. A tó mellett például csízek mozogtak:

Néhány napja Bocskaikertben is láttam csízeket, itt most a tó vize vonzotta őket, mert a kert többi részén nem találkoztunk velük:

A harkályok persze mindig előkerülnek itt is. Ez a nagy fakopáncs a környezetével (jelen esetben ezzel a hatalmas nyárfával és a belőle faragott odúval együtt érdekesebb volt, mint egy szuperközeli zoomos fotó.

Ez a közép fakopáncs felvétel azonban már tényleg csak dokumentum-jellegű. Mivel azért jóval ritkábban kerül szem elé, ezen a fotón meg látszanak a főbb bélyegek (piros sapka, halvány csíkozás, jellegzetes bajuszsáv), ezért  helyet kapott a mai kollekcióban:

Közelebbről fotózható, így mutatósabb, de számomra teljesen  ismeretlen volt az alábbi növény. A botanikuskert kerítésére felfutó indáival, piros, szőrös termésével nem tudtam hova tenni. Szerencsére azóta már okosabb vagyok (köszönet Takács Gézának:-), így elárulhatom, hogy kabakpityóka a növény magyar neve. A Természet folyóirat 1938. évi számában ezt találtam róla: "A kertekben előde volt a földitök, amelynek két faja is honos Európában, a kétlaki-földitök (Bryonia dioica), apró vörös bogyókkal és a fehér-földitök (Bryonia alba), fekete bogyókkal, fehér répagyökérrel. Ezeket régóta ültetik a kertekben sövények mellé, ahol száruk kacsokkal kapaszkodik a sövényre. Az ember azonban keresi az új, az idegen dolgot, ezért fordult a kertészek figyelme a földitök kínai rokonsága, a kabakpityóka (Thladiantha) nemzetség fajai felé; ezek közül különösen a vörös kabakpityóka (Thladiantha dubia) keltett feltűnést gyéren bozontos, hosszúkás, négy-öt centiméter hosszú, két-három centiméter vastag, éretlenül sötét-, majdnem feketészöld, éretten pompás sötétvörös termésével. A növény újabban a kertekben hamarosan el is terjedt, mert a falaknak, kerítéseknek, sövényeknek valóban szép dísze, azonkívül könnyen szaporítható akár magról, akár gumószerű gyökerével, amelyről a magyarban a »pityóka« nevet kapta.