A gerinctelenek világa

A mai ökológia szakkör célja az erdőszéli kis vízállások gerinctelen állatvilágának vizsgálata és vízminták gyűjtése volt. Közben persze figyeltünk a szárazra is. A nagy csalán levelein a nappali pávaszem hernyói nyüzsögtek. (A szép lepke lárváinak ugyanis ez a tápnövénye.)

Ez a légivadász igazán mutatós, ha közelről megfigyeljük (és ugyancsak fotogén!)

A vizeket vizsgálva ez az álkérész-lárva volt talán a leggyakoribb. (A keringőbogarakon és a hanyattúszó poloskákon kívül) (Aki tudja, hogy ez melyik faj, segítsen!)

Itt az árvaszúnyog lárvája:

Egy még pontosabb határozásra váról lepkefaj:

És a skorpiólégy hímje, amelyik elég fantasztikus kinézetű rovarfaj:

Szatmár-beregi pillanatok

Négy napot tölthettünk Tivadaron az Erdei Iskola programunk keretében. A számtalan élmény közül itt és most az út során és a helyszínen látott természeti szépségekből mutatok be néhányat.

Egy szitakötő faj a túristvándi vízimalom hídján.

Csendélet Tiszakóródon:

A Túr-bukó ugyanott:

Egy látogató a táborhelyen (zöld varangy):

Egy tajtékoskabóca faj alkotása (talán az égerfa-kabóca műve):

A tivadari Tisza-part:

Egy keresztespók munka közben:

Naplemente előtérben a pókkal, háttérben a Tiszával:

Margitvirág:

Tivadari naplemente:

Csarodai csendélet:

Fekete gólya a Tócóban

Miután mostanában a Lovász-zugi tavakhoz történő kiruccanás nem sok eredménnyel szolgált, újra a Gyékényeshez ugrottam ki. Olyan jó hely lenne például egy karmazsinpirók vagy egy karvalyposzáta számára - ha az említett fajok olvasnák a blogomat, akkor bizonyára könnyebb dolgom lenne:-))

Kezdetnek egy mezei poszáta énekelt a Kunhalom utca mellett egy bokron. (A Laposon). A Gyékényes felé ballagva pedig egy közönséges acsa került elém. Nem sokkal később meg egy őz rohant át előttem. Itt még nemigen volt adata a fajnak, így hát ez is érdekesnek mondható. Exponálni persze már nem volt időm, hamar eltűnt a sűrűben a vad. Jó lenne madarat is fényképezni, gondoltam, de erre még várnom kellett. Énekes nádiposzáták, fülemülék ugyan szóltak, de fotótávolságra nem nagyon akartak jönni. Vártam, vártam, de az idő vészesen fogyott, a lábamról pedig már untam seperni a kullancsokat, így aztán elindultam vissza a kocsihoz, amit a Tócó partján hagytam. A teleobjektív azonban még fenn volt, így aztán a vízhez inni sétáló örvös galambot is megörökíthettem.
Sőt, füsti fecskék fürödtek - repülés közben le- lecsapva a vízre - aminek lefényképezésére nem sok esélyem volt. (Épp elkapni az élességet, a kompozíciót, meg a félárnyékos helyen még vagy kétezredet is tudjak exponálni...) Így csak a fürdés után a rutinpálya kerítésén szárítkózó madarakkal próbálkoztam, amikor hirtelen sötét és nagy testű madár repült be fölém. FEKETE GÓLYA!!! Szerencsére most sikerült exponálnom is!

Április 21-én egy fekete gólyát már látott a Tócóvölgy állomás melletti gyepen álldogállni Polonkai László, a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársa. Már az is szenzációszámba ment, hogy a félénk, emberkerülő madár a viszonylag forgalmas területen leszállva mutatkozott. No, ez a példány (vagy lehet, hogy ugyanaz, mint az áprilisi?) sem sokat zavartatta magát. Miután átrepült felettem, rövid időre leszállt a Tócó patak medrébe. Mégis nagynak ítélhette azonban a zavarást, mert csakhamar felszállt és továbbkörözött dél felé.
Míg a fekete gólyát követtem távcsővel, egy énekes nádiposzáta is közelebb merészkedett hozzám:
Még megálltam a Tócóvölgy állomásnál, ahol végigpásztáztam a két Lapost, nem bukkan-e fel újra a fekete gólya. De sajnos, még egyszer nem volt szerencsém... Csupán a vasúti töltés melletti nádasban énekelt egy nádirigó, az állomás tetején meg nyugodtan sütkéreztek a házi verebek . Ideje volt hát nekem is indulni...