Még mindig hattyúk

Ma reggel a Lovász-zugi tavakra pillantottam rá. Míg a keleti gáton ballagtam, a reptér melletti Tócó-szakaszról négy bakcsót, egy vörös gémet és egy szürke gémet is sikerült felriasztanom. A tórendszer utolsó medencéjén csörgő és böjti récék mellett vagy harminc kis vöcsök is mutatkozott. A legérdekesebb mégis a három bütykös hattyú megpillantása volt. Ezen a képen "fej nélkül":

 Itt már mutatósabbak:

Úgy tűnik, hogy legalábbis nyár végi kóborlásain ez az erőteljesen terjeszkedő madárfaj immár Debrecenben is mind gyakrabban mutatkozik. Érdemes azért mindig rájuk nézni, nehogy egyszer elsikkadjunk valamelyik ritkább rokona fölött (énekes vagy kis hattyú adat nem lenne rossz Debrecenből:-)

Szenzációk nélkül

Ma délután a Lovász-zugi tavakat derítettem fel. Tavaly ilyenkor számos limikolával örvendeztetett meg az ülepítő területe, most viszont ilyesmire aligha számíthattam. Nem is tévedtem: a tavak közül az utolsó kettő nincs benádasosva, ezeken viszont nem nagyon vannak zátonyok és iszappadok, amiket a partimadarak kedvelnek. Ráadásul olyan sok belvíz, tócsa, időszakos vízállás van most mindenütt az országban, hogy aligha lenne unikális vonzerő számukra a Lovász-zugi tórendszer. Egy sáfránylepkébe belebotlok útközben, e fajt ritkán látom leszállva, gyorsan kihasználom hát a pillanatot: (Ha valaki pontosabban határozná a fajt, akkor segítsen bátran! Én először simán citromlepkének gondoltam...)

A tavak szinte unalmasak: néhány tőkés réce, pár szárcsa, meg egy vízityúk jelent csak némi életet. Az ezután észlelt feketenyakú vöcsök már kifejezetten "jó fajként" kerül feljegyzésre a madarásznaplóba. Az alig két méterre lévő nádasban viszont valami mozgolódik. Foltos nádiposzáta! Nem nagyon törődik velem, így amikor újra "napvilágra kerül", próbálom megörökíteni a nádi énekest. 

Utólag kiderül, a kósza próbálkozásból elég tűrhető kép lett:

Egy fiatal tövisszúró gébics már jóval távolabbra várt csak be. Mivel nem tülekedtek az objektív elé a madarak, ezért ő is befért ma a kínálatba:

Közben már késő délután lett. A szeméttelep légvonalban nincs messze, ami azt jelenti, hogy szerencsés esetben az odavezető dűlőúton 5-6 perc alatt átérnék, így még jó fényben ránézhetnék a sirályokra is. Meg is próbálom, de csak lépésben haladva tudom kerülgetni a pocsolyákat, végül alig 150 méterre a "céltól" akkora sártenger kerül elém, hogy nem tudok továbbmenni. Nem kockáztathatom, hogy itt leragadjak, még a megfordulás is nehézkes. Az offroad kitérő közel félórámba kerül, így inkább hazafelé veszem az irányt, és nem indulok el a városon keresztül a Vértesi útra. Majd legközelebb...

Billegetők, cankók

Ismét a Lovász-zugi tavakat vettem célba. (Ez fért bele reggel az időmbe.) Hiába meresztettem azonban a szemem, a tározón szinte semmi sem mutatkozott. Vagy a kaja fogyott el, vagy a limikolák találnak maguknak jobb helyet - nem tudom. Most is csak barázdabillegetők mozogtak a területen. Néhány példány a közeli bodzafán tollászkodott. Most hát ők lettek fotótémák.

És még egy:

A szeméttelep melletti Tócó-szakaszon, a keleti ágon meg erdei cankók jelentettek némi izgalmat. Őket is próbáltam fényképezni, de inkább csak úgy rutinból. Ennyi sikeredett: (A lest itt is a kocsi jelentette...)

Hétvégi sirályhatározás

Péntek kora délután munka után és ovi előtt volt még egy kis időm. Ezúttal a szeméttelep felé vettem az irányt. Szépen gyűlnek a sirályok, köztük sok "nagy" is. Fotóztam hát rendesen, teleszkóp amúgy sem volt nálam, így viszont megmaradt a felvételek, amiket utólag is lehet silabizálgatni. Gyanús volt, hogy nemcsak sztyeppi, hanem sárgalábú sirályok is kerültek elém, később a sirályhatározásban sokkal járatosabb személy is megerősített ebben. (Köszönet Daróczi Szilárdnak!) Sőt: gyakorlatilag minden fotómon Larus michahellis látható! Ezen magam is meglepődtem, de a tények azok tények.

Ennek a fiatalnak is jól látszik a gonysa (a csőr alsó részén lévő "kinövés"). Ez jó bélyeg, hogy elkülönítsük a cachinnans faj fiatal egyedeitől.

Sikerült egész csapatnyi "nagy" sirály lencsevégre kapnom. Szilárd megerősített abban, hogy ezek is mind a michahellis fajhoz tartoznak. (Nekem a bal felső sarokban lévő volt gyanús a kerekebb fejforma és a világosabb fej miatt. Szilárd azonban meggyőzött, hogy ez is sárgalábú.)

Röpkép és háttanulmány:

Körben dankák, a kép középső mezőjében egy fiatal és egy öregebb sárgalábú sirály:

És egy kivágás, amin jobban látszik a csőrmintázat:

Végül az ülepítőre is ránéztem, de limikolák most sem voltak: Ez a szürkegém viszont megörökítésre került:

Élő füst

Ez jutott eszembe, mikor ma reggel a Lovász-zugi tavak partján állva a távolban ezt a felhőt megpillantottam. Mint valami nagy füst, úgy gomolygott a levegőben. Persze seregélyek produkálták a nem mindennapi látványt. Mindig ámulatba ejtenek, hogy miképpen képesek egyszerre fordulni akár több ezren is. Azért közelebbről sem csúnya madarak. Egy kisebb csapatot a kocsi ablakából kaphattam lencsevégre.
Igaz, össze sem vethető a téli tollazatuk a nászruhával, de azért ez sem nevezhető közönséges öltözéknek. Madárfestők tudnának bizonyára arról beszélni, hogy milyen részletgazdag is egy ilyen "nyugalmi" ruhás seregélytollazat.

A fehér pettyeket a madarak hasán mindenki ismeri. De ki látta már a seregélyek hátát ilyenkor? Pedig érdemes közelebbről megnézni! Íme:

Érdekes módon partimadarak nem nagyon voltak. Egyetlen pajzsoscankó sem mutatkozott, réti cankóból is csupán egyetlenegyet találtam.
Két erdei cankó társaságában egy havasi partfutó azért előkerült. Nem is mutatnak rosszul így együtt:

Elég messzire voltak, de a havasi partfutóról sikerült egy kissé közelebbi képet is készítenem. Ennek sincs igazi fekete hasfoltja, de a mintázata mégiscsak segít a határozásban:

Délutáni kiruccanás

Ma délután a Lovász-zugi tavakat kerestem fel. Bíztam benne, hogy a partimadarak most sem fognak hiányozni, és nem is kellett csalódnom. Rögtön sikerült egy parti lilét találnom: A közelében egy kis lile is mozgott, így jól össze lehetette vetni a két faj közötti különbséget. A nagyobb termetű, gömbölyűbb parti liléhez képest a karcsúbb kis lile hosszabb lába is azonnal feltűnő:
Időnként kisebb csapat réti cankó repült át fölöttem. Bár a limikolákhoz hasonló kisebb termetű madarakról röpképet csak igazán gyors autofókusszal bíró gépekkel lehet készíteni, időnként szívesen próbálkozom a lehetetlennel:-))

Már-már azt hittem, hogy a rétieken kívül csak pajzsoscankókat találok, amikor sikerült felfedeznem valami "újat". Fiatal tollruhás sarlós partfutó! Ezen a képen még aránylag közelről láttam, később még komoly fejtörést okozott , amikor egy másik példánnyal réti, illetve pajzsos cankók között mozgott.

Előbbiekkel kb. azonos méretű, a pajzsosoknál viszont jóval kisebb termetű madár. Az alábbi képen jól látszanak azért a fő bélyegek, így végül mégiscsak sikerült eldönteni, hogy nem valami nagy ritkaságról van szó. (Bár ez a faj sem túl gyakori, legalábbis Debrecenen belül nem sok adata van még.)

Ezek a fiatalok

A Lovász-zugi tavak képe némileg megváltozott az előző napi esőzések hatására. Az utak ugyan nem sárosak most sem, de a vízszint emelkedett és eltűntek azok a zátonyok, ahová a gólyatöcsök a fészküket építették. Elpusztultak vagy már kikeltek a fiókák? Ez csak további megfigyelésekkel lehet kideríteni. (Három pár gólyatöcs került elém most csak, az egyik pár hangosan riasztott is, ebből arra lehet következtetni, hogy nem hiúsult meg teljesen a költésük.)

Most a vízről felrebbenő tőkés récék jelentettek némi fotós élményt: Az egyik nádon "vendég" tartózkodott. Egy fiatal cigánycsuk. Neki nem ez az igazi élőhelye, de a közelben kelhetett ki, és valószínűleg most ismerkedik csak a környékkel.

Bezzeg az alábbi, kissé csapzott külsejű függőcinege már igazán otthon érezheti magát. Épp egy nagy keresztes pókra talált, de nem ette meg, hanem fiókáját etette meg vele.

A kicsi nem sokkal távolabb várta a reggelit. Testvérét nem láttam, szólni sem hallottam másik fiatalt. Elég jó kondícióban is volt ez a függőcinege-utód, így lehet, hogy vetélytárs híján az öregek minden kaját csak neki hordanak.

Gulipánok

Újabb kiruccanás az ülepítőhöz. (Lovász-zug) Ezúttal egy gulipán párra találtam. Bár a félellenfény elég zavaró volt, így is aránylag közelről fotózhattam őket. (Mellettük a piroslábú cankó jól mutatja a méretbeli különbséget is)

Érdekes, hogy két parti lilén kívül idén májusban semmilyen "ritkább" limikola nem került még itt elő. Pedig olyan szárazság van, hogy azt hinné az ember, még inkább itt összpontosulnak a partimadarak. A partfutók és társaik helyett most csak a szárcsafiókák jelentettek némi fotótémát.

Egy kis csapat sarlósfecske is megjelent az égen. Jó lenne egyszer egy "igazi" képet is készíteni erről a gyors röptű madárról, egyelőre azonban csak ilyen képre futotta: (Manuális fókusszal talán elmegy - szupergyors autófókuszom meg úgysem lesz mostanában:-(()

Szemétteleptől az ülepítőig

Régen jártam a szeméttelepnél... A vízálláson, ahol korábban a sirályok gyülekeztek szívesen, most már talán partimadarak időzhetnek - gondoltam. Ideje volt hát meglátogatni a helyet. A nagyobb termetű sirályok most már nagyobb számban vannak jelen. Ottjártamkor csak sztyeppi sirályok kerültek elém a dankákon kívül. Mint ez az imm. példány itt. A vízállás gyakorlatilag kiszáradt, ráadául egy munkagép is dolgozott rajta. Valószínűleg itt nyitják a lerakó új ütemét. Szóval itt ne keressek most limikolákat, pláne citrombillegetőt. (Titkon ebben is reménykedtem:-)
Az elmaradhatatlan réti cankók persze most is fel- feltűnnek. Még a Tócó itteni szakaszából is rendre felrepültek. Ez a példány viszonylag közelre bevárt, így bár sok képem van már a fajról, most is exponálnom kellett...
A Tócó keleti ága mellett a Lovász-zugi tavakog autózom. Rettenetes a por, eső még most sem volt. Rozsdás csuk is üldögél az út szélén, de fényképezni nem tudom. Ahogy azt a világosbarna bundás emlősállatot sem, amely előttem rohan át a gáton. Csak egy pillanatig látom, de az összbenyomás alapján molnárgörény lehetett! Innen még nemigen volt adata a fajnak. A "zátonyokon" pedig billegetőcankó és az elmaradhatatlan pajzsosok jelentenek fotótémát.

Érdekes, hogy nászruhás hímekkel nem találkoztam még az idén, pedig ilyen távolságról igencsak mutatnának... Addig is, míg szerencsém lesz, itt van két tojó:-)

Az egyszerűség szépsége

A tojó barnásabb tollazatával

Ez jutott eszembe ma, amikor reggel újra a gólyatöcsök felé vettem az irányt. A Lovász-zugi tavak mentén autóból fotózhattam a két madarat. Mitől is szépek? Mindössze három, legnagyobb jóindulattal is csak négy szín fedezhető fel rajtuk. A fekete/barna-fehér tollazat és a piros láb. De a madarak kecsessége, a reggeli fényben megcsillanó szemek, a víz kékje és a békanyál zöldje még itt, ebben a nem túl esztétikus környezetben is teremtett valami csodát. Ez megért ma is egy kis kitérőt!

A hím teljes nászruhában

Gólyatöcsök, gulipánok

Pénteken, ha az ember hamarabb el tud jönni a munkahelyéről, de az óvodában még alszanak a gyerekek, akkor nagy a csábítás egy kis madarászatra. Én pedig engedtem is neki...

A Lovász-zugi tavakhoz megyek, félután fél három, kezd jó fény lenni. Körbe járom a tavakat, 20 perc múlva legalább tizenöt, jó félcentis kullancsot szedek le a nadrágomról... Nem túl biztató. Az utolsó két medencén - ahol tulajdonképpen nyílt vízállás van - azonban egy réti cankó fogad. A látványa nem túl szép, köszönhetően a fékezett habzású mosópor zacskójának, amin ácsorog... A közelben egy magányos pajzsoscankó is táplálkozott, kocsiból egész tűrhető kép készült róla:
Nem messze pedig egy pár gólyatöcs álldogált. Bár már jópárszor összehozott velük a madarász- és fotós szerencse, számomra megunhatatlan szépségű madarak:

Az utolsó tavon még egy pár gulipánra is bukkantam, sajnos őket már csak erős ellenfényben tudtam megörökíteni. Talán majd legközelebb...