Nézzünk lefelé is...

A címben szereplő bölcsességet már két napja is megállapítottam. Most is úgy gondoltam, érdemes lesz a Tócóvölgy növényeit szemügyre venni. A Gyékényesben azért egy szarka úgy döntött, hogy ő bizony szerepelni akar a mai naplóbejegyzésemben. Nem akartam csalódást okozni neki:

Az viszont már kifejezetten örömteli felfedezés volt, hogy az öldöklő aszat (Cirsium furiens) 11 példányát itt is megtaláltam. Aztán a "régi" termőhelyén, meg a Másik laposon is leltem jó pár tövet ebből a védett növényből. A levele árulkodik, hogy miért is hívják öldöklőnek, latinul meg haragosnak ezt az aszatfajt:
Sajnos virágzó példányt még nem találtam, ám ez a szamárkóró képre kívánkozott. Ugyan nem védett és nem is ritka, mégis hordoz (nem is kevés) esztétikumot...

Aztán persze a szamárkenyérre is koncentráltam. Legalább 45 tövet leltem belőle a múltkori helyen, ami nekem legalábbis igencsak rendkívüli. Nem tudtam megállni, hogy újabb fotókat készítsek.

Szamárkenyér és méhészbogár

Mivel szerelőnél van a kocsi, kénytelen voltam egy közeli helyet kiszemelni madarász- és fotóstúrám célpontjául. A Tócóvölgy állomás környéke mindig jó választás, most sem kellett csalódnom. Bár még alig múlt 5 óra , a hőség máris "tapintható". A vasúti töltésen ballagok, innen jó fényben szemlélhetem a Peselő lapos élővilágát. A sínről egy hantmadár rebben fel, amott vörös vércse szitál, majd a töltés oldalából furcsa hangokat hallok. Hamarosan a hang forrását is megpillantom:

Nádirigó fióka. Most már persze könnyen mondom rá a fajnevet, de akkor, terepen ez okozott némi fejtörést. Sőt, még otthon, a képek elemzése közben is. Mert hiába pillantottam meg az etető szülőt is, eléggé "cserregősnek" tűnt az egyik fotó alapján. (Távcsővel meg nem tudtam jól megnézni a helyszínen... Végül tapasztaltabb madarászok is megerősítették, hogy nádirigókkal volt dolgom.)
A Gyékényes előtti távvezetéken kakukk fogadott: No nem sokáig, így ez lett az egyetlen valamire való kép, amit készíthettem róla.

Azért érdemes néha lefelé is pillantani, ha az ember madarászni indul. Ez a szalagos méhészbogár például kellemes színfolt volt a mai napon.

No de az igazi meglepetés csak ezután következett, a másik legelőn. (Amit nem egészen hivatalosan "Másik laposnak" is szoktunk nevezni.) Kék szamárkenyér! Az öldöklő aszat mellett egy újabb védett növényfaj a területen. Ráadásul elég mutatós is...

Visszafelé gyalogolva a vasúti töltésen egy bogáncslepke pihent. Nem ritkaság, sőt mostanában mindenütt felbukkanó pillangó, de azért egy fotót megért.

Mint ahogy az anyjához bújó kiscsikó is a Laposon, amit hazafelé tartva fényképezhettem le.
Már nem is bántam annyira, hogy nem tudtam távolabbi úticélt találni magamnak...