Majdnem utolsó képeim

Sajnos történt ma valami, ami miatt nem sokon múlott, hogy a mai blogbejegyzésem címéből a majdnem szócska is elmaradjon:-(( 

Délután Hortobágyon jártunk, a Pusztai Állatparkban. Persze itt is fotózgattam, a remek fényben a családi képek mellett a teleobjektív segítségével néhány gyakori madárról is sikerült egészen közeli portrékat készítenem.

Mezei veréb:

Balkáni gerlék:

Egy kis fejtanulmány:

Seregély:

A baj ezután történt. A nyakamban lógó fényképezőgépről a teleobjektív egyszer csak leesett és a betonlépcsőn végigpattogva nagy csattanással állt meg. Elég volt egy pillantást vetni az objektív végén lévő extenderre és a gép objektívfoglalatára, hogy tudjam: Ma készültek az utolsó képeim, én többet már nem fogok fényképezni. A foglalat ugyanis helyéből kiszakadva elég siralmas látványt nyújtott, az extenderből meg jó néhány rugó és csavar szóródott széjjel a járdán. El is voltam keseredve rendesen, mert semmi reményem arra, hogy egyszer annyi pénzem lesz, hogy megjavíttathatnám a gépemet. (Arra meg pláne, hogy másikat vegyek.) Otthon derült ki, hogy "csak" az extender ment tönkre. A nagy bajból ez a kisebbik. Igaz ugyan, hogy egy ilyen alkatrész is van vagy 70 ezer forint (ennyi pénzem sem lesz soha ilyen célra...), de enélkül még használható a gép is, meg a teleobjektív is, csak 400 mm-es és nem 560 mm-es gyújtótávolságom marad. Az viszont még mindig hihetetlen számomra, hogy a betonon végigpattogó teleobjektívnek nem esett baja. Pedig első pillantásra úgy tűnik, hogy így van, nem törött, nem mozdult el benne semmi. 

Így, bár kissé visszafejlesztett apparátussal is, de talán a jövőben is folytathatom még a blogomat és a természet fotózását.

Az viszont, hogy az extender javítását vagy pótlását egyszer meg tudjam oldani, nem túl valószínű:-((

E célra adakozóknak szívesen megadom a számlaszámomat...

Villámlátogatás a vízimadarak között

Miután az eleve is rövidebb hétvégén (szombat:munkanap-1 óra a nyári időszámítás miatt) nem jutottam ki sehová, már csak az alkalmat lestem, hogy mikor ruccanhatok ki egy gyors madarászatra. Ez a nap ma jött el. Fél kilencre értem Mikepércs határába, ahol abban reménykedtem, hogy a dűlőúton végig tudok autózni és így időt nyerek. (fél tizenegy után már indult a vonatom Debrecenből) Szerencsém volt. Mikepércsen már két gólyát is láttam, ráadásul a földút is járható volt. Csak egyszer álltam meg, a Tócó partján, ahol egy barna rétihéja fogadott: Soha rosszabbat... A Tócó-Kösely menti tározón is nagy élet volt. Azt mindjárt gondoltam, hogy nem járhatom be a teljes élőhelyet - ehhez plusz 3 óra kellett volna - így inkább a gátőrháztól északra eső néhány medence átvizsgálása maradt a célom. Rengeteg kanalas réce volt, hamar fel is rebbentek. Milyen jó lenne, ha egy megfigyelő torony is épülne egyszer itt, ahonnan zavartalanul lehetne szemlélődni. Így csak a repülő madarakra koncentrálhattam:
Egyébként gyönyörű volt a táj is. Közben fröccent a sár a nadrágomra - beleléptem egy vízzel teli gödörbe -, de a tavaszi természet színei feledtettek velem minden nehézséget. Pláne, hogy a récetömegben egy pár bütykös ásóludat is sikerült felfedeznem. Bár róluk is készült egy dokumentumkép, sajnos a gép beállításai miatt ezek nem lettek élvezhető minőségűek. (Későn vettem észre, hogy a tájképhez használt értékekkel próbáltam röpképet készíteni a madarakról...)
A tározótól nyugatra nagyobb darucsapatot is láthattam, jó messzire a számuk kb. 130 körül mozgott. A gyors madarászat után még a vonatot is sikerült elérnem! Bocskaikertben 11 óra előtt pár perccel egy citromsármány énekelt.

Délután a madarász sulis gyerekekkel láttuk is a madarat, sőt: hallottuk az idei első csilpcsapfüzike-éneket is. Munka után kabátvásárlás a gyerekeknek, majd apósoméknál tettünk egy rövid látogatást. A teraszukra egy balkáni gerle rakott fészket. Ennek a minősége valószínűleg kívánnivalót hagyott maga után - a gerléknél ez nem ritkaság - egy tojás ugyanis összetörve hevert a járdán. A balkáni gerle ezt szomorúan konstatálva vette tudomásul, és a közeledtünkre sem rebbent el a gerendáról. Meg kellett örökítenem, így a kesergő madár portéjával búcsúzom a márciustól.