Gombák, gombák, gombák...

Az elmúlt napokban rengeteg gombát találtunk Bocskaikertben. Nem vagyok járatos a gombahatározásban, ezért szakértőktől kértem segítséget, hogy néhány látványos és érdekes gombát, amit a napokban fotóztam, ide a blogra helyes elnevezéssel tehessek fel. 

Ezúton is köszönöm Bőhm Éva Irén és Gosztola Edit segítségét. 

Rózsás kígyógomba:

Gyilkos galóca minden mennyiségben:

Hogy ugyanannak a gombafajnak az alakja, jellege mennyire változó lehet, arra jó példa az alábbi, vörösbarna tejelőgomba két fotója:

De a nagy őzlábgomba is változatos megjelenésű lehet, attól függően, hogy fiatal vagy idősebb példánnyal találkozunk:

Ez már nem a nagy, hanem a piruló őzlábgomba:

Gombák által okozott betegségekről már mindenki hallott. Viszont maguknak a gombáknak is vannak különféle kórokozóik, amelyek gyakran maguk is gombák. Ezt az aranytinórut például penészgomba támadta meg:

Sárga kénvirággomba:

Ha már az előbb a változatosságról írtam, számomra a leginkább tanulságos az alábbi gombafaj volt. Ezt nem tudtam kapásból hova tenni, míg az alatta látható kép mindenki számára ismerős lehet. Ez a légyölő galóca mesekönyvekben is gyakran látható megjelenése. Viszont később felvilágosítottak, hogy ezen a képen is légyölő galóca van!

Ez is légyölő galóca!

Végül még két, szokatlan megjelenésű gomba. 

A bunkós agancsgomba:

És valószínűleg egy nyálkagomba faj, amelynek pontos azonosítására még várok javaslatokat:

Dankák röpte

Sajnos ma reggel csak egy bő félórám volt, de úgy döntöttem, hogy a ragyogó napsütésben ezt az időt is kihasználom, így ránéztem a szeméttelep melletti vízállásra. Most is volt nagy kócsag, ami azért Debrecen belterületén még mindig feljegyzésre érdemes adat, de akadt szürke gém is, ráadásul egyszerre három példány. 

Rengeteg dankasirály volt, a Tócó keleti ága mellett található betonplatóról viszonylag nyugodtan fényképezhettem őket, ahogy a levegőből le- lecsapnak valamilyen zsákmány (valószínűleg rovar) reményében:

Egy furcsa színezetű példányt is felfedeztem köztük, de természetesen ez is danka volt:

Más sirály nem is nagyon volt a területen, sárgalábúból is legfeljebb ha egy tucatot figyeltem meg és kizárólag fiatalokat. Egy egészen nagy termetű példányt is láttam távolról, már-már reménykedtem, hogy esetleg egy dolmányos sirállyal hoz össze a sors, de nem volt szerencsém. A madár hamar eltűnt, a messziről készült dokumentumképek pedig otthon sem győztek meg arról, hogy nem csupán egy termetesebb sárgalábúval találkoztam. Hasonlóan peches voltam egy távoli ragadozóval is, amelyet csak rövid ideig láttam, messziről és a dokumentálásra ellőtt képek sem mondtak később túl sokat. (Pusztai ölyvre gyanakodtam, de ez az adat sem kerül be az archívumba:-(

Amikor már visszafelé ballagtam a kocsihoz, még egy negyedik szürke gém is előkerült, róla sikerült egy röpképet is készíteni:.)

Később Dorka születésnapján a családdal az állatkertbe látogattunk. Itt a bemutatott egzotikus állatokon kívül a nyáriorgonán szívogató kacsafarkú szender is izgalmat jelentett. Remélem, egyszer jobban is megfotózhatom ezt az érdekes rovarfajt, amit már nem egyszer kolibrinak néztek hazánkban. (Emlékszem szegény Fintha Pista bátyám történetére, aki egyszer a nemzeti park igazgatóságára telefonáló izgatott megfigyelőt próbált megnyugtatni, magyarázván, hogy biztosan nem kolibrit, hanem egy szendert láthatott a debreceni kertjében. Erre az illető kikérte magának és nagyon megsértődve le is csapta a telefont. Hiába, vannak emberek, akiknek az illúzió nemcsak érdekesebb, hanem fontosabb is, mint a valóság....)

Hortobágyi élmények

Ma reggel Hortobágyra vittük kirándulni a harmadik osztályos gyerekeket. Remek idő volt, a kisdiákok is nagyon élvezték a látnivalókat, amelynek sora a Pusztai Állatparkkal kezdődött. Az őshonos háziállatok mellett érdemes volt az állatpark területén látható madarakra is figyelemmel lenni. Például feltűnő volt, hogy sok fiatal fecske tartózkodott a libaúsztató nádasában, ahol az öregek még etették is őket. Kérdés, hogy így megkésve lesz-e esélyük és elég energiájuk még elvonulni, főleg, ha a hétvégére jósolt rossz idő is közbeszól majd... 

No de láttunk még fehér gólyákat is, ezek azonban talán a madárkórháztól szöktek, meg ők könnyebben találhatnak kaját is az emberek jóvoltából, így akár áttelelésük se lehetetlen. Miközben a nóniusz lovakat nézték és simogatták a gyerekek, a karám tetejéről egy apró termetű madár repült fel. KUVIK! Mostanában nem találkoztam a fajjal, így aztán nagyon megörültem, csak azt sajnáltam, hogy nem vettem észre hamarabb a   baglyocskát. De sebaj: láttam, hogy hol szállt le, és megpróbáltam megkeresni. Hamarosan szerencsém is volt: a kuvik egy másik karám kerítésére szállt le és ott üldögélt:

Óvatosan közelítettem felé, miközben próbáltam minél többször exponálni. Az ilyen "gömbölyű" fejű madarakra ugyanis nem könnyű élesíteni, így aztán a manuálfókuszos objektívek esetében a legjobb eredményt az biztosíthatja, ha sokat próbálkozunk. Mentem is egyre közelebb és szerencsére - bár szemmel tartott a madár - nem repült fel. Sajnos a távolság további csökkentését a villanypásztor megakadályozta. Bíztam benne, hogy esetleg nincs benne most áram, de ekkora szerencsém már nem volt: egy jókora csípésből megállapíthattam, hogy a vezeték feszültség alatt van. Legfeljebb átugrani tudtam volna a drótot, akkor meg biztosan elriasztottam volna a baglyot. Így végül meg kellett elégednem ezzel az eredménnyel:

Később a halastavi kisvasúttal is utaztunk egyet, ám itt már kevés idő volt arra, hogy alaposabb madarászatba fogjunk. (Teleszkóp nélkül meg nem is sokat ért volna a próbálkozás) A VI-os tó madárvilága így is lenyűgöző volt, a növekvő számú nyárilúd-csapatok, a vízben halászó kócsagok, meg a hínáron pihenő sirálytömegek a gyerekek számára is igazi természetközeli élményt nyújtottak.

Őszi napsütésben

A tegnapi Madarász Suli során jónéhány lepkével találkoztunk, így  ma reggel úgy döntöttem, körülnézek alaposabban a bocskaikerti őszben. Rögtön egy fehérlepke akadt elém, amire a felületes szemlélő rögtön azt mondja, hogy káposztalepke. Én is arra tippeltem volna, de tudom, hogy más fehér lepkék is léteznek, így a fotót később alaposan áttanulmányoztam, de végül mégis káposztalepkének határoztam a fajt:

Az őszi napsütésben hamarosan újabb lepkék is elém kerültek. Ezzel a példánnyal már előző nap is találkoztunk, én az akkor készült képekről "C"-betűs lepkének néztem, de nem figyeltem meg összecsukott szárnyakkal a lepkét, márpedig a faj neve az ekkor látszó kis fehér "c" alakú foltból ered. Most sikerült a szőlőn lakmározó példányokat jobban megfotózni, közben a jellegzetes bélyeget is megfigyeltem.

Ez a példány egy fehér kilométerkövön üldögélt, ami nem könnyítette meg a fénymérést, de ehhez képest érdekes lett a felvétel :

A ragyogó napsütésben egyébként még akkor is jóleső érzés sétálni, ha nem találkozik az ember ritkaságokkal. Az ősz színei eleve biztosítják a különleges élményt és hangulatot:

A burokból lassan kibújó gesztenyék is sorra potyognak elém, miközben az ember arra gondol, hogy ilyen szép őszi napokat egészen sokáig el lehetne viselni. De mivel csak rövid ideig tart a jó idő, érdemes kiélvezni minden napját...

Rézsikló Bocskaikertben

Ma délután a Madarász Sulis gyerekekkel a szokásos helyet jártuk végig a természet titkait lesve. Eleinte nem akadt túl sok látnivaló, ami a kora délutáni időpontnak és a meglehetősen enyhe, szinte nyáriasan meleg időnek is betudható volt. Szerencsére a szép őszi időben egy természetben tett séta még akkor is jólesik, ha kevesebb feljegyzés kerül a madarásznaplóba. Hogy végül mégis izgalmas megfigyeléssel térhettünk vissza a túránkról, arról egy érdekes hüllő gondoskodott. Már majdnem az iskolánál jártunk, amikor a Baross Gábor utca és a Poroszlay utca sarkán a járda menti sövény alatt egy aprócska kígyó tekergett. Olyan kicsi volt, hogy egy kövérebb földigiliszta óriásnak tűnt volna mellette, mégis kígyó volt, ez első pillanatra jól látszott. Vízisiklók előfordulnak Bocskaikertben is, ezen a siklón azonban semmilyen sárga színt nem vettünk észre. Egy képet sikerült készíteni róla, ez azonban elég volt ahhoz, hogy mások véleményét is kikérjem a faj mibenlétét illetően. Dr. Hadarics Tibornak küldtem el a képet, aki hamarosan válaszolt is, hogy egy rézsikló van a fotón! Mivel tudtommal nincs túl sok adata a fajnak a környékről, így mindenképpen "jónak" számít ez a megfigyelés, én magam pedig biztosan első alkalommal találkoztam rézsiklóval!

Denevérek

Ma délután, ahogy hazaértünk, már a kocsiból feltűnt, hogy meglehetősen "zsúfolt" nálunk az égbolt. A csapongó szárnyalásból és az állatok alakjából már távcső nélkül is megálapítható volt, hogy nem madarak, hanem denevérek repkednek a levegőben, mégpedig százával. Hogy melyik faj egyedei, azt nem merném biztosan megmondani, de talán korai denevérek lehettek. Az erkélyről aztán próbáltam még fotózni is őket, sajnos kevés eredménnyel. A kevés napsütés nem volt elegendő a gyors röptű, cikázva haladó lények minőségi megörökítéséhez, de talán dokumentumként még elmennek a képek.

Vasúti pocok

Ma reggel a Nagyállomáson még volt néhány percünk Dorkával és mivel már nagyon szerette volna megnézni a régi gőzmozdonyt, most tettünk egy kis kitérőt az öreg járműhöz. Egyszercsak valami megmozdult a fűben a vágány előtt. Valami rágcsáló lehet - gondoltam, majd amikor hosszabban is időzött a sín tövében, már jobban megfigyelhettük. 

A távolság éppen ideális volt: még nem zavartuk, de már előkerülhetett a fényképezőgép a táskából:-))

A mezei pocok egyszer-egyszer elbújt a fűben, majd mindig újra visszaült és így sikerült jól szemügyre vennünk. 

Az állomás környéke Debrecenben nem éppen az élővilágáról nevezetes.
Mégis érdemes nyitott szemmel járnunk ilyen helyeken is, mert a téma ha nem az utcán, akkor esetleg a sín tövében hever:-)

Víztaposó helyett halászsas!

Nem indult jól a mai nap. A tervem az volt, hogy ma reggel újra meglátogatom a Tócó-Kösely menti tározót víztaposók reményében. Hajnaltól azonban zuhogott az eső, így le kellett fújni a mai madarásztúrát. Szerencsére csak ideiglenesen. Délután már kissé szeles, felhős, de száraz és napsütéses idő lett, így ebéd után nekivághattam a sárándi és mikepércsi határnak. Itt sokkal több eső eshetett, mint Debrecenben, mert a Városrétre vezető dűlőúton még gumicsizmában sem volt egyszerű a közlekedés. Itt a dróton gyurgyalagok üldögéltek, egyikük egy nappali pávaszemet zsákmányolt, de nem tudtam olyan közelről fényképezni, hogy a puszta dokumentáláson kívül egyéb értéke is legyen a fotónak. A Városréten egy fekete gólya repült fel előttem, de róla sem készülhetett igazán jó felvétel. A tározón meg alig volt élet: Néhány száz szárcsa, pár böjti, csörgő, kanalas és tőkés réce, no búbos és kis vöcskök voltak, a nádasokban meg néhány nagy kócsag, szürke gém és egy vörös gém jelentett élményt a mai napon. Két pár hattyút is felfedeztem, ezúttal fiókák nélkül. A fényviszonyok miatt úgy döntöttem, hogy ezúttal a nyugati gáton ballagok visszafelé, így jobban rálátok a tavakra. (Általában a keleti és a középső gátat használom.) És milyen jól döntöttem! Mert pár perc múlva feltűnt valami szokatlan az égen: egy halászsas! Immár harmadik alkalommal figyeltem meg itt a tározón a hazánkban rendszeresen átvonuló, de gyakorinak egyáltalán nem mondható ragadozót. Az előző két alkalommal is sikerült dokumentálni a madár jelenlétét, most azonban nagy szerencsém volt. A halászsas ugyanis zsákmnyszerzéssel próbálkozott, ráadásul pontosan az előttem lévő tavakon, jó fényben és többnyire szemből. 

Hosszasan szitálva leste a vizet, én meg próbáltam a technikai adottságokhoz képest a lehető legjobb képeket készíteni róla. (Mit nem adtam volna egy autofókuszos, jó fényerejű objekívért!!!)

A halászsas nem különösebben méltatott figyelemre, valószínűleg észre sem vette a fotóállvány mögött "megbújó" madarászt, aki lázasan exponálva próbálta megörökíteni a ritka pillanatot:

Többször eredménytelenül le is csapott a vízre, én pedig eléggé el nem ítélhető módon azért szurkoltam, hogy minél később sikerüljön a halászata. (Ebben  az esetben ugyanis hamar odébbált volna a zsákmányával, vagy olyan helyen szállt volna le, ahonnan már nem láthattam volna.) Szerencsém volt, így aztán közel negyedórán keresztül fotózhattam a halászsast!

Végül még ez a fiatal vörös gém is lencsevégre kerülhetett, így amilyen rosszul indult a mai nap, olyan jó lett a vége: