Szitakötők és lepkék

Bocskaikert erdei útjain számos szitakötőt és lepkét láthat a szemlélő. Ma őket próbáltam lencsevégre kapni. Az alábbi két képen ugyanaz a faj látható. A zöld a nőstény...

...  a kék a hím sávos szitakötő:

Később ez a gyöngyházlepke is elém került. (Arra nem vállalkoznék, hogy megmondjam, pontosan melyik faj...)

A múltkor "felfedezett" üstökös gyöngyikét most is muszáj volt lencsevégre kapni.

A házi verébről sokan azt gondolják, hogy magevő madár. Pedig elég sokszor lehet rovarászáson is kapni. Sőt: a fiókanevelés időszakában szinte kizárólag rovarevő és sok hasznot hajtó madarak. 

(Ha ugyan nem elavult még ez a hasznos/káros kategorizálás...)

Hollók Debrecenben!

Közeleg a hóvége. Ez mostanában azt is jelenti, hogy ilyenkorra elfogy a kosztpénz és már tankolni sem nagyon futja miből. Így bár nagyon terveztem egy újabb mikepércsi-sárándi kirándulást - a TKM-tározó északi medencéinek felderítését tűzve ki célul - végül mégis egy közelebbi helyet választottam. Mivel tegnap heringsirályokat és szerecsensirályt is láttak a szeméttelep környékén, így újra a hulladéklerakó felé vettem az irányt. (Nemcsak a pénznek, hanem a madarászatnak sincs szaga. A madarásznak már lehet, ha túl sokat tartózkodik szennyvízülepítők és szemétlerakók környékén. Erről különösen a sertéstrágya szikkasztókra besátrazott fotósok tudnának mesélni...)

A reggeli köd hamar felszállt, és a szokásos helyen vártam a sirályokat, de hiába. Viharsirályokon és dankákon kívül nem láttam mást, ezkeet a gyakori fajokat sem túl nagy mennyiségben. A vízre nem is szállt le, csak vagy 100 példány. (Később néhány ezres csapatuk a szeméthegy felett, illetve pár százas seregük a szántókon mutatkozott, de ritkaságot ekkor sem fedeztem fel köztük.) A vízállás mellett ezt a barázdabillegetőt sikerült csupán "felképelni":

Viszont a tócsa távolabbi sarkán hat cankó táplálkozott. Erdei cankóknak néztem őket, de túl messze voltak, így elhatároztam, hogy megkerülöm a vízállást, és közelebbről is szemügyre veszem őket. A Tócóban is volt két erdei cankó, a parton meg énekes rigót fedeztem fel. A fák közül meg barátposzátát hallottam énekelni! Közben egy cigánycsuk szinte kért, hogy fotózzam:

A szeméthegy fölött már több sirály repkedett, meg egy varjúféle. Utóbbira először ügyet sem vetettem, míg meg nem szólalt. Ekkor rögtön nyilvánvaló lett, hogy kiféle az illető: Egy holló! Gyorsan dokumentálni próbáltam a Debrecenben riktán látható madarat. Bár a képek nem túl jól sikerültek, ezen is látszik az ék alakú farok és a vaskos csőr:

Itt pedig a viszonylag széles szárny is nyilvánvaló:

Míg megörökíteni próbáltam a hollót - közben reménykedve, hogy nem merül le az akkumulátor, aminek a cseréjére most nem is gondolhattam, pedig a tölöttséget jelző ikon már erősen villogott - nem vettem észre, hogy a madár nem egyedül van. Csak amikor elhúzott keleti irányba, akkor pillantottam meg egy másik, hasonló méretű és formájú madarat. Itt a kép is. Így aztán két hollót regisztrálhattam a mai napon, aki a másikat mégis valami nagyra nőtt vetési varjúnak határozná, az jelezze felém a tévedésemet!

Aztán persze a cakók is erdeinek bizonyultak, így ma nyolc példányt sikerült itt számolnom a fajból. Közben északi irányba előbb egy hatvan, majd egy hetven példányos nagy lilik csapat is áthúzott felettem. Hazafelé még a Kunhalom utcai Tócó szakasznál megálltam. Itt házi verebek strandoltak és ittak. A remek fényben őket is lencsevégre kellett kapni:

Tükröm, tükröm...

Az alábbi képen a hím ugyanúgy stíröli a tojót, akárcsak nálunk, embereknél szokás az a strandon. 

(És másutt is...)

Fekete gólya a Tócóban

Miután mostanában a Lovász-zugi tavakhoz történő kiruccanás nem sok eredménnyel szolgált, újra a Gyékényeshez ugrottam ki. Olyan jó hely lenne például egy karmazsinpirók vagy egy karvalyposzáta számára - ha az említett fajok olvasnák a blogomat, akkor bizonyára könnyebb dolgom lenne:-))

Kezdetnek egy mezei poszáta énekelt a Kunhalom utca mellett egy bokron. (A Laposon). A Gyékényes felé ballagva pedig egy közönséges acsa került elém. Nem sokkal később meg egy őz rohant át előttem. Itt még nemigen volt adata a fajnak, így hát ez is érdekesnek mondható. Exponálni persze már nem volt időm, hamar eltűnt a sűrűben a vad. Jó lenne madarat is fényképezni, gondoltam, de erre még várnom kellett. Énekes nádiposzáták, fülemülék ugyan szóltak, de fotótávolságra nem nagyon akartak jönni. Vártam, vártam, de az idő vészesen fogyott, a lábamról pedig már untam seperni a kullancsokat, így aztán elindultam vissza a kocsihoz, amit a Tócó partján hagytam. A teleobjektív azonban még fenn volt, így aztán a vízhez inni sétáló örvös galambot is megörökíthettem.
Sőt, füsti fecskék fürödtek - repülés közben le- lecsapva a vízre - aminek lefényképezésére nem sok esélyem volt. (Épp elkapni az élességet, a kompozíciót, meg a félárnyékos helyen még vagy kétezredet is tudjak exponálni...) Így csak a fürdés után a rutinpálya kerítésén szárítkózó madarakkal próbálkoztam, amikor hirtelen sötét és nagy testű madár repült be fölém. FEKETE GÓLYA!!! Szerencsére most sikerült exponálnom is!

Április 21-én egy fekete gólyát már látott a Tócóvölgy állomás melletti gyepen álldogállni Polonkai László, a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársa. Már az is szenzációszámba ment, hogy a félénk, emberkerülő madár a viszonylag forgalmas területen leszállva mutatkozott. No, ez a példány (vagy lehet, hogy ugyanaz, mint az áprilisi?) sem sokat zavartatta magát. Miután átrepült felettem, rövid időre leszállt a Tócó patak medrébe. Mégis nagynak ítélhette azonban a zavarást, mert csakhamar felszállt és továbbkörözött dél felé.
Míg a fekete gólyát követtem távcsővel, egy énekes nádiposzáta is közelebb merészkedett hozzám:
Még megálltam a Tócóvölgy állomásnál, ahol végigpásztáztam a két Lapost, nem bukkan-e fel újra a fekete gólya. De sajnos, még egyszer nem volt szerencsém... Csupán a vasúti töltés melletti nádasban énekelt egy nádirigó, az állomás tetején meg nyugodtan sütkéreztek a házi verebek . Ideje volt hát nekem is indulni...