Múlik, mint az idei hó...

A február eleji nagy hideg és havazás után már jólesik lassan búcsút vennünk a téltől. Mai erdei sétám során azért még bőven volt módom hóban bandukolni, de közben éneklő feketerigóval is találkozhattam. Tél és tavasz határán sok szépség is elő kerül, ha figyelmes az ember. Mint ez a hóban rekedt tölgylevél:

A fekete harkályok munkájának nyomát jól mutatja ez a lehántolt fatörzs: 

Közelebbről talán még jobban látszik, hogy nem emberkéz, hanem harkálycsőr alkotása:

Az egyébként teljesen kiszáradt fában rengeteg szú és lárvanyom mutatkozott, nem véletlenül nézte ki magának a legnagyobb harkályunk. Neki csupán táplálék volt, ennek a fának meg már mindegy:-))

Sürögtek-forogtak a cinegék is. Ez a széncinege egy odú közelében foglalatoskodott, talán már a revírjét készítette elő:

Azért a téli vendégek is előkerültek. Fenyőpintyből egy tojó...

... és egy téli tollazatú hím is hagyta magát fényképezni. 

Utóbbi példány oldalán jól megfigyelhetők a nagy fekete pöttyök:

Ezen a télen viszonylag ritkábban lehetett süvöltővel találkozni. Ma több kisebb csapatot is sikerült találni, ezt a hímet meg fotózni is.

Egy elhagyott kunyhó mellett vezetett az utam. Lestem nagyon, hogy nem ül-e valamilyen bagoly a háztetőn, de nem volt szerencsém. A kéményt viszont érdemesnek tartottam a megörökítésre:

A gyűrűk ura

Ma délelőtt a lányokkal kilátogattunk a Botanikuskertbe. A Nemzetközi Madármegfigyelő Nap kapcsán gyűrűzőbemutató is színesítette a hétvégi programokat. A gyűrűk ura ma Dr. Juhász Lajos volt. A gyerekek számára mindig nagy élményt jelent, ha ilyen távolságról találkozhatnak madarakkal. Így közelebbi ismeretségbe kerülhettek

a csuszkával, 

 a széncinegével,

 a vörösbeggyel,

 a kék cinegével

 és a fekete rigóval is.

A kézben tartott madarakról sok érdekeset is megtudhattak a jelen lévők.
Csuszkák esetében például így könnyű a nemek határozása. 

(A kép bal oldalán hím, a jobb oldalán pedig tojó madár)

A programon részt vevők láthatóan nagy érdeklődést tanúsítottak a madarak iránt, ami különösen a gyerekek miatt örömteli. Köszönet a szervezőknek, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Hajdú-Bihari Csoportjának, a programnak helyet adó Botanikuskertnek és persze "a gyűrűk urának".

(Legközelebb el kell vinnem a madarász sulis gyerekeket is!)

Ezek a fiatalok...

Régen tettem már sétát lyukasórán Bocskaikertben. Ma reggel végre akadt egy kis időm, így szemügyre vehettem a terepet. A téesz-tó felé ballagva a vasúti sínek és az út között az alábbi érdekes növényre bukkantam:

Bevallom, nem ismertem a fajt, ezúton is köszönet Bőhm Éva Irénnek, aki segített a határozásban. Ez az üstökös gyöngyike! (Rokonát, a fürtös gyöngyikét vadon már jó néhány éve Tatabányán láttam, kertekben pedig nálunk is sokfelé ültetik. Ezt a fajt viszont most láttam először.

A mai bejegyzés címe pedig arra utal, hogy jó pár madárfaj fiataljával találkoztam. Itt van mindjárt az év madara, a széncinege. Jól látszik, hogy még nincs fekete sáv a hasán és az egész madár sokkal fakóbb színű, mint az öregebb példányok:

Bár sokszor találkozom őszapóval, eddig nem tűnt fel a madár piros "szemüvege". A fiatalok sötét színű fején viszont jóval hangsúlyosabb az élénk színű szemgyűrű, ami az alábbi képen is megfigyelhető:

A kék cinege fiataljai is másképp festenek, mint az "ősök". Ezen a példányon például egy szemernyi kéket sem fedezhetünk fel, pedig ugyebár ez lenne a faj névadásának alapja:-)

Hogy ne csak fiatal madarak kerüljenek ma megörökítésre, arról ez a szürke légykapó gondoskodott: Ha madarász sulis gyerekek is olvassák ezt a blogot (remélem!), akkor figyeljenek a madár jellegzetes csíkos fejtetőjére, ami a faj jó bélyege az egyéb jegyeken (testalkat, színezet) kívül.

Szivárvány és martilapu

Nehezen lehetett eldönteni ma reggel, hogy milyen idő is lesz. Ki-kisütött ugyan a nap, de aztán olyan felhők is megjelentek az égen, hogy akár kiadósabb záporra is lehetett belőlük számítani. Mégis kerékpárra ültem hogy legalább a Tócóvölgy környékbeli területeit átnézzem. Meglepően nagy volt a madármozgás. A vasúti töltésről a Lapos vízzel borított részein ugyan még csak bíbicek meg egy tőkés réce pár mozgott, de kisebb-nagyobb csapatokban észak felől a dankasirályok is jöttek rendületlenül. A Gyékényes is aránylag jól megközelíthető volt, persze a gumicsizma most sem volt felesleges. Vörösbegy énekelt, fenyőrigók fürödtek az itt található vizekben, egy rövid időre pedig még függőcinegét is véltem hallani. Míg megkerültem a területet, hogy a szántón keresztül eljussak a szomszédos legelőre, három darut is láttam nyugat felé repülni. Nem sokkal később pedig nagy lilikek kisebb csapata jelent meg az égen:

Egy néhány példányból álló tengelic sereg is elém került, egyikük egészen közel merészkedett:

A Hidas laposnak elnevezett területen is jókora vízállás terült el. Az egykori betonhíd maradványai alatt jól kirajzolódik az egykori meder nyoma, szerencsére a vasúti töltés felől meg lehetett kerülni az egészet. Egy csupasz gallyra közben széncinege ült fel, gondoltam készítek is pár kockát az év madaráról:

Egyszer csak a cinke elrebbent és helyére egy cigánycsuk telepedett. Néhány képet ő is megérdemelt:-)

Hirtelen szivárvány tűnt fel az égen, a kép esztétikumát "csak" a magasfeszültségű oszlop és a közeli nagyáruház rontották...

Az égen pedig különös felhők is megjelentek. Az alábbi fotó felső harmadában látszik az a furcsa mintázat, amiből sok rosszat ki tudna olvasni egy hozzá (nem) értő ember. (Ahogy az egykori pásztor magyarázta: Én nem tudom, hogy ez mit jelenthet, de jót biztos hogy nem!)

Átalakítottam fekete-fehérré is az egyik felhős képet, így talán még érdekesebb:

A Tócó patak medrének szélén pedig feltűntek a martilapu virágai. Itt a környéken ez a virág nyílik először, méltóképpen köszönthetjük hát vele a tavaszt:

Vendégek és állandók

Ma délelőtt a családdal ellátogattunk a botanikuskertbe. Nem volt túl nagy madármozgás, de azért sikerült rábukkanni egy közép fakopáncsra:

Ezúttal még nála is érdekesebb volt azonban egy léprigó, amely - tőle szokatlan módon - nem a fakoronában, hanem egészen "földközelben" tartózkodott és így közelebbi felvételek is készülhettek róla. Bevallom, gondolkodóba ejtett, hogy nem-e áttelelő énekes rigóval van dolgom, hangot ugyanis nem adott a madár. 

De a pofa mintázata, a hosszabb fark, a hason lévő pettyezés alakja mind a léprigóra jellemző volt, így ezúttal ismét a téli vendégről készíthettem képeket:

Később ebéd után anyósoméknál még szánkóztunk is a gyerekekkel. Az utcában jobbára csak cinegék mozogtak, sikerült egy kék..

.. és egy széncinegét is lencsevégre kapnom: