Szamárkenyér és méhészbogár

Mivel szerelőnél van a kocsi, kénytelen voltam egy közeli helyet kiszemelni madarász- és fotóstúrám célpontjául. A Tócóvölgy állomás környéke mindig jó választás, most sem kellett csalódnom. Bár még alig múlt 5 óra , a hőség máris "tapintható". A vasúti töltésen ballagok, innen jó fényben szemlélhetem a Peselő lapos élővilágát. A sínről egy hantmadár rebben fel, amott vörös vércse szitál, majd a töltés oldalából furcsa hangokat hallok. Hamarosan a hang forrását is megpillantom:

Nádirigó fióka. Most már persze könnyen mondom rá a fajnevet, de akkor, terepen ez okozott némi fejtörést. Sőt, még otthon, a képek elemzése közben is. Mert hiába pillantottam meg az etető szülőt is, eléggé "cserregősnek" tűnt az egyik fotó alapján. (Távcsővel meg nem tudtam jól megnézni a helyszínen... Végül tapasztaltabb madarászok is megerősítették, hogy nádirigókkal volt dolgom.)
A Gyékényes előtti távvezetéken kakukk fogadott: No nem sokáig, így ez lett az egyetlen valamire való kép, amit készíthettem róla.

Azért érdemes néha lefelé is pillantani, ha az ember madarászni indul. Ez a szalagos méhészbogár például kellemes színfolt volt a mai napon.

No de az igazi meglepetés csak ezután következett, a másik legelőn. (Amit nem egészen hivatalosan "Másik laposnak" is szoktunk nevezni.) Kék szamárkenyér! Az öldöklő aszat mellett egy újabb védett növényfaj a területen. Ráadásul elég mutatós is...

Visszafelé gyalogolva a vasúti töltésen egy bogáncslepke pihent. Nem ritkaság, sőt mostanában mindenütt felbukkanó pillangó, de azért egy fotót megért.

Mint ahogy az anyjához bújó kiscsikó is a Laposon, amit hazafelé tartva fényképezhettem le.
Már nem is bántam annyira, hogy nem tudtam távolabbi úticélt találni magamnak...

Tócóvölgyi madarak

Énekes nádiposzáták. Ők voltak a leggyakrabban szemem elé kerülő madarak ma reggel. A Gyékényestől a 33-as útig jártam be a területet. Ezúttal ilyen közelről fotózhattam a nevezetes hangutánzót. Nagy részük - a képen látható példány is - a Gyékényesben szólt, de felbukkantak a Tócót övező bokrosokban is. Ahogy továbbhaladtam, egyszercsak a sűrű fűből fácáncsibék rebbentek fel előlem. Mint valami repülő gombócok, úgy repültek néhány méterrel távolabbra, de ahogy leereszkedtek, már nyomuk is veszett... A CORA áruház kerítése mellett két tövisszúró gébics mutatkozott. Ahogy néztem, e fajról még nem került fel kép a blogba, a hiányt most pótolom...
Utam vége felé ismerős "hüppögés" fogadott a Tócó melletti ezüstfán. Fiatal fülemülék. Hamar kitollasodtak, ahogy ez a rigófélékre jellemző. Azért bármit is állítson a szakirodalom, szerintem nemcsak a hangja hordoz magában esztétikumot...

Gyurgyalagok nyomában

Tegnap az óvodából hazafelé menet szüleim meglehetősen elhagyatott Tócó-völgyi kertje felé vettük az irányt. Miután a tolvajok korábban mindent elloptak már, ami mozdítható volt a telken - ami nem, azt előbb mozdíthatóvá tették - nem sok mindent lehet ma már itt találni. Csak elvadult pöszmétebokrokat, no meg némi - garantáltan bio! - meggy és cseresznyetermést, ami azért megörvendeztette a lányokat. És persze szólt a fülemüle és a barátposzáta! Sőt: ahogy a dűlőúton hazafelé gurultunk, a közelben gyurgyalagok pihentek az egyik vezetéken! Ide vissza kell majd jönnöm fényképezővel is - gondoltam rögtön - és a kedvező pillanatra egészen ma reggelig kellett várnom:-)

Először egy cigánycsukot fotózhattam elég közelről. A nap közben hol kisütött, hol elbújt, a gyurgyalagok sem akartak mutatkozni a tegnapi helyükön. A közeli erdőben már nagyobb mozgás volt. Először - sajnos nem túl közelről -egy fülemülét kaphattam lencsevégre:
Azután egy olyan fajt, amit még több mint húszéves madarászpályafutásom alatt soha: egy sárgarigót! Nem ritka faj itt Debrecenben sem, de nem az a "kiülős" típus. (Mint a Tegez utcán voltak annak idején az öregasszonyok. Igaz utóbbiakat sem fotóztam, pedig ma már ez is dokumentum lenne...) Ugyan nem a legideálisabb távolságról, de ma végre megörökítettem a csodaszép madarat:

Visszafelé egy másik úton mentem, és nemcsak a gyurgyalagokra, de fészkelőhelyükre is rábukkantam. Jó pár évvel ezelőtt itt már tanúja voltam, hogy egészen talajközelben ásták meg költőüregüket a "földirigók". (Jó száz éve nevezték így a debreceniek a gyurgyókát...) Azóta a város számos pontján fészkelőfaj már, "bugyborékoló" hangjuk májustól sokfelé felhangzik Debrecenben. Mégis örömteli, hogy itt is - remélhetőleg zavartalan - költőhelyet találtak.

Az autóból aránylag nyugodtan fényképezhettem is a kiülő példányokat, egyikükről ez a kép sikerült: (A maiak közül a legjobban.)