Ásóludak érkezése

Ismét a TKM-tározó volt a cél. A kora tavaszi fagyos időben a napsütésre nem lehetett panaszom: egyetlen felhő sem volt az égen. Így csupán az időnként élénk széllel meg itt-ott a terepviszonyokkal kellett megbirkóznom. (Hol bokáig érő sár és víz, hol meg jég és hó fogadott, attól függően, hogy napsütötte vagy árnyékos helyen gyalogoltam éppen.)

A tározó felé igyekezve a Városréten csak néhány fenyőrigó meg két őz mutatkozott:

 A víz felől azonban máris meglepetés fogadott: 3 bütykös ásólúd emelkedett a levegőbe!

 No, már csak ezért is érdemes lesz közelebb menni - biztattam magam. Miután valahogy átkászálódtam a megemelkedett vízszintű csatornán, érdekes látvány fogadott. A TKM zöme ugyanis be volt fagyva, a kevés jégmentes részen azonban akadtak madarak. Nagy kócsagok, fütyülő- és kanalas récék, bütykös hattyú, egy szárcsa adott életjelet magáról:-)

A fütyülők récék:

Itt már két böjti réce is látható:

És persze a "hattyak":

"Párosan szép az élet". (Felül: fütyülő-, alul kanalas réce pár)

A következő tó jegén sikerült újra megpillantani az ásóludakat is. Sajnos jobb fotó nem készülhetett róluk, csak ez a dokumentum. 

(Az örök probléma: ha a fotótéma jól látható, akkor a fotós is... 

Ha meg takarásban vagyok, akkor ennyi az eredmény:-((

 Útközben előbb barkóscinegék szolgáltak újabb fotótémával:

Majd egy lapuló mezei nyúl mutatkozott fotogénnek:

A hattyú tényleg a "jég hátán" is megél:

Miután a hátralévő idő arra kevés volt, hogy a tározó északi részét is bejárjam, arra viszont kevés, hogy egyből hazainduljak, támadt egy ötletem. Megkeresem a Kösely másik hídját és azon keresztül közelítem meg a kocsit. Így egyrészt elkerülöm a juhász tanyáját - meg a szabadon kóborgó kutyáit:-) - másrészt talán érdekességgel is szolgálhat az új élőhely. 

Végül is jól döntöttem. Útközben egy furcsa, világos színű dolmányos varjú tűnt fel egy kb. 40 példányos csapatban:

Miután egy tizenkét példányos mezei pacsirta csapat is megörvendeztetett, folytattam az utamat. A tározó déli csücskénél álló hatalmas domborzati alkotás - ami nem kunhalom ugyan, hiszen a tározó létesítésekor kitermelt földből épült, tehát csak néhány évtizedre és nem több évezredre tehető a kora. Dél felől nézve a leglátványosabb, innen kissé még a dunántúli bazaltorgonákra is emlékeztet az erózióktól szabdalt oldala.

Ma meg is másztam ezt az alföldi szemmel nézve "hegynek" tekinthető magaslatot. A tetejéről széjjeltekintve jól látszanak a Tócó-Kösely menti tározó közelebbi medencéi, de dél felé hiába próbáltam megpillantani a Kösely hídját, nem jártam sikerrel. Viszont készítettem egy kezdetleges panoráma-fotót:

Bár a híd megtalálása némi időt felemésztett, végül csak rábukkantam a Köselyen átívelő alkotmányra. Előtte azonban újabb élménnyel gazdagodtam. Egy róka tűnt fel a láthatáron. Ennek persze nem igazán örült egy nyúl, pedig a ravaszdi nem is foglalkozott különösebben vele:

Viszont én igyekeztem mozdulatlan maradni és minél közelebbre bevárni a rókát. Ez lett belőle:

Végül rátaláltam a hídra is és míg az autóhoz ballagva hol sárral hol jéggel küzdve gyalogoltam, még legalább száz átrepülő daru is felkerült a mai faj- és élménylistára.

Fotós- és madarász szemmel nézve is jó kis nap volt ez!

Nyusziboksz és az év madara

Minden télen elhatározom, hogy hósármányokat, téli kenderikéket keresek a környékbeli szikeseken. Ezúttal sem jártam igazán sikerrel. A sárándi határba látogattam el, egy kis tengelic csapat kivételével sajnos nem mozgott más madár a gyepen. A hó pedig néha csizmaszáron felül ért, így haladni sem volt könnyű. 

A hófúvás okozta kompozíciók azonban szépek voltak:

A legelő melletti fasoron zöld küllőt, fekete harkályt, süvöltőket is láttam, de az igazi látnivaló a szomszédos szántón várt.

Két mezei nyúl bokszolt - sajnos csak elég távolról figyelhettem meg őket:

Visszafelé ránéztem még a Vértesi úti Tócó szakaszra. Elég sok egerészölyv üldögélt az út menti fákon.

 A kocsiból így sikerült megörökíteni az év madarát:

A Tócó itt nincs befagyva, tőkés récék, csörgő récék és egy szürke gém volt a legfeltűnőbb. Legközelebb érdemes lesz alaposabban is széjjelnézni a környéken...

Ahol a madár sem jár...

Az alábbi képekből úgy tűnhet, hogy madarakkal nem is találkoztam ma. Nos, nem is tülekedtek előttem a téli énekesek, pedig tulajdonképpen ezért választottam ma a sárándi szikeseket úti célul. Igaz, a tegnapi havazás már előre rontotta az esélyeket, de azért bíztam benne, hogy legalább néhány téli kenderikével vagy hósármánnyal összehoz a sors. Nem így történt, kisebb termetű madarakból álló csapatot csupán egy alkalommal láttam, akkor is olyan távolról, hogy lehetetlen volt meghatározni őket. Ráadásul metsző hideg és élénk szél fogadott, mégis volt valami élményszerű a mai túrában. Hát még ha a fényképezőgép már elő lett volna készítve, amikor két kékes rétihéja egészen közel repült el előttem... (De a gépet csak ezután bányásztam elő a táskából, így aztán a nagy fotó elmaradt:-(()

Ehelyett néhány újabb téli képpel gyarapodott a kollekció. A TKM-tározóig ma nem jutottam el, gumicsizma híján. (Ami ott volt ugyan a csomagtartóban, de bélés nélkül nem volt túl komfortos viselet, így aztán célszerűbbnek látszott a bakancsot felhúzni.)

 Közvetlenül a tórendszer előtt viszont ilyen látvány fogadott:

Egy kis vízfolyás fölött a friss hó, a fagy és a szél néha egészen izgalmas kompozíciókat hozhat létre. 

Az alábbi kenguru- (vagy dinoszaurusz-) forma alkotója is a téli zimankó volt:

A téma néha annyira előttünk hever, hogy nem szabad restnek lenni lehajolni sem utána:

Bár akadtak madarak is (az említett rétihéják mellett egerészölyvek, karvaly, citromsármány, fenyőrigók, búbos pacsirták), azért a leggyakrabban feltűnő állatok mégis a mezei nyulak voltak. Általában rendkívül gyorsan futva bukkantak elő valahonnan, hogy aztán egy pillanat alatt el is tűnjenek a szemem elől. 

Egyedül ez a példány várta ki az élességállítást, aztán ő is "felvette a nyúlcipőt".

Szeszélyes április

A "kép szöveg nélkül" stíluson megpróbálok változtatni végre:-) Remek időben jutottam ki a sárándi határba. A sáron keresztül most sem mertem autózni, így gyalogosan sétáltam el a tározóig. A foltos nádiposzáta már nem volt számomra újdonság, de a azért örömmel hallottam az énekét. Még egy fotóra is futotta... 

A Városréten még egy mezei nyúllal is összehozott a sors, szerencsére elég közelről tudtam lencsevégre kapni a fülest:

A tározón öt búbos vöcsök (2 és fél pár), meg egy magányos vörösnyakú vöcsök okozott némi örömet.

Aztán jött a meglepetés. A bütykös hattyú ugyan már kétszer is költött a TKM tározón, ám már csak a fiókákat vezető szülők utaltak a fészkelésre. Ezúttal azonban a fészkét is sikerült kiszúrni:

Egy magányosan úszkáló dankasirályt is sikerült lefotózni, de nem sikerült dokumentálni az első fattyúszerkőket. (Pedig 3 is átrepült fölöttem:-) Sőt: egy kóbor fenyőrigó is átszállt később északi irányba a tározó felett.

A Városréten újabb meglepetés ért. Már épp azon morogtam, hogy nem lesz időm ránézni a tározó északi részére. (A nagy sár miatt ugyanis nem tudok autóval eljutni odáig.) Pedig a bütykös ásóludak nagy valószínűséggel most is ott tartózkodnak. Erre a Városréten a következő kép fogadott:

Még egy pár gólyatöcs is mozgott a réten, meg pajzsoscankók, réti cankók. Végül Mikepércsen letértem a tszútra, ahol a szikkasztón is láttam gólyatöcsöt. Ezúttal fotózható közelségben:

A tavasz tizenhét pillanata...

A tegnapi egész napos esőzés során nem is gondolhattam madarászásra. Ma viszont már nem jósoltak esőt, így végre felkereshettem a Tócó-Kösely menti tározót. Bár hűvös volt és erős szél, mégis érezhető már a tavasz közelsége. Ha nem is tizenhét, de jónéhány pillanatát tetten értem a kikeletnek. Már útközben láttam például egy szarkát fészekanyaggal a csőrében repülni. (1. pillanat:-)

A Városrétig csak hatalmas sár várt, de a legelőn már tetten érhető volt a kikelet: bíbicek jajgattak, pacsirták énekeltek, seregélyek röpködtek. (A tavasz második, harmadik és negyedik pillanata:-)). A nagy vízálláson pedig egy öreg és egy imm. bütykös hattyú úszkált. Továbbsétálva újabb tavaszi  hangulatnak lehettem szemtanúja: a mezei nyulak kergetőzésének (5. pillanat):

Sokáig ügyet sem vetettek rám, sajnos a borult idő miatt mégsem sikerült jobb képet készítenem róluk:

A tározón néhány tőkés réce, egy csapat fütyülő réce és egy pár kerceréce tartózkodott. Kilenc, majd később nyolc szárcsa hozott még némi életet a tájba. A gáton fenyőrigók szedegettek, majd közeledtemre felrebbentek. Ugyanitt egy csillaggombát is felfedeztem, sajnos még nem sikerült meghatároznom, de dolgozom az ügyön... (Aki tudja, az persze megírhatja a faj nevét!)

A Városréti legelőn látott - majd onnan elszállt hattyúk - is megkerültek. Nem sokkal később még a nap is kisütött, de az alábbi röpkép még borult időben készült:

Sajnos kis idő múlva a nap újra elbújt... Mivel az autó messze volt, a sártenger pedig sok idővesztességet okozott, ideje volt visszafelé vennem az irányt. A tározó előtti csatorna mellett érdekes kompozícióra bukkantam:

Ez a népnyelv által békanyálnak hívott képződmény (fonalas zöldmoszat) minden csúfsága ellenére szerintem hordoz magában valamilyen esztétikumot. Talán a tegnapi eső hatására jelentek meg rajta ezek a körkörös nyílások, ami most ennyire izgalmassá tette a békanyálat az objektíven keresztül.

Ha már lehajoltam, mást is észrevettem: Harmatcseppeket. Mivel víz folött álltam, nem volt mód arra, hogy lehasaljak, állványra szereljek, így csak kézből exponálva próbáltam megörökíteni az apró szépséget:

Kevésbé szép, de érdekes látvány (és a tavasz 6. pillanatának is beillik) a következő:

Ez a tavaszi esőzésekkor nyálkás masszává duzzadó kékmoszat, a Nostuc communae telepteste. Nyári kánikulában ez fekete "pernyeként" tűnik fel a szikes gyepeken, most azonban a fenti képet mutatja.

A Városréten még két átszálló daru okozott némi meglepetést. (7. pillanat), majd egy újabb madarat megpillantva egy fejtörő jutott eszembe: 

Nevezetesen az, hogy ha az ember tél végén, őszülő fejjel meglát egy nyári ludat, azt lehet-e a tavasz jelének tekinteni....??!

Amint a 47-esen autóztam hazafelé, még a hosszúpályi leágazás előtt volt egy érdekes élményem: Az út melletti belvízen két öreg hattyú úszkált méltóságteljesen. Ők is bütykösök voltak, így nem álltam meg fotózni, de láttam, hogy a többi autós is felkapja a fejét a közúton nem mindennapi látványra:-)

Délelőtt még nagyapámhoz is átsétáltunk a lányokkal. Csak azért, hogy legyen még egy igazi tavaszi pillanat, megörökítettem a kertben nyíló  hóvirágot is: (A tizenhéthez hiányzó pillanatokat pedig keressék meg az olvasóim!)

Poros országutakon

Ecsedi István nagyszerű könyvének címe nem véletlenül jutott eszembe... Az egykori téglagyár kubikgödreit csak ilyenkor, száraz időben célszerű autóval megközelíteni. Most viszont akkora a csapadékhiány, hogy ez már túlzás, az autó mögött vágni (belül meg nyelni) lehetett tegnap délután a port, amikor rövid terepszemlét tartottam: érdemes-e ma hajnalban besátrazni ide. Miután úgy döntöttem: megkísérlem, ma már óvatosabban haladtam a kiszemelt cél felé. A néhány megmaradt vízállás oázisként vonzza a madarakat. Mégsem volt igazán szerencsém, legalábbis a madarakkal. De azért ez a nyúl okozott némi vidámságot: Mintha azt kérdezné: - Kinek van nagyobb lába?

Aztán végre kissé közelebb jött és egy gyors portréképet is vállalt...A kis lilék évek óta jó költőhelyet találnak itt. Régebben jobb képet is sikerült róla készítenem, ma ez volt a maximum. Azért a kora reggeli fény miatt hangulatosra sikeredett.

Még egy őzcsapat is megjelent váratlanul. Az egyik sutát sikerült lencsevégre kapnom, aztán gyorsan továbbnyargaltak:

Persze voltak a megszokott madarak is: mezei- és búbos pacsirta, sárga- és barázdabillegető, réti cankó, egerészölyv. Aki messziről egy pillantást vet erre a kietlen, holdbéli tájra, az nem is gondolná, hogy még madarászni is lehet egy ilyen helyen. Pedig igen!