Nem indult jól a mai nap. A tervem az volt, hogy ma reggel újra meglátogatom a Tócó-Kösely menti tározót víztaposók reményében. Hajnaltól azonban zuhogott az eső, így le kellett fújni a mai madarásztúrát. Szerencsére csak ideiglenesen. Délután már kissé szeles, felhős, de száraz és napsütéses idő lett, így ebéd után nekivághattam a sárándi és mikepércsi határnak. Itt sokkal több eső eshetett, mint Debrecenben, mert a Városrétre vezető dűlőúton még gumicsizmában sem volt egyszerű a közlekedés. Itt a dróton gyurgyalagok üldögéltek, egyikük egy nappali pávaszemet zsákmányolt, de nem tudtam olyan közelről fényképezni, hogy a puszta dokumentáláson kívül egyéb értéke is legyen a fotónak. A Városréten egy fekete gólya repült fel előttem, de róla sem készülhetett igazán jó felvétel. A tározón meg alig volt élet: Néhány száz szárcsa, pár böjti, csörgő, kanalas és tőkés réce, no búbos és kis vöcskök voltak, a nádasokban meg néhány nagy kócsag, szürke gém és egy vörös gém jelentett élményt a mai napon. Két pár hattyút is felfedeztem, ezúttal fiókák nélkül. A fényviszonyok miatt úgy döntöttem, hogy ezúttal a nyugati gáton ballagok visszafelé, így jobban rálátok a tavakra. (Általában a keleti és a középső gátat használom.) És milyen jól döntöttem! Mert pár perc múlva feltűnt valami szokatlan az égen: egy halászsas! Immár harmadik alkalommal figyeltem meg itt a tározón a hazánkban rendszeresen átvonuló, de gyakorinak egyáltalán nem mondható ragadozót. Az előző két alkalommal is sikerült dokumentálni a madár jelenlétét, most azonban nagy szerencsém volt. A halászsas ugyanis zsákmnyszerzéssel próbálkozott, ráadásul pontosan az előttem lévő tavakon, jó fényben és többnyire szemből.
Hosszasan szitálva leste a vizet, én meg próbáltam a technikai adottságokhoz képest a lehető legjobb képeket készíteni róla. (Mit nem adtam volna egy autofókuszos, jó fényerejű objekívért!!!)
A halászsas nem különösebben méltatott figyelemre, valószínűleg észre sem vette a fotóállvány mögött "megbújó" madarászt, aki lázasan exponálva próbálta megörökíteni a ritka pillanatot:
Többször eredménytelenül le is csapott a vízre, én pedig eléggé el nem ítélhető módon azért szurkoltam, hogy minél később sikerüljön a halászata. (Ebben az esetben ugyanis hamar odébbált volna a zsákmányával, vagy olyan helyen szállt volna le, ahonnan már nem láthattam volna.) Szerencsém volt, így aztán közel negyedórán keresztül fotózhattam a halászsast!
Végül még ez a fiatal vörös gém is lencsevégre kerülhetett, így amilyen rosszul indult a mai nap, olyan jó lett a vége:
