Mint a ma született bárány...

... mondhatnánk a képen látható kis bégető jószágról, de rögtön tévednénk. Az alábbi bárányka ugyanis nem ma, hanem tegnap született... Így is nagy teljesítmény, ahogy az anyját és a nyájat követve járja a Városrétet és a Tócó-Kösely menti tározó gátját.

       

Amikor már nagyon elfáradt, akkor megesett a juhász szíve rajta, és némi pihenőt biztosított neki:

Gyönyörű fények, nem túl hideg és aránylag szélcsendes idő fogadott ma a sárándi és mikepércsi határban, mégsem volt valami nagy madárbőség a tavakon. A bütykös hattyú és az ásólúd pár szerencsére megvolt, meg örömmel nyugtáztam, hogy a foltos nádiposzáta és a nádirigó is megérkezett, de egyébként semmi extra nem akadt. Így miután a tározó déli tavait körbejártam, visszafelé vettem az irányt. A Városréten azonban nem tudtam ellenállni kedvenc vadkörtefámnak, amely virágzás közben mutatja meg igazi szépségét:

A virágok közelről is mutatósak, így az objektívem biztosította lehetőségeken belül makrózhattam is.

Ezután már nem is tettem fel újra a teleobjektívet, nem tűnt túl valószínűnek ugyanis, hogy az autóig hátralévő néhány száz méterig még szükségem lenne rá. És milyen nagyot tévedtem... Alig hagytam el a Kösely hídját, amikor egy ragadozó repült "rám". Egy gyönyörű hamvas rétihéja hím! Persze próbáltam összeszerelni gyorsan a madárfotózásra alkalmas optikát, de már hiába, mire fenn volt a teleobjektív, addigra a rétihéja szépen eltűnt...

Délután családi programként apósomékat látogattuk meg. A fényképezőt nem hagytam otthon, így - tavaszi képként - a kertben virító magnóliát is megörökítettem:

A szomszédos telkek között meg a csicsörkék voltak nagy éneklésben. Megpróbálkoztam hát az ő fotózásukkal is.

Sajnos vagy az ellenfény...

... vagy a nagy távolság miatt nem lettek igazán jók a képek:

Na, de majd egyszer ez is sikerülni fog!

Hantmadár Bocskaikertben

Ma reggel körülnéztem Bocskaikertben. Rengeteg tavaszi élményt nyújtott ez az egy óra. Örvös galambok hangos, szárnycsattogtatós viadala és egy szép pöfeteg gomba-csoport után az állomás közelében mókusok bukkantak fel. Most végre fényképezni is tudtam őket, ráadásul még a nap is remekül sütött:

Nem sokkal később már egy leendő fészkénél szorgoskodó kék cinegepár kötötte le a figyelmemet. Egyikük egy közeli gallyra szállva mintha azt mondaná: - Pedig itt volt a lakáskulcsom valahol...

A tsz-úthoz közeli szántó belvizéről ezúttal kilenc bíbic kelt szárnyra egyszerre!!! Közben kissé magasabban vagy 300 nagy lilik húzott kelet felé. Egy távoli földkupacon pedig üldögélt valami. Nem láttam jól, így megpróbáltam közelebb jutni felé. Miközben megkerültem egy nagy kőrakást, feltárult annak hátoldala, telis-tele martilapuval. Egy méhecske is szorgoskodott rajtuk, így bár nem túl régen fotóztam Debrecenben ezt a korai sárga virágot, most újra képre kívánkozott:

Amúgy tényleg nem csúnya növény, még különösebb beállítás nélkül is. Ezen keresztül igazán jól lehetne szemléltetni a "sugarasan részarányos" fogalmat:-)

Bár félig ellenfényben, de mégis közelebbről vehettem újra szemügyre a rejtélyes madarat. Hantmadár! Nem emlékszem, hogy Láttam volna már a településen, így ismét új fajjal gazdagodott Bocskaikert. Sajnos közelebbi képet nem tudtam róla készíteni:

Annál inkább a virágzó salátaboglárkáról:

.. amit még makrózni is próbáltam, persze a rendelkezésre álló optikával:-)

A szintén sárga tyúktaréj virágai mellett (amit ma nem fényképeztem) a kékeslila ibolyák kínáltak még fotótémát:

Miközben a virágokra koncentráltam, még vagy ötven daru is megjelent az égen, így igazi tavaszi hangulatot varázsolt Bocskaikertbe.

Búcsú a téltől

Végre leírhattam a fenti címet! Legutóbb még korántsem volt biztos, hogy téllel vagy tavasszal folytatódik a hét, de végre eljött a kikelet. A tegnapi enyhe idő után azért ma reggel felfért még a télikabát, de a jelek finoman szólva is biztatóak voltak. Mikepércsen keresztülhajtva például megláttam az idei első gólyát!!! Kora reggel és borús idő volt, ezért nem álltam meg lefotózni, gondoltam majd visszafelé. (Akkor azonban már nem állt a fészkén a valószínűleg frissen hazatért madár...) A Városréten keresztülgyalogolva újabb élményekkel gazdagodtam. Bíbicek ugyan már legutóbb is voltak, most azonban már örvös galamb, piroslábú cankó hangját is hallhattam, de egy keringő barna rétihéja is jelezte: ez már tényleg tavasz! Sőt: egy átrepülő pajzsoscankó csapat is megörvendeztetett. 

Mire a tározóhoz értem, még a nap is kisütött, így fotózhattam a hattyúpárt:

Időnkén felhők zavarták ugyan a nyugodt fényképezést, de három rám repülő nyári lúdnak még a szórt fényben sem tudtam ellenállni:

A Tócó-Kösely menti tározó vizén pihenő madarak háromszor írtak le egy-egy kört körülöttem, míg aztán egy távolabbi tavon újra leszálltak. Nagy élmény volt ilyen közelről látni és fotózni hazánk egyetlen fészkelő vadlúdfaját!

Költő fajnak számítanak ma már a bütykös ásóludak is. Hazánkban az elsők között sikerült dokumentálni az itteni fészkelésüket és csak remélni lehet, hogy idén tovább szaporodhat a sikeres költésük száma. Egy pár és további három madár mutatkozott ma a területen:

Kicsit közelebbről:

A vizeken egyébként is nagyobb mozgás volt, mint egy héttel ezelőtt. Cigányrécék, kanalas récék és fütyülő récék színesítették a repertoárt, de a parti növényzetre is érdemes volt figyelni. Így bukkantam rá az idei első cigánycsukra!

Sajnos egyre felhősebb lett az idő, pedig visszafelé még 11 daru is leszállt a Városréten, sőt két sárszalonkát is sikerült még felrebbentenem. Debrecenben ismét útba ejtettem a szeméttelep melletti vízállást. Ezúttal kevés sirály volt a vízen, jobbára csak dankák, de még egy-két viharsirály is akadt köztük:

A rövid időre visszatérő napfényben próbálkoztam még egy-két viharsirályos képpel, de az eredmény nem lett túl meggyőző. Mégis ideillesztek egy fotót madárvendégünkről, jelképesen így is búcsút véve a remélhetőleg végérvényesen elmúlt téltől:

A tavasz tizenhét pillanata...

A tegnapi egész napos esőzés során nem is gondolhattam madarászásra. Ma viszont már nem jósoltak esőt, így végre felkereshettem a Tócó-Kösely menti tározót. Bár hűvös volt és erős szél, mégis érezhető már a tavasz közelsége. Ha nem is tizenhét, de jónéhány pillanatát tetten értem a kikeletnek. Már útközben láttam például egy szarkát fészekanyaggal a csőrében repülni. (1. pillanat:-)

A Városrétig csak hatalmas sár várt, de a legelőn már tetten érhető volt a kikelet: bíbicek jajgattak, pacsirták énekeltek, seregélyek röpködtek. (A tavasz második, harmadik és negyedik pillanata:-)). A nagy vízálláson pedig egy öreg és egy imm. bütykös hattyú úszkált. Továbbsétálva újabb tavaszi  hangulatnak lehettem szemtanúja: a mezei nyulak kergetőzésének (5. pillanat):

Sokáig ügyet sem vetettek rám, sajnos a borult idő miatt mégsem sikerült jobb képet készítenem róluk:

A tározón néhány tőkés réce, egy csapat fütyülő réce és egy pár kerceréce tartózkodott. Kilenc, majd később nyolc szárcsa hozott még némi életet a tájba. A gáton fenyőrigók szedegettek, majd közeledtemre felrebbentek. Ugyanitt egy csillaggombát is felfedeztem, sajnos még nem sikerült meghatároznom, de dolgozom az ügyön... (Aki tudja, az persze megírhatja a faj nevét!)

A Városréti legelőn látott - majd onnan elszállt hattyúk - is megkerültek. Nem sokkal később még a nap is kisütött, de az alábbi röpkép még borult időben készült:

Sajnos kis idő múlva a nap újra elbújt... Mivel az autó messze volt, a sártenger pedig sok idővesztességet okozott, ideje volt visszafelé vennem az irányt. A tározó előtti csatorna mellett érdekes kompozícióra bukkantam:

Ez a népnyelv által békanyálnak hívott képződmény (fonalas zöldmoszat) minden csúfsága ellenére szerintem hordoz magában valamilyen esztétikumot. Talán a tegnapi eső hatására jelentek meg rajta ezek a körkörös nyílások, ami most ennyire izgalmassá tette a békanyálat az objektíven keresztül.

Ha már lehajoltam, mást is észrevettem: Harmatcseppeket. Mivel víz folött álltam, nem volt mód arra, hogy lehasaljak, állványra szereljek, így csak kézből exponálva próbáltam megörökíteni az apró szépséget:

Kevésbé szép, de érdekes látvány (és a tavasz 6. pillanatának is beillik) a következő:

Ez a tavaszi esőzésekkor nyálkás masszává duzzadó kékmoszat, a Nostuc communae telepteste. Nyári kánikulában ez fekete "pernyeként" tűnik fel a szikes gyepeken, most azonban a fenti képet mutatja.

A Városréten még két átszálló daru okozott némi meglepetést. (7. pillanat), majd egy újabb madarat megpillantva egy fejtörő jutott eszembe: 

Nevezetesen az, hogy ha az ember tél végén, őszülő fejjel meglát egy nyári ludat, azt lehet-e a tavasz jelének tekinteni....??!

Amint a 47-esen autóztam hazafelé, még a hosszúpályi leágazás előtt volt egy érdekes élményem: Az út melletti belvízen két öreg hattyú úszkált méltóságteljesen. Ők is bütykösök voltak, így nem álltam meg fotózni, de láttam, hogy a többi autós is felkapja a fejét a közúton nem mindennapi látványra:-)

Délelőtt még nagyapámhoz is átsétáltunk a lányokkal. Csak azért, hogy legyen még egy igazi tavaszi pillanat, megörökítettem a kertben nyíló  hóvirágot is: (A tizenhéthez hiányzó pillanatokat pedig keressék meg az olvasóim!)

Poros országutakon

Ecsedi István nagyszerű könyvének címe nem véletlenül jutott eszembe... Az egykori téglagyár kubikgödreit csak ilyenkor, száraz időben célszerű autóval megközelíteni. Most viszont akkora a csapadékhiány, hogy ez már túlzás, az autó mögött vágni (belül meg nyelni) lehetett tegnap délután a port, amikor rövid terepszemlét tartottam: érdemes-e ma hajnalban besátrazni ide. Miután úgy döntöttem: megkísérlem, ma már óvatosabban haladtam a kiszemelt cél felé. A néhány megmaradt vízállás oázisként vonzza a madarakat. Mégsem volt igazán szerencsém, legalábbis a madarakkal. De azért ez a nyúl okozott némi vidámságot: Mintha azt kérdezné: - Kinek van nagyobb lába?

Aztán végre kissé közelebb jött és egy gyors portréképet is vállalt...A kis lilék évek óta jó költőhelyet találnak itt. Régebben jobb képet is sikerült róla készítenem, ma ez volt a maximum. Azért a kora reggeli fény miatt hangulatosra sikeredett.

Még egy őzcsapat is megjelent váratlanul. Az egyik sutát sikerült lencsevégre kapnom, aztán gyorsan továbbnyargaltak:

Persze voltak a megszokott madarak is: mezei- és búbos pacsirta, sárga- és barázdabillegető, réti cankó, egerészölyv. Aki messziről egy pillantást vet erre a kietlen, holdbéli tájra, az nem is gondolná, hogy még madarászni is lehet egy ilyen helyen. Pedig igen!

Gólyatöcsök, gulipánok

Pénteken, ha az ember hamarabb el tud jönni a munkahelyéről, de az óvodában még alszanak a gyerekek, akkor nagy a csábítás egy kis madarászatra. Én pedig engedtem is neki...

A Lovász-zugi tavakhoz megyek, félután fél három, kezd jó fény lenni. Körbe járom a tavakat, 20 perc múlva legalább tizenöt, jó félcentis kullancsot szedek le a nadrágomról... Nem túl biztató. Az utolsó két medencén - ahol tulajdonképpen nyílt vízállás van - azonban egy réti cankó fogad. A látványa nem túl szép, köszönhetően a fékezett habzású mosópor zacskójának, amin ácsorog... A közelben egy magányos pajzsoscankó is táplálkozott, kocsiból egész tűrhető kép készült róla:
Nem messze pedig egy pár gólyatöcs álldogált. Bár már jópárszor összehozott velük a madarász- és fotós szerencse, számomra megunhatatlan szépségű madarak:

Az utolsó tavon még egy pár gulipánra is bukkantam, sajnos őket már csak erős ellenfényben tudtam megörökíteni. Talán majd legközelebb...

Szepes határában

Úgy gondoltam, kihasználom a csapadékmentes időt és ameddig lehet, autóval megyek a Sárga dűlőn Szepes határában. Esősebb időben nem kockáztatnám meg ezt, de most bejön a dolog, egyébként nem is lett volna időm, lévén munkanap van. Egész sokáig jutottam, így még egy félóra gyaloglás után a Tócó-Kösely menti tározónál voltam. A tározót sajnos már így sem járhattam be, az első tavon pedig foltos nádiposzátán, kis vöcskön és szárcsákon kívül nem sok érdekeset láttam. A dűlőút menti réteken és vízállásokon viszont sok sárga billegető mozgott, ami nem volt rossz fotótéma: Mindezt persze les nélkül! Az élénk szélben a madarak nem nagyon törődtek velem, így lehetett kísérletezni:
Néhány bíbicen és egy felrebbenő réti cankó csapaton kívül maga a táj jelentett még élményt. A virító kamillamezőknek legutóbb az illatáról írtam, pedig a látványa is szép!

Kamillaillatban

Újra szép napra virradt. A sárándi határban a Városréti legelőn keresztül közelítem meg a tározót. Kezdenek virítani a kamillák, a gáton megállva pedig az illatukat is hozza a szél. De a fülnek és a szemnek sincs pihenője: Előttem egy üstökösgém rebben fel, majd még egy! Négy vörösgém is felrepül. De a nádas is hangos: cserregő nádiposzáták, nádi tücsökmadarak és nádirigók is szólnak. Egy cserregő egész közelre bevárt, "kötelező" volt fotózni. (Kár, hogy a nádszálak takarták.)

A vörösgémek is újra megjelentek fölöttem. Kiváló fényekben lehetett megörökíteni az egyiküket. A költésüket még nem sikerült itt bebizonyítani, de mindenesetre érdemes lesz figyelni a viselkedésüket.

A cigányrécék például itt kiváló fészkelőhelyet találtak. Most is legalább húsz-huszonöt példányt látok, kisebb csapatokban repülnek át előttem.

Idén először kerülnek elém a fattyúszerkők.

Egy kiadós madarászat végén a Városréti legelőn figyelgetem még a partimadarakat. Sajnos a magas napállás miatt már remeg a levegő, de vagy száz pajzsoscankót és néhány piroslábút azért kiszúrok. Mellettem pedig egy seregély énekel a fán! Vannak, akik nem szeretik, de szerintem ő sem csúnya madár!

Villámlátogatás a vízimadarak között

Miután az eleve is rövidebb hétvégén (szombat:munkanap-1 óra a nyári időszámítás miatt) nem jutottam ki sehová, már csak az alkalmat lestem, hogy mikor ruccanhatok ki egy gyors madarászatra. Ez a nap ma jött el. Fél kilencre értem Mikepércs határába, ahol abban reménykedtem, hogy a dűlőúton végig tudok autózni és így időt nyerek. (fél tizenegy után már indult a vonatom Debrecenből) Szerencsém volt. Mikepércsen már két gólyát is láttam, ráadásul a földút is járható volt. Csak egyszer álltam meg, a Tócó partján, ahol egy barna rétihéja fogadott: Soha rosszabbat... A Tócó-Kösely menti tározón is nagy élet volt. Azt mindjárt gondoltam, hogy nem járhatom be a teljes élőhelyet - ehhez plusz 3 óra kellett volna - így inkább a gátőrháztól északra eső néhány medence átvizsgálása maradt a célom. Rengeteg kanalas réce volt, hamar fel is rebbentek. Milyen jó lenne, ha egy megfigyelő torony is épülne egyszer itt, ahonnan zavartalanul lehetne szemlélődni. Így csak a repülő madarakra koncentrálhattam:
Egyébként gyönyörű volt a táj is. Közben fröccent a sár a nadrágomra - beleléptem egy vízzel teli gödörbe -, de a tavaszi természet színei feledtettek velem minden nehézséget. Pláne, hogy a récetömegben egy pár bütykös ásóludat is sikerült felfedeznem. Bár róluk is készült egy dokumentumkép, sajnos a gép beállításai miatt ezek nem lettek élvezhető minőségűek. (Későn vettem észre, hogy a tájképhez használt értékekkel próbáltam röpképet készíteni a madarakról...)
A tározótól nyugatra nagyobb darucsapatot is láthattam, jó messzire a számuk kb. 130 körül mozgott. A gyors madarászat után még a vonatot is sikerült elérnem! Bocskaikertben 11 óra előtt pár perccel egy citromsármány énekelt.

Délután a madarász sulis gyerekekkel láttuk is a madarat, sőt: hallottuk az idei első csilpcsapfüzike-éneket is. Munka után kabátvásárlás a gyerekeknek, majd apósoméknál tettünk egy rövid látogatást. A teraszukra egy balkáni gerle rakott fészket. Ennek a minősége valószínűleg kívánnivalót hagyott maga után - a gerléknél ez nem ritkaság - egy tojás ugyanis összetörve hevert a járdán. A balkáni gerle ezt szomorúan konstatálva vette tudomásul, és a közeledtünkre sem rebbent el a gerendáról. Meg kellett örökítenem, így a kesergő madár portéjával búcsúzom a márciustól.