Nemcsak az szép, ami ritka...

A mai nappal kapcsolatban ez az örök igazság jutott az eszembe. Mivel a kerékpáromra lámpát kellene venni, a kocsiba meg üzemanyagot (és mindkét projekt már csak a következő fizetés után valósulhat meg), ezért gyalog jártam be a környékbeli élőhelyeket. A vasút gátjáról szemlélődve a Lapost is jó fényben vizsgálhattam. A gólyák közül a tojó most is a fészken ült, a párja pedig zsákmány után keresgélt:

Nem sokkal később, már a Gyékényesben jártam, amikor egy nagy kört is leírt a fejem fölött és így egy röpképet is készíthettem róla. Olyan közel jött, hogy bele sem fért a képbe, de ezzel a kivágással még érdekesebb lett a fotó.

A Gyékényest járva feltűntek a rovarok is. A közönséges acsa már neve után sem ritka szitakötő faj, de azért képre kívánkozott:

A szeles időben is fel-felhangzott a fülemülék csodálatos éneke. A kiülő madarak vagy árnyékban vagy takarásban voltak, de azért próbálkoztam a fotózással:

A Gyékényesben még mindig elég sok víz van, a remek fényekben egy tájképen is megörökítettem az élőhely mostani állapotát.

A szomszédos lucernaföldön átgyalogolva egyszer csak egy fecskefarkú lepke libben elém:

Ha van kedvünk lehajolni a közönségesebb fajokhoz, akkor még egy olyan gyakori növény is megmutatja bonyolult szépségét, mint a pitypang:

A Hidas-laposra átérve feltűntek a bíbicek is. Bár bíztam benne, hogy feltűnnek az első tövisszúró gébicsek is, de rájuk még várnom kell. (Hát még ha egyszer vörösfejű gébiccsel is összehozna sors, mint a napokban a Pest megyei madarászokat!)

De a gyakori fajok között is akadt még látnivaló- A kecskebékák például a Tócó patakban szívesen kiültek napozni:

Egy másik faj (tavibéka?) egyedei pedig aktív násztevékenységben voltak:-)

Talán ennek tudható be, hogy a napos, derült időben is elég hangosak voltak. A brekegésüket felerősítő hanghólyagjuk működését is sikerült megörökíteni:

A patak ezen szakaszán még a gólyahír is teljes pompájában mutatkozott:

Egyszer csak egy pár örvös galamb szállt le a közelemben, Miközben gyommagvakat eszegettek meg a vízből kortyolgattak, egész jól tudtam fényképezni a sárga színű boglárkák között sétáló egyik madarat:

Hazafelé már nem a vasúti töltésen mentem, mert ott a közmunkások egy jókora csapata kaszált éppen. Bízva   a gumicsizmámban, a Laposon akartam keresztülvágni, de mint utóbb kiderült, ez nem volt igazán jó ötlet. Bár ezt a sárga billegetőt még megfotózhattam...

... de ezután már nem volt több kellemes élményem. Egy idő után már olyan mély víz vett körül, hogy esélyem sem volt száraz lábbal visszakapaszkodni a töltésre. Miután az egyik csizmám úgyis megmerült, visszafordulni meg nem akartam, "feláldoztam" a másik csizmámat is. A szárazra érve aztán kiöntöttem a vizet a gumicsizmából, kicsavartam a zoknimat és lehúztam. Bár némileg így is cuppogva és fröcsögve caplattam hazáig, összességében megérte a mai túra. Mert tényleg sok szépet láttam...