2011. április 19., kedd

Kétéltűek, hüllők, madarak

A mai madarász suli alatt végre különösebb rohanás nélkül járhattuk be a gyerekekkel a környéket. Az idő is szép volt, a vízállások is megvoltak, látnivaló is akadt bőven, így a természetjárás közben még egy-egy fotó is készülhetett. A most következő négy kép egyfajta evolúciós sorozatnak is felfogható:-) Itt van mindjárt egy zöld varangy. (Kétéltű, amely ha nem is állandóan, de a szaporodási időszakban feltétlenül kötődik a vízhez.)
Aztán elhagyják a kétéltűek a vizet és kimásznak a szárazföldre....
A hüllők (mint ez a fürge gyík) már a vizes élőhelyektől teljesen függetlenül is létezhetnek, hiszen tojással szaporodnak:
És mint tudjuk, a madarak a hüllőkből alakultak ki... (A képen vörösbegy.)
De ezen kívül még más érdekességeket is láttunk. Egy csuszka táplálkozását is megfigyelhették a szemfülesebb gyerekek. A madár az elkapott cserebogarat fakéregbe szorította és így már könnyedén fogyasztotta el. 
De ennél is érdekesebb volt a mezei zsurlókkal való találkozás. Ez az első látásra talán még a gombákra is hasonlító növény a harasztokkal rokon és tavaszi megjelenése teljesen más, mint a nyári kinézete:

Az itt látható képeket már délután készítettem, visszatérve a "tetthelyre".
Bár Bocskaikertre nem jellemzőek a vizes élőhelyek, a tavalyi csapadékos év megtette a hatását. A belvizes foltokon bíbicek és sárga billegetők is feltűntek. Itt pedig egy barázdabillegető, amit az autóból fotóztam:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése