2011. április 10., vasárnap

Borongós élmények

Nehezen akart előbújni a nap. Pedig nem is indultam túl korán, sőt, 7 óra is jóval elmúlt, amikor megérkeztem a Városrétre. Itt tettem le a kocsit, és máris madarak sokasága rebbent elém: nagy póling, bíbicek, piroslábú cankók hangjával telt be a környék. Egyszerre egy gyönyörű barna rétihéja hím vitorlázott elém. Mégsem fotóztam, mert túl kevés volt a fény, csak távcsövön keresztül élveztem a színeket és árnyalatokat, ami még egy  ilyen közönséges ragadozón is előtűnik. Aztán némi szórt napsugarak világították be a a felhők mögül a gyepet és két még pompásabb színű madarat pillantottam meg kissé távolabb:
A két búbosbanka közül az egyik sajnos hamar  odébbállt, ám a másik egészen türelmesen várta közeledésemet. Végül ez lett a - körülményekhez képest - legjobb képem róla:
A tározó déli részét a juhásszal együtt jártam be. Sajnos a borús idő továbbra sem adott teret a fotózás örömeinek, de ettől függetlenül sok-sok madaras élményt nyújtott a mai délelőtt. Egy hollópár például hangosan korrogva repkedett felettünk, a juhász szerint a közeli fasorban fészkelhetnek. Itt ez új és felettébb jó adat lenne!!! Ám a víz sem volt unalmas: Nádi tücsökmadarak, cserregő nádiposzáták és kis vízicsibék hangoskodtak, de búbos- és feketenyakú vöcskök, sárga billegető is elém került ma a tavaszi érkezők közül. Én még csak tegnap láttam az első füsti fecskét Debrecenben, itt meg egy egész csapat vadászott a víz fölött. 
A tavon még egy kerceréce és egy kendermagos réce is feltűnt. Sőt a juhásszal még a bütykös hattyút is meglestük a fészkén. (Ez lehet a faj harmadik költése a tározón!)
Visszafelé a mikepércsi derítőn gólyatöcsök és gulipánok is mutatkoztak. Sőt, még Debrecenben, a szeméttelep melletti vízálláson is feltűnt négy "széki gólya".


Erről a szép madárról hiába van már sok-sok fotóm, ha közelről megpillantom, még akkor is muszáj exponálnom, ha borongós az idő:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése