2011. április 21., csütörtök

Majdnem utolsó képeim

Sajnos történt ma valami, ami miatt nem sokon múlott, hogy a mai blogbejegyzésem címéből a majdnem szócska is elmaradjon:-(( 
Délután Hortobágyon jártunk, a Pusztai Állatparkban. Persze itt is fotózgattam, a remek fényben a családi képek mellett a teleobjektív segítségével néhány gyakori madárról is sikerült egészen közeli portrékat készítenem.
Mezei veréb:
Balkáni gerlék:
Egy kis fejtanulmány:
Seregély:

A baj ezután történt. A nyakamban lógó fényképezőgépről a teleobjektív egyszer csak leesett és a betonlépcsőn végigpattogva nagy csattanással állt meg. Elég volt egy pillantást vetni az objektív végén lévő extenderre és a gép objektívfoglalatára, hogy tudjam: Ma készültek az utolsó képeim, én többet már nem fogok fényképezni. A foglalat ugyanis helyéből kiszakadva elég siralmas látványt nyújtott, az extenderből meg jó néhány rugó és csavar szóródott széjjel a járdán. El is voltam keseredve rendesen, mert semmi reményem arra, hogy egyszer annyi pénzem lesz, hogy megjavíttathatnám a gépemet. (Arra meg pláne, hogy másikat vegyek.) Otthon derült ki, hogy "csak" az extender ment tönkre. A nagy bajból ez a kisebbik. Igaz ugyan, hogy egy ilyen alkatrész is van vagy 70 ezer forint (ennyi pénzem sem lesz soha ilyen célra...), de enélkül még használható a gép is, meg a teleobjektív is, csak 400 mm-es és nem 560 mm-es gyújtótávolságom marad. Az viszont még mindig hihetetlen számomra, hogy a betonon végigpattogó teleobjektívnek nem esett baja. Pedig első pillantásra úgy tűnik, hogy így van, nem törött, nem mozdult el benne semmi. 
Így, bár kissé visszafejlesztett apparátussal is, de talán a jövőben is folytathatom még a blogomat és a természet fotózását.
Az viszont, hogy az extender javítását vagy pótlását egyszer meg tudjam oldani, nem túl valószínű:-((
E célra adakozóknak szívesen megadom a számlaszámomat...

1 megjegyzés:

  1. Kalotás Zsolt járt úgy Norvégiában, hogy a Practica és az 500-as leesett egy sziklára. A Practica ízzé-porrá tört, az 500-ast pedig megvédte a Practica, mint egy golyóálló mellény...
    Gergő

    VálaszTörlés