Tavaszi tél vizet áraszt

Karácsony másnapján eljött az idő egy kis madarászatra. Az enyhe időben a cél a Tócó-Kösely menti tározó volt. Szinte hihetetlen, hogy néhány napja még komoly fagyban és hóban gyalogoltam volna ugyanitt, ma meg mindenütt kora tavaszi jellegű vízállások fogadnak. No meg a sár, amin még elég könnyen átvergődöm a gumicsizmában. A Városréten 9 nyári lúd is elém kerül, a tározó felé közeledve meg egy csapat nagy lilik is átrepül felettem. Mindig kíváncsian szemlélem őket, hátha akad közöttük egy vörösnyakú lúd. A ritka fajból mostanában a Hortobágyon igazi rekormennyiséget számoltak, de a megye más pontjain is elő-előkerültek kisebb csapatai. Nekem azonban nincs most szerencsém, de azért a lilikeket sikerül megörökíteni:

A tározó felől már hangos hápogás jelzi: felolvadt a víz. Nyoma sincs jégnek és hónak, a tavakat pedig - akárcsak ősszel - újra elfoglalták a madarak. Talán csak a felhozatal gyengébb: a tőkés récék ezres csapataiban mindössze néhány fütyülő- és csörgő récét fedezek fel. Még szárcsa is alig akad. Álljon itt egy tőkés röpkép a mai nap emlékéül:

Láttam még egy kék galambot, ami igen ritkának számít errefelé. Egy tojó kékes rétihéja is megörvendeztetett, majd a fenyőrigók többszázas csapata. Ami még izgalmas volt, az a 12 bütykös hattyú, amelyet meg lehetett figyelni a tározón. Két pár három, illetve öt fiatallal alkotta a "tömeget". Egy fotóra azonban nem fért fel a tucatnyi madár, álljon itt hát a nagyobb család:

Oázis a fagyban

Az igen kemény fagyban azt hihetnénk, hogy nem találkozhatunk áttelelő madarakkal. (Csak azokkal, amelyek egyébként sem számítanak vonulónak.) Éjjel például -19 Celsius fokot mértek Debrecenben, de amikor 8 óra után a Tócó Vértesi úti szakaszához érek, még mindig kemény fagy fogad. (-11 C) Itt azonban egy különleges élőhelyet találunk télen, hiszen a szennyvíztisztító "jóvoltából" a patak ezen szakasza nem fagy be, menedéket nyújtva számos madárfajnak. A hóban a Tócó partján sétálok észak felé, és nem győzöm a madárfajokat feljegyezni. Rögtön egy csapat seregély a túlparti fákon. Vannak vagy ötvenen, időnként le-leszállnak a vízhez is, majd ismét az ágakra.

Aztán a szeméttelep varjúi méltatlankodnak valamin: Egy kékes rétihéja hímet űznek, hajtanak jó messzire. Sajnos nem felém, így csak egy távoli képen sikerül dokumentálni a Debrecenben ritkán megfigyelhető fajt:
A kékes rétihéja persze téli vendég, megjelenése nem rendkívüli, legfeljebb örömteli. A fütyülő réce azonban el szokott tűnni a fagyokkal, ez a példány meg úgy tűnik, itt a Tócón akar telelni!
Az erdei cankók már-már megszokottá válnak ilyenkor télen a Tócó mentén, egyikükről sikerül most kissé közelebbi képet is készíteni.

Nem könnyű a fotózás, mert a víz fölötti párafelhőt a szél rendre függönyként sorolja az objektív és a téma közé. Sok "fátyolos" kép között egy-egy "napsütéses" is akad azért. Még a cankóval bíbelődöm, amikor észak felől legalább kétszáz sötét madár közeledik. Messziről libásnak tűnnek, de gyanús, hogy nem hallani a hangjukat. A távcsőbe pillantva kiderül az oka is: ezek nem libák, hanem kormoránok! Sajnos csak későn kapok észbe, így a nagy tömeget nem sikerül dokumentálni, csak néhány példányt belőlük. (Pedig még átrepülve sem sok adat van Debrecen területéről e fajból!)

Aztán a legszebb élmény a mai napon. Ez a sárszalonka egészen sokáig hagyta magát fotózni. Csak a párafelhővel kellett megküzdeni, meg az időnként elbújó nappal. Végül mégiscsak sikerült egy elfogadható képen megörökíteni a fajt, amellyel korábbi teleken egyáltalán nem találkoztam még. Mindent összevetve, megérte a reggeli kitérő, meg a majdnem lefagyott kezem. Egy igazi oázisban járhattam ma reggel!

Napsütésben

Annyi borongós, felhős nap után ma reggel végre kisütött a nap. A Tócó parton gyalogoltam a Vértesi úttól a Szikgátig, és közben a jó fényeknek hála, még exponálni is érdemes volt. Ez a tőkés réce volt az első fotóalanyom: Közben innen is, onnan is havasi pityerek rebbentek fel, a napsütésben még a korábbiaknál használhatóbb képet is sikerült az egyikről készítenem:
Már a pityerek száma is örvendetes volt (erősen alábecsülve is legalább 7 példány mozgott), majd jöttek az erdei cankók: 18 példányt számoltam meg, és ez is csak egy minimum mennyiség. 15 egy csapatban repült fel a közeledtemre, ami nem semmi látvány volt így decemberben... (De ezt megörökíteni sem tudtam, olyan gyorsan történt...) Viszont ez a zöldike hagyta magát fotózni:
Miközben figyeltem, meg a pityereket lestem, a Tócó szikgáti hídjához közel egy bokron valami vöröses mozdult. Nem is egy, hanem mindjárt két házi rozsdafarkú került rövidesen elém. Helyesebben az egyik nem nagyon bújt elő a gallyak mögül, csak a vöröses farka villant meg többször. A másik azonban egészen fotogénnek mutatkozott. Viszont én még ilyen "maszkos" rozsdafarkút soha nem láttam. (Áttelelőt már igen.) Akárhogy néztem azonban a határozót, a "Zorrós" külsőtől eltekintve mégiscsak "rendes" rozsdafarkú volt.
A decemberi napsütésben mindenestre szépen mutatott a télire itt maradt madár:

Hegyi billegető (meg sirályok...)

Felületes szemmel és nagy távolságról nézve még olyan fajok is könnyen összekeverhetők, mint a viharsirály és a sárgalábú sirály. Álljon itt mindkét fajból egy-egy példány (ha már ma reggel így álltak, amikor néhány fotót készítettem róluk...) A csőrvastagság, a fej alakja akkor is segíthet, ha a madár nagysága vagy a színezete megtévesztene.

Egyébként ma is több ezer sirály verődött össze a vízálláson, hozzájuk társulva pedig az elmaradhatatlan szürke gém is. "Életkép":

Hogy a tollazat színezete milyen különböző lehet ugyanazon faj esetében is, arról gyakran megfeledkezünk. És nemcsak a különböző szögből eső fény miatt, mint ez a kép bizonyítja. Két viharsirály látható a fotón, a távolabbi olyan sötét hátú, hogy messziről is feltűnt. (És bizony egy 7X50-es kézitávcsőbe erősen meresztenem kellett a szemem, hogy vajon nem-e valami ritkább faj került elém. Itt azonban jól látszik, hogy ez is egy "rendes" viharsirály:-)

Az autóhoz visszatérve a Tócó medre felől hirtelen ismerős hangot hallottam: egy hegyi billegető szólt. Ezúttal sikerült közelebbről is lefotóznom a vendéget, egyszer talán még napsütésben is lesz hozzá szerencsém...

Nem csak a subadultaké a világ...

énekelhetném Aradszky Lászlóval, ha nem jönne ki a könyökömön ő is, meg a dala. Pedig a szeméttelepen tényleg poroszkál néhány korosztály, akárcsak az unalomig elcsépelt slágerben. Legutóbb a sárgalábú srály legjellemzőbb téli generációit mutattam be, a mai fotózáson meg a sztyeppi sirály eltérő korú példányai kerültek lencsevégre. Itt van mindjárt egy második teles egyed.

(Larus cachinnans, 2nd winter):

Harmadik teles: (Larus cachinnans 3rd winter:)

És végül egymás mellett egy első teles és egy öreg sztyeppi sirály.

(A juvenalis cachinnans with an adult):

Számomra az az igazán érdekes, hogy a sztyeppi sirályok esetében az öreg példányokra sem jellemző a sárga láb. Korábban ugye ezt a fajt is sárgalábúnak nevezték, még korábban pedig ezüstsirálynak tartották a cachinnans, a michehallis, az argentatus taxonokat egyaránt. Mindenesetre lassan kezdem kapisgálni a különböző fajok közötti különbséget, ahhoz képest pláne, hogy két hónappal ezelőtt hogyan álltam a sirályhatározásban... De azért nem fogom elbízni magam, főleg, hogy pár napja egy másodéves michehallis fogott ki rajtam, egyszerűen nem tudtam hova tenni. A birdingen persze most is akadt, aki segített, köszönet neki. (Annyira kicsinek, de ugyanakkor vastag csőrűnek tűnt a madár, mintha vihar- és sárgalábú sirályokból gyúrták volna össze szegényt.) Lásd itt:

http://www.birding.hu/forum.do?method=view&temaId=8

Sirály!!!

Modern kiszólással - és felettébb találóan - így jellemezhetném a mai kiruccanásomat. (Bár helyesebb lenne időnként kirohanásról írni, ha ez a szó nem lenne többértelmű és félreérthető.) Szóval a borongós, felhős idő ellenére úgy döntöttem, hogy ránézek a sirályokra megint. A múlt héten ezt kétszer is megtettem, készült is pár jól sikerült fotó, különösen a tömegekről, de annyira sirályossá vált már ez a blog, hogy nem akartam ezzel is fokozni az egyoldalúságát. Ma reggel viszont sikerült két heringsirályt is lencsevégre kapnom. Sajnos a napsütés nem segítette a munkámat, ráadásul elég távol is voltak a madarak. Az egyik ráadásul azonnal gyanús volt, a háta szemmel láthatóan világosabb árnyalatú volt és nem fekete, mint a névadó fuscusnak.

Íme:

Ugyanez a példány "hátulnézetben":

Arra már Kókay Bence hívta fel a figyelmemet, hogy valószínűleg ez a másik egyed is világoshátú. Bevallom, első pillantásra én elsikkadtam volna fölötte, de ha összevetem ezt a képet a korábban ugyanitt fotózott heringsirályokkal, akkor azért nekem is feltűnik a különbség.
A világoshátú heringsirály (Larus fuscus intermedius/graellsii) a névadó heringsirály egyik alfaja. Hogy a kettő közül melyik azt még a szakemberek is nehezen mernék eldönteni, így hivatalosan is ezzel a furcsa, "köztes" névvel illetik a madarat. Így lett sirály a mai reggel, hiszen egy ritka madárvendéggel találkozhattam. Ha még a nap is sütött volna...