Köd előttem, köd utánam

Derült, napos idő. Ezt jövendölték mára az időjósok, akiket profán megjelöléssel ma már csak meteorológus néven illetnek. De a ködről egy szót sem szóltak!

Amint autóval suhanok Sáránd felé a tejfehér masszában, még reménykedem: hamar felszáll majd, és nem lesz eredménytelen a mai utam. Azt tervezem ugyanis, hogy Sárándtól Szepesig gyaloglova végignézem az útbaeső szikeseket téli énekesmadarak reményében. Bár az út fel van fagyva, úgy össze is van dágványozva, hogy nem tudok bemenni rajta autóval. Így ismét a kövesút szélén hagyom a kocsit, és elindulok a ködben a tározó felé. A látótávolság nem nő, inkább csökken, a tavaknál már nem látom a medencék túlsó partját sem. Elballagok ugyan a betonhídig, de annyira ingerszegény a környezet, hogy leteszek eredeti tervemről és Városréti és Szilasi legelők bejárásánál maradok. A ködben egyszerre ismerős hangokat hallok: a "néma" bütykös hattyúk szólnak. Bár a tározó többi része befagyva, de itt nem hagyják a madarak. Többen vannak, mint bármikor: a tizenhat(!) madár pedig úgy vetődik a jeges vízbe, hogy azt Schirilla György is megirigyelné. Egy képre sajnos nem férnek rá, mint ahogy a jeges fürdőt sem tudom videóra venni, mert a madarak úgy döntenek: a produkciót nem a nyilvánosságnak szánják. Marad egy kis hangulatfotó:

A Városréti legelőre érve végre a Nap is előbukkan:

Reménykedem, hogy téli kenderikék vagy hósármányok is megörvendeztetnek majd, de nem. Marad a zúzmara által kreált látvány, amivel nehéz betelni:

Sajnos a napsütés nem sokáig tart. Egy-két fotót még készítek a legelőről:

no meg kedvenc vadkörtefámról:

.. de aztán újra elnyel a szörke felhő mindent. Elindulok ég a Szilas felé is, de erről a helyről most bátran írhatom: ahol a madár sem jár... (Előtte egy guvat legalább felvisított a Kösely medrében, hogy madaras élményeim is legyenek.)

Szóval a téli énekesek ezúttal (is) elmaradtak:-((

Még egy tizenhat példányos búbos pacsirta csapat hoz egy kis változatosságot, meg két citromsármány. Ezeket azonban már az autóból számolom, mert az idő így is gyorsan eltelt. A 47-es úton már ragyogó napsütésben haladok hazafelé, miközben az út menti fákról csak úgy szikráznak a zúzmarák!