No nem Vörös-tengeri búvárkalandjaimról mesélek majd - ilyenek nincsenek is:-) - hanem arról a kellemetlen érzésről, amikor rájöttem ma, hogy nincsenek nálam tartalék akkumulátorok.
Pedig ez alapvető szabály: ha gép van nálam, akkor pótaksi is legyen! Szóval ma mégsem volt. Épp a szeméttelep dombjának vetési varjakból kirakott mintázatát csodáltam és próbáltam megörökíteni...
... amikor jelzett a gép, hogy hamarosan elfogy a szufla. Ezt a csapat fenyőrigót azért még megörökítettem, majd próbáltam "spórolni" az energiával. Ez nem megy másképp, mint kíbírni, hogy csak a legjobb, legérdekesebb témára exponáljak. Na de melyik a legjobb? Lehet, hogy öt perc múlva még érdekesebb dolog kerül az utamba? Rám repül egy ritkaság és nem tudom lefotózni???
Persze, hogy nem könnyű a dilemma. A Szikgát fellé ballagva hirtelen ismerős kiáltás hallatszik: fekete harkály. Ráadásul nem is túl messzire száll le: muszáj próbálkoznom, még ha árnyékban is van a madár feje:
Még mindig bírja a gép, pedig a kemény fagy nem javítja az esélyeket. Végül azonban az idő telik el hamarabb, indulnom kell a vonathoz. A kocsiba pakolás előtt azért bekukkantok a híd alá. És íme, ott a hegyi billegető, és ezúttal (talán először) napfényben fürdik! Most már az idő is szorít, az akkumulátorral sem kell spórolnom, így aztán minél többet próbálok exponálni. A szög nem tökéletes - kissé felülről látok a madárra - de azért sikerül kihoznom a legtöbbet a lehetőségekből. (És végül le sem merülök...)
Én és az árnyékom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése