2010. június 14., hétfő

Sirály és bagoly

A tegnapi lessátras próbálkozás után most újra ránéztem reggel a vízállásra. A nagy sirályok száma örvendtesen emelkedett, most legalább 200 úszkált a vízen. Nem sokáig: Ahogy észrevettek, azonnal továbbálltak a szeméttelep felé. Azért még sikerült a pihenő csapat egy részét is megörökíteni:

A Tócón kialakult kis zátonyon jópár partimadár gyűlt össze. Igen messze voltak, de erről a fotóról én mindegyiket erdei cankónak határoztam. Tíz példányos csapat, nem is rossz...

Míg a sirályok felé gyalogoltam, egy vízisikló kúszott el előlem, most visszafelé meg egy fürge gyík került elő. Őt már lencsevégre is tudtam kapni:


Már a vonaton ültem, amikor telefonált Tamás kollégám:  a gyerekek bagolyfiókát találtak az iskola melletti erdőben. Milyen jó, hogy nálam volt a fényképező! Így sikerült lefotózni a kedves madarat. A borús idő és az erdő fényszegény környezete nem könnyítette a dolgom, teleobjektívvel ennyit hozhattam ki a témából:



Mivel az erdei fülesbagoly fióka nem is volt olyan messze, ezért az alapobjektívvel is prbálkoztam. A vakunak köszönhetően már használhatóbb képeket sikerült összehozni:


Ezután azonban már nem zavartuk tovább a madarat. Délután viszont ítéletidő tombolt Bocskaikertben, a közeli Hajdúhadházon és Tégláson pedig komoly károk is keletkeztek. 
Kérdés, hogy túlélte-e a fióka a kiadós zuhét?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése